Sir Arthur Conan Doyle: Az elveszett világ - Méregöv

Everard Im Thurn botanikus az 1880-as évek végén Londonban rendszeresen tartott előadásokat a dél-amerikai kutatóútjáról. Hírnevét többek között annak köszönhette, hogy ő jutott fel elsőként a venezuelai Roraima táblahegy tetejére, ahol olyan növény- és rovarfajokat talált, amelyek évmilliók óta a világtól elszigetelten fejlődtek, s alkalmazkodtak a különleges életkörülményekhez.

A hallgatóság egyik tagját annyira lenyűgözte a beszámoló, hogy képzeletében a broméliákon, és az orchideákon kívül dinoszauruszokkal és emberszabású lényekkel is benépesítette a fennsíkot. Mivel történetesen egy népszerű íróemberről volt szó, nem sokkal később már nyomtatásban is megjelent Az elveszett világ. A kölcsönhatás elvének köszönhetően (no meg a regény sikerének) a Gran Sabana mintegy félmillió négyzetkilométeres térségét azóta úgy emlegetik, hogy El Mundo Perdido, azaz az Elveszett világ.

Sir Arthur Conan Doyle (Sherlock Holmes figurájának megalkotója) számos detektívtörténeten, történelmi- és kalandregényen, misztikus és fantasztikus histórián kívül ezzel a kisregénnyel ismét olyan történet tálalt az olvasóknak, amelyet nyugodt lélekkel mondhatunk alapműnek, s mint ilyet az idők során nem győzték feldolgozni, mozgóképre álmodni.

A siker azért is furcsa, mert a kisregény terjedelménél fogva – napjaink átlagos terjedelmű könyveihez mérten – némileg szűkszavú. Ráadásul a történet kidolgozottsága nem is tekinthető egységesnek, hiszen a bevezetés és a fennsíkon játszódó kalandok teszik ki a terjedelem 94 %-át, csupán a fennmaradó 6% tartalmazza a menekülés, a hazajutás és az otthoni fogadtatás „viszontagságait”.

Alapmű lévén ezúttal mellőzöm a cselekmény részletes ismertetését, a lényeg az, hogy egy beképzelt tudós (Challanger professzor), egy szobatudós (Summerlee professzor), egy újságíró (Dunn Malone Edward) és egy neves vadászként ismert lord (Lord John Roxton) tudományos expedícióra indul, melynek célja az elveszett világ felkutatása. Számos kaland után eljutnak a felhők feletti fennsíkra, ahol az őskori növények és állatok között kis létszámú a fejlettség különböző fokán lévő ősemberkolóniák éldegélnek csendes elszigeteltségben.

A kötet másik kisregénye jóval ismeretlenebb, pedig ebben is a korábban megismert négyes játssza a főszerepet. Ezúttal már nem aprózzák el, és nem csupán holmi táblahegyen kell rendezniük a tulajdonviszonyokat, hanem az egész világ jövőjéért kell aggódniuk. Bolygónk égi pályája ugyanis keresztez egy „Méregövet”, amelynek sem pontos mibenléte, sem az emberi fajra gyakorolt hatása nem ismeretes. Az előjelek mindazonáltal ijesztőek, a lehetőségek pedig korlátozottak.

Íme a bizonyíték arra, hogy Sir Arthur Conan Doyle nem csupán a klasszikus bűnügyi történet, hanem a fantasztikus kalandregény műfajában is képes volt maradandót alkotni. Bár a Sherlock Holmes történetei a legismertebbek, nem szabad megfeledkezni a következőkről sem: Bernac nagybácsi, A cloombeeri rejtély, A nagy árnyék, Gérard brigadéros (a teljesség igénye nélkül).