Főkép

A Magyarországon is közkedvelt szerző könyve a 6-8 éves korosztályt célozza meg. Tökéletesen alkalmas akár első önálló olvasmánynak is, hiszen a szokásosnál kicsit nagyobb a betűméret, és ha olvasás közben a gyerkőc elfáradna, nézegetheti a sok kedves képet, amelyek – mint ahogy azt már megszokhattuk Jacqueline Wilson könyveiben – Nick Sharratt keze nyomát dicsérik.

A téma, amelyet a szerző ebben a könyvében feldolgoz, látszólag könnyű, egyszerű és problémamentes, ám ha jobban belegondolunk (főleg így felnőtt fejjel), ez nem is annyira igaz. Hiszen éppen arról a korosztályról, és problémáikról esik szó benne, amelyik már tiltakozik az ellen, hogy kisgyereknek tekintsék, de olykor vágyik a babusgatásra, amelyik még nem ért el a kamaszkor igazán problémás időszakába, de ez bármelyik pillanatban bekövetkezhet.

 

Szóval éppen az az életkor kerül terítékre, amelyben nagyon fontos a szülő helyes viselkedése, amelyben akár óráról órára, akár napról napra is változhatnak a barátságok, a csoporton belüli erőviszonyok, a szimpátia vagy éppen az unszimpátia.

Daisy, aki elmeséli nekünk az ABC Lányok történetét, új iskolába kerül, ahol hamarosan új barátnőkre tesz szert. Mivel neveik kezdőbetűi éppen az ABC egymást követő betűit alkotják, hamar megalkotják titkos klubjukat. Amy, Bella, Chloe, Daisy és Emily elhatározzák, hogy születésnapjukat együtt ünneplik, mégpedig pizsamapartival.


Igen ám, csakhogy az első szülinapi zsúr után Chloe jóvoltából kezdetét veszi a rivalizálás: kinek lesz jobb a partija, kinek lesz különlegesebb a tortája, egyáltalán, ki a legjobb és legszebb közülük. A lányok egyébként élvezik a partikat, mégis megmérgezi egy kicsit a hangulatukat Chloe undok viselkedése, a kislány ugyanis mindent elkövet annak érdekében, hogy Daisy-t merő féltékenységből kiutálja a csapatból. Csakhogy alaposan elszámolja magát…

Most, hogy már legalább 5-6 Jacqueline Wilson könyvet elolvastam, nyugodt szívvel ki merem jelenteni, hogy az lehet ő saját hazájában, mint Janikovszky Éva volt nekünk, magyaroknak. Ugyanazzal a mély meggyőződéssel, emberséggel és hittel mesél, mint Éva néni, aki írásain keresztül, szinte észrevétlenül „nevel” felnőtteket és gyerekeket egyaránt.


Bár nekem nincs gyerekem, mégis örül a szívem, amikor ilyen könyvekkel találkozom. Hogy miért? Mert ezeket nyugodt szívvel merném a gyerekem kezébe adni, és nem kéne félnem, hogy a lapokról vér és erőszak ömlik szegényre, mint az oly sokáig előszeretettel olvasott mesekönyvekből. Itt az erőszak más formái jelennek meg (például féltékenység, irigység, rosszindulat), de egy normális szülő ezeket egy egyszerű beszélgetéssel tökéletesen képes kezelni, és jó eséllyel a gyerek sem fog rémálmoktól gyötörve felsikítani éjszaka.