Főkép

Kétfajta filmes regényadaptációt szeretek: az egyik hűen, vagy viszonylag hűen követi az eredeti történetet, és csak a dramaturgiailag legindokoltabb változásokat engedi meg, a másik egy teljesen más, többnyire a mai korba helyezi át a cselekményt, és a szereplőknek csupán a főbb jellemvonásait, az indítékokra magyarázatot adó tulajdonságait tartja meg. Az elsőre jó példa a Jane Austen klasszikusát Gwyneth Paltrow főszereplésével feldolgozó Emma vagy a Nick Hornby regényének minden mozzanatát tökéletesen átadó Egy fiúról, a másodikra pedig a remekül eltalált Szép remények.

A kezdő képsorok alapján A kis herceg az első kategóriába tartozna, hiszen a hangütés, a regényt szó szerint idéző narrátor és a korabeli környezet mind a híres mese szelleméhez való ragaszkodást sugallja. Ám hamar kiderül – persze, ha elég figyelmesen megnézzük a műfaji meghatározást, nem is lepődhetünk meg ezen –, hogy ez A kis herceg nem a regényből jól ismert események közönséges átültetése a filmvászonra, hanem hollywoodi musical.

A helyszínek és a történések persze beazonosíthatók, igaz a Kis Herceg fantasztikus utazása során a király, a hiú, az iszákos, az üzletember és a tudós allegorikus figurái közül vagy helyett – a kor igényeihez igazítva – az értelmetlen és önkényes határokhoz makacsul ragaszkodó királlyal, a képzeletbeli vagyonát egyre csak halmozó üzletemberrel, a világot lényegében újraíró történésszel, valamint a hadsereg és ellenség híján nevetségesnek ható tábornokkal találkozik a Földre érkezése előtt, mégsem teljesen azt kapjuk, amit vártunk.

Aki azonban kedveli Frederick Loewe-nek a Gigi-hez vagy a My Fair Lady-hez komponált dzsesszes, és néhol bárzenére emlékeztető betétdalait, az ebben a filmben is sok örömét lelheti. A csúcspontot mégis a Kabaré és a Mindhalálig zene páratlan táncainak koreográfusaként örökérvényűt alkotott Bob Fosse szereplése. A Kígyót alakító Fosse vonagló táncát bizonyosan ezerszer is megnézhette Michael Jackson, vagy az ő koreográfusa, hiszen a fehérbőrű fekete soul-énekes rengeteg lépésében és mozdulatában A kis herceg kígyótáncára ismerhetünk rá. Ámbár meglehet, hogy mindez csupán véletlen egybeesés, de ez semmit sem von le a tényleg páratlan jelenet értékéből.

A többiek színészi teljesítménye pontosan olyan színvonalú, amilyent egy ehhez hasonló filmnél elvárhatunk, a csillagokból a Földre pottyant aranyhajú kisfiút megformáló Steven Warneren pedig néha megdöbbentő egyértelműséggel megmutatkozik, mennyire élvezi a játékot, mennyire beleéli magát a szerepébe.

A helyszínválasztás ugyancsak érdekes, hiszen a film különös elegye a valósághűséget sugalló szaharai felvételeknek, valamint a meseszerűen statikus, és nem egyszer leplezetlenül mesterkélt stúdiómunkának.

Nem az én műfajom, de a jellegzetes hollywoodi stílust és muzsikát kedvelőknek kellemes közel másfél órát jelenthet ez a könnyed, zenés mese, viszont a regény elolvasását még akkor sem pótolhatja, ha rendezője a lehetőségekhez mérten igyekezett valóban szöveghűen a filmvászonra vinni ezt a kortalan történetet.