FőképVégre az előző kötethez méltó kivitelben napvilágot látott minden idők egyik legnépszerűbb fantasy írójának második gyűjteményes könyve, amely a maradék Conan történeteket tartalmazza.
Főként a kisregény hosszúságú „Conan, a bosszúálló” érdemel említést, de a westernre emlékezető „Túl a Fekete-folyón” írás is kötelező darab.

Gyorsan tisztázzunk egy apróságot: csak azok az írások szerepelnek a válogatásban, amelyeket Robert E. Howard (1906. január 22.-1936. június 11.) írt. Ugyanis halála után pár évtizeddel egyre többen ragadtak tollat vagy klaviatúrát, és folytatták Conan kalandjait (legismertebb közülük talán L. Sprague de Camp és Lin Carter).

Ezeket az írások nem rosszak, azonban egyet kell értsek mindazokkal, akik úgy vélik, minden utódból hiányzik az a plusz, amit Howard képes volt hozzátenni minden írásához.

Erről egyik szerkesztője (Rarnsworth Wright) így nyilatkozott, amikor szóba került, hogy valaki más folytassa a Conan történeteket:
„Sajnálattal kell elutasítanom azt, hogy valami más szerző folytassa a kései Robert Howard-féle Conan-történeteket. Az ő munkájában ott volt a zsenialitás, és olyan jellegzetes írói stílussal rendelkezett, ami minden egyes történetére rányomta személyisége bélyegét. Aligha volna tisztességes az emlékével szemben, ha megengednénk, hogy Conant egy másik kéz teremtse újra, legyen bár mégoly ügyes.”

Howard zsenijét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az 1930-as években született írások a mai napig lenyűgözik az olvasót.
Se nem porszagúak, se nem erőltetettek. Igaz, hiányzik belőlük mindaz a jellemábrázolási mélység, ami jó negyven évvel később jelentkezik a fantasy regényekben, de a rajongók nem is ezt a vonulatot keresik Conan kalandjaiban.
Hanem a nyers erőt, a bámulatos kalandokat, a gonosz varázslókat, démonokat és más szörnyeket, no meg a majd minden írásban szereplő csábos hölgyeket, akik többnyire az elnyerendő jutalmat képviselik barbárunk életében.

Van valami ebben a megtermett hegylakóban, ami annyira emlékezetessé teszi karakterét, hogy az messze maga mögé utasítja a képzeletbeli népszerűségi listán szülőatyjának többi hősét.
Solomon Kane és társaik ugyan többet érdemelnének, de egyszerűen esélyük sincs megközelíteni a kimmériai barbár hírnevét.

Amiben azért van némi pikantéria, elvégre azok az olvasók magasztalják, akik az évszázados mérnöki munkára alapozott jóléti társadalomban élvezik a központi fűtés, a kórházak és a tömegközlekedés előnyeit.
Márpedig Conan egészen mást üzen nekünk, miként azt Howard egyik novellájában megfogalmazta:
„A barbarizmus az emberiség természetes állapota – mondta az erdőjáró, még mindig komolyan bámulva a kimmériaira. – A civilizáció természetellenes. Nem egyéb, mint a körülmények hóbortja. De végül is mindig a barbarizmus győzedelmeskedik.”

Bár bízom a jóslattal ellentétes fejlődésben, azért mámorító érzés arról olvasni, hogy egy „igazi” férfi önnön erejére hagyatkozva, puszta acéllal aprítja fel ellenfeleit, saját erkölcsei és értékrendje szerint mérve életet és halált szerte az általa ismert világban. És ez még jó darabig így is lesz…

A kötetben szereplő írások:
Conan és a Fekete Óriások tava (The Pool of the Black One)
Vörös Szögek (Red Nails)
Gwahlur fogai (Jewels of Gwahlur)
Túl a Fekete-folyón (Beyond the Black River)
Főnix a kardon (The Phoenix on the Sword)
A vörös citadella (The Scarlet Citadel)
Conan, a bosszúálló (The Hour of the Dragon)
Farkasok a határon túl* (Wolves Beyond the Borders)

A * jelölt írás töredékes.