FőképAkinek esetleg valamilyen csoda folytán nem mond semmit a szerző neve, de jár moziba vagy videotékába, valószínűleg találkozott már a történettel.
Az izgalmas regény alapján ugyanis 1999-ben az Oscar-díjas Anthony Minghella (Az angol beteg) azonos címmel filmet készített, mégpedig olyan neves színészek közreműködésével, mint Matt Damon, Gwyneth Paltrow, Jude Law és Cate Blanchett.

Persze aki látta a filmet, és elolvassa a könyvet is, egyes részleteknél meg fog döbbeni a szemmel látható eltérések miatt. Emiatt persze nem kell fel- vagy leminősíteni egyik alkotást sem, hiszen megszokhattuk már, hogy a filmek, és azok forgatókönyve alapjául szolgáló regények szinte soha nem egyeznek.
Sőt, néha egészen más szemszögből mutatják be a történetet, más megvilágításba helyezve ezáltal akár a szereplőket, akár az eseményeket, akár a mondanivalót.

Tom Ripley piti kis csaló, akinek gyökeresen megváltozik az élete, amikor a gazdag amerikai hajógyáros megbízza egészen Olaszországig elkóborolt playboy fiának hazaterelgetésével, akivel nagy tervei vannak a családi vállalkozásban.
Mr. Greenleaf természetesen fizeti az utazás költségeit, sőt, még egy csekély apanázst is biztosít Tom számára.

Dickie Greenleaf és barátnője, Marge mindeközben mit sem sejtve élvezik az olaszországi napsütést. Mindketten jómódú családból származnak, ezért nem kell megdolgozniuk a nap mint nap elköltött pénzért.
Békés semmittevésben élvezik a tenger fehéren fodrozódó habjai között suhanó hajójukról a mediterrán tájak varázslatos szépségét, miközben ott vannak egymásnak.

Tomnak mindez nem adatott meg, ezért amikor szembesül ezzel a fajta életmóddal, mi több, saját bőrén tapasztalja, egyértelműen kiderül: akár ölni is képes lenne ezért.
Csakhogy barátságos mosolya és simulékony modora mindenkit megtéveszt. Pedig ő már elhatározta, magáévá teszi Dickie életstílusát. Sőt, az életét is. Hiszen mégiscsak jobb hamis valakinek lenni, mint igazi senkinek.

Patricia Highsmith írói zsenialitása abban áll, hogy nála a bűn nem technikai kérdés. Nem a szimpatikus nyomozó közbeiktatásával lefolytatott nyomozásra, hanem magára a bűnre helyezi a hangsúlyt.
Nem titkolja, ki követi el, sokkal inkább a miértekre keresi, illetve adja meg a válaszokat.

Miközben megismerjük a szereplőket, tisztán látjuk, hogy az események milyen irányba haladnak. Highsmith gyakran a gyilkos bőrébe bújik, és ezzel némileg kikezdi az olvasó biztonságosnak tartott világát. Szinte beszivárog a bőre alá, és nem ereszti.

Aki képes megragadni ezt a fajta hangulatot, aki képes más megközelítésből szemlélni a bűnt és annak elkövetőjét, aki szereti – talán túlságosan is – megismerni egy történet szereplőit, aki képes nem ásítozva olvasni az általában középszerű emberek életét, ahol maga a bűnt kiváltó indulat jelenti a legnagyobb durranást, az mindenképpen ragadjon magához egy Patricia Highsmith regényt, és addig le se tegye, amíg az utolsó betűig el nem olvasta. Felejthetetlen élményben lesz része.