Iain Banks: A Darázsgyár

Banks-ből 1984, talán 1983 nyarán előtört a légyszárnyakat kaján vigyorral kitépkedő szadista. Regénye első kettő mondatában ugyanis bezárja olvasóit egy, a normálistól meglehetősen messze álló suhanc fejébe, és utána – gondolom kaján vigyorral az arcán – lesi, ahogy küszködünk és szabadulnánk, de végül a hátunkra fekve már csak a megváltó halált várjuk.

Egyáltalán nem vígasztal, hogy ehhez neki is felettébb betegnek kellett lennie. A végén már, annyira meg akar kegyelmezni nekünk, hogy a szükségesnél talán hosszabb ideig magyarázkodik a sors nevében, de ezt a végét megelőző majd’ kétszáz oldal szenvedései között egy pillanatra sem érzékeljük. És az egészben az a szép, hogy a második oldal után sikongató mazochistaként faljuk a lapokat, még többet és többet akarva a sanyargattatásból.

Tehát van ez a suhanc, aki annyira komolyan veszi a saját kis belső világát, hogy a külsőt is ennek megfelelően alakítja. De az, hogy ez vajon a valóság, vagy a képzelet világában történik, homályos, és szerintem, döntse el mindenki maga. Mivel minden kisgyerek szadista – igen a gyermekes szadizmus a regény egyik fő motívuma, ami csak tünete a valóság teljes elvesztésének –, ezért első kézből figyelhetjük egy állat és emberáldozatokkal működő belső vallás, mágia gyakorlását.

A Gyár egy agyafúrt darázskínzó szerkezet, ahol a halál módja jóslás a jövőre nézve. A lángok lángokat jelentenek, úgyhogy túl bonyolult dolgok azért nincsenek. Az univerzum következő eleme, ahol a Gyár is van, a ház. Itt két fontos dolgot figyelhetünk meg: az egyik, hogy Apa itt lakik, a másik, hogy Apa dolgozószobájának ajtaja mindig zárva van. Nyilván Apa (orvos létére) nem gondolta végig, hogy a szülői bizalom hiánya milyen személyiségtorzuláshoz vezet, így juszt se nyitja ki magától az ajtót, úgyhogy most elárulom a kérdéses személyiség komolyan eltorzult.

De Apa a padlásról záratott ki, úgyhogy jól visszakapja! Hát persze, Apa egy könnyet nem ejt a padlásért. Sőt Apa egy cinikus dög, úgyhogy semmiért se. Így születnek a pszicho-szocio-mindenfélepata gyerekek.
És ha ez a remek családi háttér nem lenne elég, az egész egy elhagyatott kis szigeten van, ahonnan még a faluba is „be” kell menni. A sziget nem csak a két ott lakó elszigetelésében segít, hanem amikor róla van szó, egy kicsit talán enyhül a nyomás az olvasó agyán is, mert azt gondolhatja, hogy ez valami nagyon távoli, mesebeli hely, nem lehet ez a valóság. Két sor múlva persze jönnek megint a borzalmak. Mindenesetre a sziget minket is kikapcsol, és ezért egész elfogadjuk a végére a maga beteges valójában.

És felbukkan még egy háborodott családtag. Konkrétan az intézetből szökik hazafelé. Apa nem túl boldog. Eric elment a szigetről, a mágikus helyről, ezért lett beteg. Az a szomorú, hogy messze ő a legnormálisabb a kis családban, úgy, hogy lassan mindent felgyújt, ami az útjába kerül. Mondtam, a lángok lángokat jelentenek. Ő testesíti meg a közeledő végzetet, és valóban egyre baljósabb minden, ahogy visszatérése a szigetre közeleg. És a regény végén be is teljesedik.

Tényleg ennyire drámai az egész, és talán ezzel a színpadias befejezéssel valamennyire mi is meg tudunk könnyebbülni, és nem vesszük észre az enyhe túlzást. Katartikusnak azért nem mondanám, ami azért kedves, mert Banks (a szadista) még ezt a kis örömöt is elveszi tőlünk. Sőt, a könyv becsukása, letevése után még mindig azon gondolkozom, hogy ez most a valóság volt? Ezt így hogy? Mindjárt fogok egy darazsat és megkérdezem.

Részlet a regényből