FőképSzárnyasdisznók? Nem kell megijedni, szó sincs Marsról importált, ágyúgolyókba csomagoltan érkező sertésekről. Genetikailag megbizergált, sasmadárral keresztezett cocák sem repkednek megfontoltan a nedves angol táj felett, bámulva a ködös kilátást és a kiéhezett proletariátust.
De még csak túlvilágról (nagyon magas helyről) szalajtott, halandó lelkek között jótékonykodó álruhás angyalkákról sem olvashatunk ebben a regényben – ami a szokatlan címválasztás miatt egyébként érthető lenne.

Az efféle fantasztikus elgondolások annyira távol állnak Wodehouse-tól, mint Makó vitéz a legendabéli Jeruzsálemtől. Vasárnap délutáni álmos fantáziálás helyett inkább maradjunk ismereteink megbízhatóan szilárd talaján, és látogassuk meg a vidéki Angliát, ahol tudvalevőleg lassúdad tempóban zajlik az élet (legalábbis Londonhoz képest), s a szorgalmas földművesek örömtelinek mondott élete helyett ismerjük meg mi zajlik az arisztokrácia zárt köreiben.

A kiszemelt környéken két fontos, gondosan válogatott ügyfélkörrel rendelkező kastély néz farkasszemet egymással, feltéve, ha a tulajdonosok egymás iránti érzelmeit kivetítjük a birtokukon emelt épületekre.
De ha a nézeteltérés kiváltó okát orv módon beleszőjük a mondatba, akkor feltétlenül a „disznószemet” kifejezést kell használnunk, elvégre a környékbeli gazdák éves szemléje, ahol szépségkirálynő helyett ólkirálynőt választanak (szigorúan a versenyzők súlyát figyelembe véve) – szóval ez a nemes versengés az oka a két szomszédvár több évre visszanyúló hadakozásnak.

Blandings Császárnője az egyik mérlegen, vele szemben Matchingham Királynője röfög békésen, disznótorokra és más efféle idő előtt halált okozó eseményekre ügyet sem vetve, biztos tudatában a mindennapi kalóriadús táplálék meglétének, valamint a szakértő gondoskodásnak.
Hiába, ebben a modern világban (valamikor a múlt század első harmadának végén) már kevés a lelkes csámcsogás, tudományosan megalapozott étrendre van szükség az első helyhez.

Ezen fontos, mi több, éves szinten legfontosabb esemény mellett eltörpül pár boldogtalan szerelmespár reménytelenül összekuszálódott kapcsolatrendszere – legalábbis a sertéstulajdonosok szempontjából.
Szerencsére a helyszínen tartózkodik Galahad Threepwood, aki nem csupán viharos ifjúságáról híres, hanem hatalmas szívéről és segítőszándékáról. Az általa támogatottak egy része utólag természeti csapásról, infarktusközeli állapotról mesél, s életmentő futásban keres menedéket Gallie (ahogy bizalmasai hívják) megpillantásakor.
Vitathatatlanul eredeti ötletei ugyanis általában messze túlmutatnak az illemkönyvekben leírt eseteken, vér mellett izgalommal töltve fel a szíveket, életkortól függetlenül.

Nincs ez másként most sem, így a jellegzetes angol humorral átszőtt, kacagtató jelenetek során nem csupán a szerelmespárok tagjai cserélődnek rapszodikusan, hanem a világgal kibékült kurtafarkú négylábúak is a legváratlanabb helyeken bukkannak fel a környéken, de csak ritkán a saját óljukban. Ezen már csak nevetni lehet, sőt mi több, muszáj.

A szerző életrajza