Andrej Kurkov: A halál és a pingvin
Írta: Galgóczi Tamás | 2005. 02. 02.
Évekkel ezelőtt David Morrellnek volt egy könyve (Elszántan), aminek újságíró főhőse szívességből elhalasztja öngyilkosságát, és helyette megír egy nekrológot. Menet közben kíváncsi lesz a miértekre, mivel a megboldogult, köszöni szépen még él. Elszántságának köszönhetően az egészségre ártalmas ismeretek birtokába jut, és ettől kezdve nem győz menekülni.
Mindez azért jutott eszembe, mert az ukrán szerző is hasonló témát választott, csak az ő története nem nyugaton, hanem keleten játszódik, ahol nem csupán a környezetet más, hanem az átlagember lehetőségei is. Az uralkodó hangulatot tökéletesen jellemzi az alábbi áldomásszöveg: „Igyunk arra, hogy rosszabb ne legyen. Jobb már úgy is volt.”
Itt él Viktor, az állástalan újságíró, akit az emberek is magára hagytak lakótelepi lakásának mélyén, ahol szokatlan háziállata társaságában lifeg az élet kukásautóján. A Misa névre elkeresztelt királypingvin nagyjából egy éve került hozzá a kijevi állatkertből, s csendes, melankolikus lénye (amit később depresszióra való hajlamként azonosítanak) ideális keretet ad gazdájának napi elmélkedéseihez.
Viktor ugyanis gondolatban irodalmi pályafutással kacérkodik (költő vagy regényíró), de a várt múzsa sosem marad nála addig, hogy bármi komolyabb megszülessen.
Enni meg kell. Ezért aztán nem mond nemet, amikor állásajánlatot kap a Fővárosi Híreknél: nekrológokat kell írnia. Ráadásul semmi kapkodás, a tervgazdálkodás megkésett szellemében előre várják tőle az egyénien megírt remekműveket. Viktor fellelkesül, és kidolgozza a műfaj szabályait: hogyan kell a rendelkezésre álló tényeket irodalmi eszmefuttatásokkal tarkítani.
Egészen addig nincs is semmi baj, míg első írásának megjelenése után nem kezd el gondolkodni a lehetséges összefüggéseken, a megboldogult ugyanis nem ágyban, párnák között végezte, hanem…
Ne gondoljunk azonban kizárólag krimire: Andrej Kurkov regénye jóval több annál. Groteszk, hétköznapokon túli története inkább azt a kort dokumentálja, „amelyben az embernek eligazodni sincs kedve, csak túlélni és kész.” Bár arról nem vagyok teljesen meggyőződve, hogy az élet valóban ilyen keleten, olvasói szempontból nagyon jól sikerült mű.
Mindez azért jutott eszembe, mert az ukrán szerző is hasonló témát választott, csak az ő története nem nyugaton, hanem keleten játszódik, ahol nem csupán a környezetet más, hanem az átlagember lehetőségei is. Az uralkodó hangulatot tökéletesen jellemzi az alábbi áldomásszöveg: „Igyunk arra, hogy rosszabb ne legyen. Jobb már úgy is volt.”
Itt él Viktor, az állástalan újságíró, akit az emberek is magára hagytak lakótelepi lakásának mélyén, ahol szokatlan háziállata társaságában lifeg az élet kukásautóján. A Misa névre elkeresztelt királypingvin nagyjából egy éve került hozzá a kijevi állatkertből, s csendes, melankolikus lénye (amit később depresszióra való hajlamként azonosítanak) ideális keretet ad gazdájának napi elmélkedéseihez.
Viktor ugyanis gondolatban irodalmi pályafutással kacérkodik (költő vagy regényíró), de a várt múzsa sosem marad nála addig, hogy bármi komolyabb megszülessen.
Enni meg kell. Ezért aztán nem mond nemet, amikor állásajánlatot kap a Fővárosi Híreknél: nekrológokat kell írnia. Ráadásul semmi kapkodás, a tervgazdálkodás megkésett szellemében előre várják tőle az egyénien megírt remekműveket. Viktor fellelkesül, és kidolgozza a műfaj szabályait: hogyan kell a rendelkezésre álló tényeket irodalmi eszmefuttatásokkal tarkítani.
Egészen addig nincs is semmi baj, míg első írásának megjelenése után nem kezd el gondolkodni a lehetséges összefüggéseken, a megboldogult ugyanis nem ágyban, párnák között végezte, hanem…
Ne gondoljunk azonban kizárólag krimire: Andrej Kurkov regénye jóval több annál. Groteszk, hétköznapokon túli története inkább azt a kort dokumentálja, „amelyben az embernek eligazodni sincs kedve, csak túlélni és kész.” Bár arról nem vagyok teljesen meggyőződve, hogy az élet valóban ilyen keleten, olvasói szempontból nagyon jól sikerült mű.