FőképA postás mindig kétszer csenget olyan cím, amit mindenki ismer, még ha nem is tudja pontosan, hogy honnan. Gondoljunk valamelyik filmváltozatra, vagy magára a könyvre, a történet igazi klasszikussá nemesedett, mely valósággal beárnyékolta szerzőjét, újabb példát jelentve arra, hogy néha a mű képes túlnőni saját alkotóján.

A publicistából regényíróvá lett James Mallahan Cain – hasonlóan Jim Thompsonhoz (Szökésben), vagy Cornell Woolrich-hoz (Halott férfi felesége lettem) – azon szerzők sorát gyarapítja, akik hazánkban egyetlen könyvvel képviseltetik magukat, holott ennél többre volnának hivatottak. (Igaz, a teljesség kedvéért meg kell említeni, hogy a Nova Irodalmi Intézetnek köszönhetően Cain Szerenád című munkája is olvasható magyarul, azonban a kötet kereskedelmi forgalomba nem került, így elérhetősége igencsak kétséges.)

Még akkor is, ha az amerikai kritikában a szerző munkásságának mindössze három darabja kanonizálódott, az imént említett regényen túl a Double Indemnity (a nálunk nem túl elegáns Gyilkos vagyok címen futott filmadaptációval szemben a „Kettős kárigény” lenne a helyes magyar fordítás), illetve a Mildred Pierce jelentik az életmű fontos pontjait. Az 1934-es születésű, minden létező formában bestseller A postás mindig kétszer csenget, hasonlóan a szerző következő regényéhez, megtörtént eseten alapszik. A történet felütésénél Frank Chambers megérkezik a Két Tölgyfának keresztelt útszéli fogadóhoz, ahol szinte azonnal be is áll dolgozni a görög tulajdonoshoz.

Nem azért, mert annyira pénzt akar keresni (holott jól jönne), nem is azért, mert annyira képtelen élni munka nélkül (világéletében csavargó volt), hanem azért, mert a főnöknél meglát valakit, aki rögtön zárójelbe teszi minden korábbi kapcsolatát: a Nőt. Cora, a görög kitörésre vágyó felesége persze viszonozza a férfi hirtelen támadt, bivalyerős érzelmeit, így egyenes út vezet a tervhez: a ház urának vesznie kell, hogy a friss pár végre boldogan éljen, amíg tud. Ennyi lenne a könyv azóta rengetegszer fel- és elhasznált története (ami különben a Double Indemnityben is feldolgozásra kerül, igaz, teljesen más formában), mely szemben a többé-kevésbé Cain-kortársnak tekinthető Dashiell Hammett és Raymond Chandler regényeivel, a bűn civil elkövetői szemszögéből láttatja a végzetes eseménysort.

A hard-boilednek címzett, de önmagát semmilyen irányzattal nem rokonító szerzőnél a kor reményvesztett egzisztenciális helyzete jelenik meg; az 1930-as évek gazdasági válság sújtotta Amerikájában talajt vesztett kisemberek sokasága sodródott így vagy úgy a bűn elkövetéséhez, nem véletlen, hogy a könyvet akkora lelkesedéssel üdvözölték a kor olvasói. A postás mindig kétszer csenget nem azon klasszikusok közé tartozik, melyek bő lére eresztik mondanivalójukat, épp ellenkezőleg, nehéz elképzelni ennél minimalistább regényt. A mellbevágóan szűkszavú Cain nem vesztegeti az időt tájleírásokra vagy a karaktereket finoman árnyaló epizódokra. Nála már a hetedik oldalon megpecsételődik a főhős sorsa, alig tízzel később pedig a friss szerelmespár neki is lát terve végrehajtásához.

Az egy este alatt kényelmesen végigolvasható regény direktebb már nem is lehetne, végtelenül szikár dialógusai (Cain mintha nem ismerné a „mondta”, „kérdezte”, „gondolta” szavakat), valamint kevéssel is sokat mondó belső monológjai különös könyvélményt adnak – a történetsémát már jól ismerjük, a karakterek szintjén sem produkál mérföldkövet, mégis: ereje van. A kor számára eleinte nehezen emészthető (tényleges kiadásig csak lassan eljutó, itt-ott betiltott), Camus Közönyét is inspiráló regény a zsigeri vágy, a férfi-nő kapcsolat létrejöttének direkt, mindenféle mellébeszélést nélkülöző története. Nem véletlen, hogy számos filmkészítő meglátta benne a fantáziát, legyen szó az amerikai adaptációkról (Tay Garnett 1946-os noirja, vagy Bob Rafelson 1981-es, jóval könyvhűbb munkája), vagy az európai feldolgozásokról (Pierre Chenal 1939-es, mára elérhetetlen filmje, Luchino Visconti 1943-as, neorealizmus-előfutárnak tartott Megszállottsága, valamint Fehér György 1998-os Szenvedély című opusza) – még opera, és színdarab is készült belőle.

Bár a kevés lényeges munkát tartalmazó életmű gazdáját viszonylag keveset emlegetik, hatásához aligha férhet kétség. A postás mindig kétszer csenget antikváriumokban könnyen fellelhető, vékony kötete rövid ideig tartó, de emlékezetes élmény. A könyvet elolvasva rájöhetünk, hogy jóval több van benne, mint azt a százakárhány oldal láttán gondolnánk.