FőképFekete Istvánt mindenekelőtt gyerekeknek, gyermekekről szóló történetek és állatmesék írójaként ismerjük. S noha írásaiban sokkal több rejlik ennél, a visszafogott, sokszor allegorikus írásmód éppúgy lehetőséget ad a poétika és életfilozófia kiteljesedésére, mint a nagyregény, s éppoly lírai és bensőséges, akár a legcsodálatosabb versek.

Ezért érezhetni egyfajta hazatalálásnak a Sárgaréz patkók című kötetbe összegyűjtött, füzérbe szedett tárcákat és novellákat. A többségében az Új Ember hasábjain, az ünnepi számokban megjelentetett elbeszélésekből a szerző gyermekkora bontakozik ki. Ám nem a gyermekiség közvetlenségével, hanem a felnőtt retrospektív szemüvegén át, sokszor nosztalgiától megszépített ábránd-emlékként.

Bennük éppúgy felfedezhetjük a Fekete István regényeinek tematikus gerincét adó természetszeretet csíráit, mint az apai szigortól való áhítatos, tisztelettudó félelem szublimációját. A szerző szinte kiírja magából az egyszerre rettegett és imádott szülő iránti ambivalens érzések lelki zavarát, hogy a végén letisztult, szúrós tüskéitől, ágtöredékeitől magszabadított, megnyesegetett emlékké nemesedjen az apai kép.

Az elbeszélések szépségüket mégsem az ismert, újra felismert igazságoknak köszönhetik. Hanem annak a közvetlen, meghitt elbeszélői technikának, ami kortalanná, egyetemessé és szinte újra megélhetővé teszi a rövidke történeteket. Fekete István novelláinak nyelve ugyan kissé régies, időnként népies vagy elfeledett szavakkal, fordulatokkal színesített, ám sohasem ásatag, már-már múzeumba illő.

Alakjai, a gyermekkori társak, és rokonok, köztük Sinyi, a kedves csavargó hasonlóképp azonnal elnyerik az olvasó szimpátiáját, akár Herman Hesse polgári-romantikus vándorai, útkeresői. Akárcsak Hessénél, Fekete István elbeszéléseiben is egy letűnt, visszavágyott világ elevenedik meg előttünk a szó mágikus erejével.

Többet, szebbet talán nehéz is lenne mondani a gyermekkor idilljét és (különösen az iskola okozta) félelmeit leíró, inkább sajátos hangulatukról, mintsem részletesen kidolgozott, naturalista korképükről felismerhető mesékről. Hiszen mesék ezek, még akkor is, ha minden ízükben életszerű mesék. De többek, teljesebbek leszünk tőlük, ennél többet pedig írott szótól nem várhatunk.

Tartalom:
I.
A mese
A legenda
Valódi
Mikulás
Mementó
Porjankó
A denevér
Pünkösd
A bosnyák
Sárgaréz patkók
A csengő
Vendégek
Honvágy
Kuka Juli

II.
Walter Karcsi
Romok
Szemüveg
A bizonyítvány
Kása
A köszörűs
Újbor
A diáksapka
Mese
Zsaroltam
Találka
Csalódás
Zenélőóra
Az orvosságok
Szilveszter

III.
Tolvaj
János
Sinyi
Ősz
A Mars
Lengyelnadrág
A bárány
Statárium
Nagyanyám
A kulcslyuk
Nevelés
Három fej kukorica
Mindenszentek
Édesapám
Őszi beszélgetés
Őszi dal
Apám

„VOLT EGYSZER EGY GYEREK…” (Sánta Gábor utószava)

Kapcsolódó írás:Horváth József: Fekete István bibliográfiája