Főkép

A Brian élete egyszerre volt botránykő és a Monty Python csoport sokak szerint legsikerültebb alkotása, mely Terry Gilliam későbbi nagyjátékfilmjeit előlegezte meg, amennyiben összefüggő, szatirikus történetet mesélt el a vizualitás és az irónia nyelvén. Maguk a tagok is úgy ítélték, hogy a BBC-sorozat néhány jelenetét kivéve nem sikerült ennél eltaláltabb, kiforrottabban Monty Pythonos darabot megírniuk és eljátszaniuk.

Az elítélő kritikák a magában a filmben is gúny tárgyává tett bigottság felől érkeztek. A bírálók - akik közül sokan nyilván végig sem nézték a filmet -, azért emeltek szót a Brian élete ellen, mivel a film szerintük Jézus életének kifigurázása.

Ennél nagyobb bakot talán nem is lőhettek volna, hiszen a főhős - avagy fő antihős - neve önmagában abszurd helyzetet teremt; a forgatókönyv olvastán aztán végképp kétségtelenné válik, hogy a szöveg a történet tökéletesen fiktív mivoltát emeli ki. Kinek jutna eszébe ugyanis a valóságot utánozva angol nevű szereplők garmadát felsorakoztatni egy ókori Júdeáról szóló mesében?

Akinek ez nem tűnne fel, az nyilván vagy semmit sem konyít a művészethez, vagy annyira elvakult, hogy neki bármely vallását érintő, nem ortodox história blaszfémiával egyenértékű.

Márpedig a Monty Python csoport pontosan az efféle embereket, a mindennapos emberi gyarlóságot veszi célba, de helyzeteiben nem csupán a szektások, vagy a nagy egyházakhoz tartozók ismerhetnek magukra, hanem a nyugati világ folyton másokat ostorozó, a saját problémáikért kitalált elnyomóikat, például a globalizációt okoló átlagemberei - és sajnos mi magyarok - is.

Talán épp ezért, az önironikus elmélkedés lehetőségéért érdemes inkább a szövegkönyv segítségével beleásni magunkat a Brian életébe, kiélvezni a nyelvi finomságokat, a szójátékokat, és szívből derülni (vagy inkább hasunkat fogva röhögni) a némelykor egészen obszcén poénokon, a korszak filmművészetére tett finom utalásokon, és a Douglas Adams későbbi korszakos regényfolyamát ötletcsíraként akár tudattalanul is elindító űrhajós közjátékon.

(A Galaxis útikalauz stopposoknak alaphelyzete köztudottan a véletlen-hajtóművön alapul, melynek „üzemanyagaként” a lehető leglehetetlenebb egybeesések szolgálnak; Brian pedig végül is stoppot kap a Darth Vader-szerű figurától üldözött ufonautáktól...)

Külön erénye a könyvnek Bárány Ferenc informatív és átgondolt utószava, melyben kitér a fordítás nehézségeire és buktatóira, és ízelítőt ad az angol nyelvet kevéssé bíróknak abból, vajon milyen hatással lehetett a Monty Pythonos fiúk hamisítatlanul angol humora a nyelvet jól, vagy születésüknél fogva beszélőkre.

Kitűnő alapanyag, hű fordítás, képekkel gazdagon illusztrált kötet. Mi többet várhatnánk el egy igényes kiadványtól, amely a Monty Python-csoport valóban feledhetetlen és mással összevethetetlen munkásságának igyekszik tisztelegve emléket állítani?

Kapcsolódó írások:

Terry Jones: Könnyed középkor
Eric Idle: Hakni az űrben
Graham Chapman: Egy hazug ember önéletrajza
Holló Színház: Etelka, a tapír