Főkép

A Watchmen 12 részes képregényként jelent meg 1986-87-ben. Kapott Hugo-díjat, a Time magazin pedig beválasztotta az 1923 óta megjelent legjobb 100 angol nyelvű regény közé. A számtalan apró részlettel teli, hivatkozások, utalások illetve értelmezések és üzenetek garmadáját hordozó művet a legtöbb rajongó filmre vihetetlennek tartotta, és elég nyilvánvaló, hogy bizonyos részei tényleg azok. Ezzel együtt a 300 filmverzióját jegyző Zack Snyder rendező megtette a magáét.
 
A történet a ’80-as évek egy alternatív verziójában, Amerikában játszódik, egy olyan világban, ahol voltak és vannak maszkos igazságosztók, igaz, jelenidőben a javuk már visszavonult, mivel egy törvény betiltotta működésüket. Egyikük halálával indul a sztori: a Komédiást valaki kihajítja sokadik emeleti lakásából. A nevét adó ábrákat produkáló álarcot viselő Rorschach, aki nem alkuszik meg senki és semmi kedvéért, és továbbra is üldözi a bűnt, nyomozásba fog. Elmélete szerint az egykori Őrzőket valaki módszeresen gyilkolja, ám hamar kiderül, hogy nem holmi tipikus képregényes gonosztevő pitiáner bosszúhadjáratáról van szó.

 

Merthogy a gondok akkor kezdődnek igazán, amikor Dr. Manhattan, a kék színben játszó, egyedüliként valódi szupererőkkel bíró figura, aki még a vietnámi háborút is megnyerte az USA-nak, elhagyja a Földet. Az Egyesült Államok és a Szovjetunió közötti hidegháborús patthelyzetet ugyanis az ő jelenléte tartotta fenn eddig, és innentől nincs, ami megakadályozhatná az oroszokat, hogy megnyomják a maguk vörös gombját, ami az atomtöltetes rakétákat indítja... Kinek állhat mindez érdekében? Erre a kérdésre is megkapjuk a filmből a választ, még ha a képregényétől eltérő változatban is.
 
Amúgy a befejezéssel nincs különösebb gondom, sőt, igazából semmivel. Nem vártam el, hogy a mozi verzió igazán sokat képes legyen visszaadni a képregénybe pakolt irdatlan mennyiségű apróságból. Sőt, ahhoz képest meglepően sokat közvetít az eredeti üzenetekből meg utalásokból, még ha a film képi világa sötétebb tónusú is, miközben a paranoid hidegháborús atmoszféra kevésbé jön át. Egyes színészek illetve figurák nem igazán győztek meg, például Matthew Goode, mint Adrian Veidt alias Ozymandias messze nem olyan, mint az eredeti, és ez kárára válik. A Rorschach-ot, avagy Walter Kovacs-ot játszó Jackie Earle Haley viszont nagyon rendben van, még ha a hangját túlságosan eltorzították is. De ez pont olyan húzás, mint ahogy megvannak a „kötelező” lassítások is az akciójelenteknél, amiket Snyder a 300-ban is előszeretettel alkalmazott. Apropó, akciók: ezeket jócskán felduzzasztották, s brutálisabbra is vették a képregényhez képest, de tény, hogy látványosak, és helyenként gyomorforgatóak.
 
Emellett van a filmnek pár momentuma, amitől a hideg futkározott a hátamon, méghozzá pozitív értelemben. Elsősorban a főcím, amiben zanzásítva megkapjuk a Percrekészek illetve Őrzők múltját, de mindegyik jelenet attól is olyan jó, hogy tökéletes betétdalt választottak hozzá. Dr. Manhattan marsi elmélkedése Philip Glass kortárs komolyzenéjével aláfestve (amit már a Koyaanisqatsi című filmhez is használtak), vagy a Komédiás gyönyörűen fényképezett temetése a Simon & Garfunkel-féle „The Sound of Silence”-szel, ezek tényleg hatásos, megindító pillanatok.
 
Azt mondjuk nem tudom, hogy aki nem olvasta a képregényt, mennyit érthet ebből az egészből, mert még így, 163 percbe foglalva és leegyszerűsítve is annyira sűrű a Watchmen, hogy minden kockájára figyelni kell. De végül is a képregényt sem elég egyszer elolvasni. Szóval összességében ez egy korrekt munka, amit érdemes megnézni, pl. azért, hogy kedvet csináljon a képregényhez.