Főkép

Vannak olyan könyvek amiket már azelőtt ismerünk mielőtt elolvasnánk belőlük egy sort is. Itt nem a kötelező olvasmányokra gondolok, hanem azokra a könyvekre amik mindenki polcán ott pihennek. Ilyen ez a könyv is. Sokszor le akartam már venni a polcról mire egyszer csak rászántam magam. És nem bántam meg.

A regény olyasmiről szól, amiket az ember szívesen tart a polcán. Ezzel a könyvvel a nappaliba költözik a kitartás, a büszkeség és a remény. Története viszonylag egyszerű: egy ember az elkövetett bűneihez képest aránytalanul nagy büntetést kap, lecsukják és utána folyamatosan meg akar szökni a börtönből. A Monte Christo grófjában erről már olvashattunk. Nem azért tiszteljük a hőst mert erkölcsileg felettünk áll, vagy mert kiszabadulva bosszút áll, ez ugye nem egy romantikus regény, hanem mert kitartóan próbálkozik. Személye jó példája az igazán ok nélküli reménynek. Nem sikerül a szökés, hát megpróbálja újra.


Kiáll minden viszontagságot, mert mélyen hisz abban – meg persze saját magában – hogy, a kitartás végül mindig elnyeri a jutalmát. Ez a mélyen gyökerező kitartás és önbizalom az ami, az egész regényt mozgatja. Persze nem csak a főhős, hanem segítőinek és ellenségeinek jelleme is egy olyan alap viszonyrendszert hoz létre, hogy maguk a jellemek határozzák meg a cselekmény környezetét.

Nehéz úgy beletörődni az életfogytiglani kényszermunkába, ha az ember fia tudja, hogy ártatlan. Sőt, talán még jobban megnehezíti a helyzetet, ha a csóró tudja, ki helyett ül, de esélye sincs arra, hogy kijusson a pokolból. Talán csak az enyhítheti a kínt, hogy minden erejével a szökésre koncentrál. És nem elsősorban azért, hogy szabad legyen, hanem hogy bosszút állhasson az ügyészen, az esküdteken és azokon a hamis tanúkon, akik ide juttatták.

A bosszúra azonban sohasem került sor. Amikor Charriére végül tizenöt évi rabság után, tizenharmadik nekifutásra sikeresen megszökött az Ördögszigetről, nem ment vissza hazájába, hanem Venezuelában kezdett új életet. Úgy vélte, a minden képzeletet felülmúló megpróbáltatásokért nemesebb bosszú az, ha megírja rabságának és szökéseinek történetét. Úgy gondolom, jól döntött.