Főkép

A sápadt arcúak kormánya becsapta a wopotamik törzsét, s elvette tőlük azokat a földeket, amelyeket a mindkét fél által aláírt szerződésben nekik ígért. Dörgő Fej törzsfőnök szerint elérkezett a bosszú ideje, a fehéreknek fizetniük kell gazságaikért.

A wopotamik ezzel egyet is értenek, bár kicsit zavarja őket a főnök bőrszíne – fehér embertől effélét eddig még nem hallottak. De még nagyobb a washingtoni kormány meglepődése, amikor egy beadvány érkezik a bíróságra, s visszaköveteli az annak idején ellopott földeket. Többek között a légierő egyik főparancsnokságát is vitatott területen húzták fel.

Az elnök (akinek értelmi képességei eléggé korlátozottak) nem tudja, mit kéne csinálni, de beosztottai annál inkább. Még egyfajta versengés is kialakul, ki végezzen a modortalan felperesekkel. Végül Mangecavallo maffiafőnök (jelenleg CIA igazgató) bérgyilkost küld a helyszínre. Majd kommandósokat, ám mivel ők sem járnak sikerrel, szélnek eresztenek néhány mániákus gyilkost, hátha azok megnyugtatóan tudják rendezni az ügyet. Amikor pedig minden kötél szakad, jöhet a titkos csodafegyver – az állástalan színészek csapata.

Ludlum ezúttal humoros, amolyan A-Team formában írt akcióregényét. A középpontban Hawkins tábornok, néhány jogász, színészek, zsoldosok és zsebtolvajok állnak. Velük szemben egy iskola szinte teljes évfolyama sorakozik fel, kiegészítve a kormányzat titkárnőivel, kommandósaival és pszihopatáival. A végkifejlet nem lehet kétséges, a résztvevők elmeállapota azonban már más tészta.