Főkép

A Bakos Ferenc féle Idegen szavak és kifejezések szótára szerint a vis maior jelentése: „előre nem látott kényszerítő körülmény, ill. elháríthatatlan akadály, amely meggátol vmely kötelezettség teljesítésében”. Nos, ez a meghatározás nagyjából igaz is a történet egyik főszereplőjére (innen a beceneve), aki modern kori szamurájként, a rend elkötelezett őreként rója választott lakóhelye utcáit, és üldözi a bűnt. Vannak ugyan társai, akik áhítattal és rajongással fogadják minden egyes alkalommal, ám ő mégis inkább amolyan magányos hős.

Egészen addig, amíg be nem toppan az ajtón Kyra Emett, és ezzel fenekestől fel nem forgatja a csoport életét. Először is nőből van, és mint ilyen, jelen pillanatban egyedi jelenség. Elődei valahogy soha nem bírtak gyökeret ereszteni, ezért gyorsan távoztak. Másodszor van egyfajta stílusa, ami részben az öltözködésében, részben a viselkedésében, és részben a beszédében nyilvánul meg. Első ránézésre (ez köszönhető a külalakjának) senki nem venné komolyan, hogy ő is a rend őre. Szőke, karcsú, széplelkű, és életkora ellenére nagyjából tinilányként képes felöltözni. „Álcája” egészen addig csaknem tökéletes is, amíg fel nem bosszantják, vagy fizikailag nem inzultálják. Akkor ugyanis vagy beszól, vagy visszaszól, vagy éppenséggel visszaüt. Rúg. Esetleg lő. Ez utóbbit csak akkor, ha rákényszerítik. A többit nagyjából bármikor.

Csakhogy a mindenki által csak Vis Major néven emlegetett szamuráj kibillenti őt lelki egyensúlyából. Nem egyértelmű, hogy kinek akar bármit is bizonyítani: a pasasnak, a külvilágnak vagy önmagának. Ha jobban belegondolunk, bármelyik és egyik sem. Majdnem tökéletesen ugyanez vonatkozik a pasasra is. Kyra megjelenése összekuszálja eddig sem egyszerű és könnyű életének szálait. Az éppen válófélben lévő szamuráj meglehetősen érzékeny időszakát éli, lépten nyomon kollégái együttérző vállán sírdogál. És nem érti, mi miért történik vele. Csak azt tudja, hogy ezúttal vesztésre áll. És ehhez nincs hozzászokva. Következésképp rendkívül nehezen viseli. Ám szerencsére sem a bűn, sem a bűnözők nem pihennek, ezért nincs túl sok idejük, hogy saját problémáikon keseregjenek. Sokkal inkább saját vesztükbe rohannak, amikor Vis Major módszerei szerint cselekednek. Bár mindez nem történhetne így, ha Kyra nem rendelkezne (akár csak nyomokban is) hasonló hajlamokkal.

Vis Major és Kyra Emett kapcsolata nem is annyira kettejükről, hanem az egész emberi nemről szól. Bár a regény főszereplője, ahogy a cím is utal rá, Vis Major, ám nem szólhat róla valami úgy, hogy ne szóljon egyben azokról is, akik a környezetében megfordulnak, akik fontosak számára. Így fordulhat elő az, hogy ennek a történetnek ő és Kyra a főszereplője, amíg az úgymond párregénynek (Kyra Eleison) Kyra és ő. Nem lehet úgy beszélni az egyikről, hogy nem szóljunk legalább néhány szót a másikról.

Molnár Éva ebben, sőt, talán minden regényében megpróbál rávilágítani arra, milyen körülmények és tényezők összejátszásának eredményeként jön létre két ellenkező nemű ember között az a már-már mindent elemésztő érzelem, amit sokan szerelemnek hívnak.
Hogyan változik, simul össze két, egymástól gyökeresen eltérő ember, mert képesek felülemelkedni önmaguk korlátain, képesek a változásra, és képesek kompromisszumot kötni egymással és önmagukkal – egymásért és önmagukért. Hogy eközben számosszor életveszélybe kerülnek, megsérülnek, és jó néhány autót, sőt egyéb tereptárgyakat is tönkretesznek, az „csupán” annak köszönhető, hogy történetük egy rendkívül szórakoztató, könnyed, és mégsem felszínes műfajban, a Molnár Éva-regényben került megörökítésre.

És hogy egészen biztosan ott lappangjon az emberben a regény talán egyik legfőbb gondolata, íme a záró sorok:
„s ha addig élek
is: inkább engem hagyj el,
mint magad, Kedves!” (Fodor Ákos verse)