Főkép

Kedves férfitársam! Ryan Reynolds és a 20th Century Fox elintézte, hogy idén számodra is felejthetetlen programmal teljen a Valentin-nap! Bizony, ha elég ravasz vagy, és elég távol tartod a barátnődet az interneten a kéretlen és árulkodó tartalmaktól, ravaszul becsábíthatod egy Deadpool-vetítésre romantikus mozizás címén… (sőt, ez részben még helytálló kijelentés is lehet, hiszen a szerelmi szál megvan, mi több, ez dominál az események során). De haladjunk szépen sorban.

 

Tehát, kedves hölgyeim és uraim, ez egy szerelmi történet.

 

A Deadpool nevű képregényhős második filmes megjelenése miatt sokan aggódtak, tekintve, hogy az első próbálkozás nem igazán aratott nagy sikert. Az X-Men kezdetek: Farkas (X-Men Origins: Wolverine) mellékalakjaként feltűnő karaktert teljesen kifordítva, „túlcicomázva” kaptuk meg, ráadásul a készítők szakítottak a képregényes eredettörténettel is. Ryan Reynolds, aki a figurát alakította, ezután még próbálkozott szuperhősködéssel (mint a Zöld Lámpás), de az a film a nézők és a kritikusok szerint is kifejezetten pocsékul sikerült. Így aztán Ryan visszakanyarodott Deadpoolhoz – aki aztán annyira bejött a színésznek, hogy hosszas lobbizás után sikerült is kiadatnia egy Deadpool-kisfilmet. Erre aztán azonnal lecsaptak a rajongók, a népszerűségnek hála pedig végül a „pénzemberek” is láttak fantáziát a figurában.

 

Az elmúlt egy év sokak számára nem is szólt másról, mint a közelgő filmről – Bosszúállók 2 és Star Wars ide vagy oda. Az R-es besorolás (vagyis hogy csak 17 éven felülieknek ajánlott) és Ryan Reynolds személyes marketing kampánya (ami mellesleg kifejezetten ötletesen sikerült) azok figyelmét is ráirányította a filmre, akik eddig nem foglalkoztak vele. Mert hát bátor húzás a mai tömegfilm-dömpingben az R-es kategóriával kizárni egy jelentős mozilátogató csoportot, ugyanakkor valami különlegeset is sejtet a film kapcsán.

 

De térjünk vissza a jelenbe! Végre itt vagyunk, beültél a barátnőddel a moziba, és örülsz, hogy milyen ravaszul becsábítottad őt ide... A lány persze még nem is sejti, hogy csalódni fog – ugyanakkor mégsem. Hiszen én magam voltam szemtanúja, hogy a mellettem ülő hölgynéző hangosabban és kedélyesebben nevetett a film egyes jelenetein és a szereplők beszólásain, mint én, aki keményvonalas Deadpool-rajongó vagyok.

 

Szóval, ültök a moziban. Eltelik 10 perc, a lány egyelőre még nem tudja hova tenni a dolgot, amikor egy őrült, vörös ruhás fazon berobban egy sztrádán hajtó autóba annak napfénytetején keresztül, felnyársalja az egyik rosszfiút egy karddal, a magasba emeli, és kijelenti, hogy (kapaszkodjatok meg): ez egy szerelmi történet. Innentől kezdve két síkon kapjuk meg az eredettörténetet és a jelen cselekmény fejezeteit: a kettő között valamivel több, mint egy év telt el, így aztán egy már „bejáratott” Deadpoolt ismerünk meg – ez kifejezetten lendületessé teszi az egészet, és segíti a nézőnek is a nem éppen az X-ek közé illő szereplő elfogadását is. Wade múltbéli és szerelmi élete persze nem kevésbé bizarr, mint jelene Deadpoolként: a szokásos módon megtudhatjuk, honnan is származik a neve, miért jár vörösben, és hogyan is mondják a rákot spanyolul. Vagy várjatok csak, ez nem is szokványos… A film nagyon jó arányérzékkel bír: nemcsak, hogy nem zsúfolták össze az eredettörténetet a bonyodalom elemeivel, de még az akciót, a fekete humort és a – most figyelj! – romantikát is sikeresen mixelték össze. Egyik komponens sem nyomja el a többit, a néző pedig egyszerűen nem képes megunni a teljes fordulatszámon pörgő filmet.

 

Nagy erénye még, hogy a sok, manapság a csapból is folyó, önmagát túl komolyan vevő szuperhősfilmekkel ellentétben egy percig sem tud komoly maradni. Számos helyen kiszól a kamerába, a főhős többször odaszúr a valós világnak, vagy akár más hősfilmeknek is (ilyen például, amikor az X-Men filmek kusza kronológiájára utal). Sokszor maga csapja le a magas labdát, már ami a komolykodó hangulatot (ami enélkül izzadságszagú lenne) vagy a mérhetetlen brutalitást illeti. Mert hát bizony itt van akció bőven, aki játszott mondjuk a Deadpool játékkal, az tudja, mire is számíthat – vér és fekete humor terén legalább is biztosan.

 

A film persze nemcsak főhősében erős, a mellékalakok is remekül kiegészítik Wade/Deadpool ámokfutását. Voltak olyan meglepetések, mint Ajax, aki egészen más figura lett, mint amire az előzetes alapján számítottam; de megismertük Kolosszust is, aki egyfajta „minta X-Men”: ő a film erkölcsi bajnoka, aki, mint egy nagy cuki fémmackó, általában igen finom – de néha kifejezetten durva – módszerekkel próbálja jó útra terelgetni Deadpoolt. Érdekes figura még Negaszonikus Tini Torpedó is, akinek viszont sajnos a szerepe kimerül abban, hogy igyekszik dacosan rejtegetni, mennyire is imádja zsoldosunkat… És ha már Deadpool: neki a legközelebbi „hozzátartozói” sem áltagosak – a barátnője egy volt prostituált; kvázi „pótmamája” egyben a segédje is, aki nem elég, hogy korábban drogfüggő volt, most még ikeás bútorok összeszerelésével is foglalkozik (most szóljatok hozzá, Pokol lehet az élete). A legjobb barátja pedig, nos… Weasel nem az a fajta barát, amilyet te szeretnél, ha szuperhős vagy. Ő az, aki a rólad szóló film elejétől kezdve azt várja, hogy te elpatkolj, ha pedig pont segítségre lenne szükséged, akkor inkább betép helyette. Szóval, tipikus barát…

 

Amikor véget ér a Deadpool, ti pedig a maradék popcornnal kisétáltok a moziból, bármennyire is fog ellenkezni a barátnőd, hogy márpedig az nem romantikus film, ahol a főszereplő minimum ötven embert ölt meg legalább húszféle módon, a lehető legcifrábban káromkodott és minden szituációban a legelképesztőbben röhejes módon viselkedett, te csak állj ki az igazad mellett. Mert hát főhősünk (?) eközben mindent a szerelméért tett, végeredményben ez mozgatott mindent.

 

Már-már könnybe lábadó szemmel mondom: ez a film bizony a legszebb Valentin-napi ajándék nekünk, akik imádják a Freddy Kruger és egy domborzati térkép szerelemgyerekére erősen hajazó, morálisan flexibilis nagyszájú zsoldost: El Deadpool-t.

Chimichanga!