Főkép Na ez a zene is csak Amerikában lehet sikeres, vagy legalábbis kizárt dolognak tartom, hogy Európában hatalmas rajongótábor várná a Wilco albumokat.
Az ok nagyon egyszerű: többségünknél hiányzik az a country zenés előélet, amire szükség van a muzsika teljes értékű befogadásához.
 
Ha ezzel nem rendelkezünk, akkor nem árt, ha legalább az alternatív hangoskodást kedveljük, mivel a Wilco érezhetően ebből a két műfajból merít ihletett, vagyis dalaik többnyire ezekre vezethetők vissza.
No meg némi pop, folk, rock, jazz is felbukkan bennük (ez utóbbi talán a legjobban a „The Late Greats” című fúvósokkal megtámogatott szerzeményben figyelhető meg).
 
Aki viszont a fentiek közül különösebben egyiket sem kedveli, az is tegyen egy próbát, ugyanis ha megnézi a másfél órás, beszélgetésekkel tarkított koncertfelvételt (amihez még hozzájön félórányi extra), akkor fura, ámde mégis élvezetes muzsikát lát/hall majd.
 
A koncertek látványvilága kifejezetten visszafogott, és ez nem csak a klubkoncertek kisméretű színpadjainak köszönhető. A hat muzsikus többnyire egyhelyben áll, semmi rohangálás, egyértelműen a zenére összpontosítanak.

Mivel több helyszínen készült felvételekből válogattak, megcsodálhatjuk Jeff Tweedy énekes ruháit (igazából csak a hófehér, vörös rózsákkal díszített kreáció a meglepő, a többi sima utcai viselet).

Ha úgy hozza kedvük, a zenészek jammelnek egy kicsit, máskor a gitárosok fura szólókkal kápráztatják el a közönséget (mint például a „Handshake Drigs” alatt), vagy egyszerűen csak sokkoló kakofóniával hallgattatják el a nézőket (Via Chicago).
 
Összességében nézve zenéjük nem duzzad erőtől, hanem időnként befelé fordul, miközben egyértelműen a dallamokra építkezik.
Előadásukra is ez érvényes, kiegészítve azzal, hogy mindez mégsem válik elborulttá, és semmiképpen sem unalmas, hiszen tele van életigenléssel, örömmel.

A hat muzsikus szemlátomást élvezi a koncertezést, szeretik a számaikat, melyekben rendre megvillantják hangszeres tudásukat (főként Glenn Kotche dobos és Nels Cline gitáros késztetett szájtátásra).

Koncertprogramjuk kimondottan változatos, ami nem csak annak köszönhető, hogy pályafutásuk minden részéből választottak számokat (eddig hat stúdiólemezük jelent meg), hanem az énekes különféle érzelmeket kifejező, egyébként szerény terjedelmű hangjának is.
 
Esetükben még az sem okoz gondot, hogy a koncertet nem egyhuzamban látjuk, hanem a tagok oldásként a turnézásról, a világról mondják el véleményüket (mind a hat tag szóhoz jut, nem csak az énekes mondja a magáét).
Ezt persze csak az angolul beszélők élvezhetik, mivel felirat az sajna nincs a korongon.
 
Akinek a másfél óra nem elég, az kattintson az extrák menüre, ahol további hét szám koncertváltozatát nézheti meg.
 
A DVD képi világa tetszetős, technikailag nincs mibe belekötni, ráadásul a manapság divatos, vágáshalmozó klipekhez képest kimondottan visszafogottan váltakoznak a nézőpontok, ezért aztán a számok dinamikáját a zene és az előadás mikéntje adja. Szimpatikus felfogás.

A két rendező (Brendan Canty és Christoph Green) szemlátomást szereti az együttest, ez érződik a felvételeken, bár egy nyilatkozatuk szerint az izlandi Sigur Ros együttes filmje (Heima) is inspirálta őket.
Nekem mindenesetre nagyon tetszett ez a semmire sem hasonlító zene és koncert.
 
Az együttes tagjai:
Jeff Tweedy – ének, gitár
John Stirratt – basszusgitár
Nels Cline – gitár
Pat Sansone – minden egyéb
Mikael Jorgensen – billentyűs hangszerek
Glenn Kotche – dob
 
A lemezen elhangzó számok listája:
1. Aches of American Flags
2. Side with the Seeds
3. Handshake Drigs
4. The Late Greats
5. Kingpin
6. Wishful Thinking
7. Impossible Germany
8. Via Chicago
9. Shot in the Arm
10. Monday
11. You Are My Face
12. Heavy Metal Drummer
13. War on War
 
Extrák:
1. I`m the Man Who Loves You
2. Airline to Heaven
3. It`s Just That Simple
4. At Least That`s What You Said
5. I Am Trying to Break Your Heart
6. Theologians
7. Hate It Here

Diszkográfia:
A.M. (1995)
Being There (1996)
Summerteeth (1999)
Man in the Sand (1999) DVD
Yankee Hotel Foxtrot (2002)
I Am Trying to Break Your Heart: A Film About Wilco (2002) DVD
A Ghost Is Born (2004)
Kicking Television: Live in Chicago (2005)
Sky Blue Sky (2007)
Shake It Off (2007) DVD
Wilco (The Album) (2009)
Ashes of American Flags (2009) DVD