Főkép

Az X-Men sorozat mindig is kedvelt témája volt a képregények rajongóinak, hiszen a sok különböző karakter rengeteg lehetőséget hordozott magában, amit az alkotók meg is próbáltak kihasználni. Az első mozifilm még 2000-ben készült el, de hamarosan trilógiává bővült. A stúdió azonban nem állt le, és 2009-ben az első előzményfilmet is bemutatták, ami az egyik legérdekesebb karaktert, Farkast (illetve Rozsomákot, ahogy a képregényekben hívták) állította középpontba. Mérsékelt sikere után szárnyra kaptak az első hírek, hogy tervbe van véve még egy alkotás, mely az X-Men csapat kialakulásáról szólna. A Csillagport és a Ha/Vert is jegyző Matthew Vaughn került a rendezői székbe és 2011 nyarán fel is tűnt a mozivásznakon az X-Men: Az elsők.
 
A hidegháború okozta politikai feszültség légkörében kezdi felfedezni a világ, hogy léteznek mutánsok, az emberiség következő evolúciós lépcsőfokára jutott egyedek. Különböző hatalommal rendelkeznek, melyekkel uralkodhatnak vagy segíthetnek a „normális” embereken. Sebastian Shaw szándékai nem túl békések: azon munkálkodik, hogy kirobbantsa a III. világháborút, ami feltehetően az emberi lakosság nagy részének kipusztulásához vezetne. Az általa okozott fenyegetés miatt kéri fel a CIA egy fiatal professzor, Charles Xavier segítségét, aki képes mások gondolataiban olvasni és irányítani azokat. Mutánsokból álló csapatot toboroz, köztük is leginkább a bosszúvágytól fűtött Erik Lehnsherr nyeri meg a barátságát.

 


 
Annak ellenére, hogy az alkotók elsősorban a bevételt tartották szem előtt, s ennek megfelelően a film rendkívül látványos és kalandos, mégis szántak elég energiát a történet kidolgozására is. A két fő karaktert – Charlest és Eriket – kellően el tudták mélyíteni, a köztük lévő barátság bemutatása jól sikerült, de emellett megértjük a motivációikat is, jellemük fejlődése pedig nem légből kapott módon történik. Ennek a többi figura látta kárát, hiszen az egyébként népes mellékszereplő csapatra nem jutott elég idő, egyedül talán Mystique és Bestia kapcsolatával foglalkoztak még (habár azzal lehet, hogy nem kellett volna annyit), de a többiek már nem fértek bele a kétórás játékidőbe.
 
Valójában az egész filmre jellemző volt a túlzsúfoltság, amit még tudtak annyira szabályozni, hogy mindent be tudjanak mutatni, de túl sokat próbáltak belerakni a forgatókönyvbe, így ennek következében néhány többet érdemlő momentum nem kapott elég teret. Az akciók viszont látványosak és lendületesek voltak, a szórakoztatási faktor mindenképpen jól működött. Habár olykor túlzásokba is estek a készítők, a jelenetek nagy része nagyszerűen mutatott – talán a film végi csatajelenet a legjobb példa, amely mind technikailag, mind érzelmileg tökéletesen kivitelezett.
 
A színészek többségére sem lehet panaszkodni. James McAvoy és Michael Fassbender remek párost alkottak, még ha utóbbi is uralta a jelenetek többségét, hiszen jóval érdekesebb szerepet kapott, talán csak Kevin Bacon gonosza volt nála is jobb. Ezzel szemben January Jones többet mutatott meg a dekoltázsából, mint a tehetségéből. Az X-Men: Az elsők nagy előnye, hogy önállóan is megállja a helyét, nem szükséges hozzá a korábbi produkciók ismerete, habár több utalást és kikacsintást is tartalmaz, ezért érdemes megismerkedni a többi X-Men filmmel is.
 
Összességében mindenképpen pozitív a mérleg, bár nem kell túl sokat várni tőle, hiszen nem egy mély gondolatokkal telített dráma, hanem egy jól kidolgozott nyári akciófilm. A rá bízott feladatot kiválóan teljesíti, elvégre remekül szórakozunk és még csak csalódnunk sem kell a buta történet vagy a gyenge karakterek miatt.