FőképEmelje fel a kezét, akinek ismerős Robert Burton (1577. február 8. - 1640. január 25.) könyve a Melankólia anatómiája.
Nem szégyen ez, jómagam is így vagyok vele. Szerencsémre nem erről, a sokak által korszakosnak tartott műről, hanem kedvenc, gótikusan borongós bandám idei korongjáról kell beszélnem, ami bevallom, sokkal egyszerűbb és hálásabb feladat számomra, mint Burton könyvéről okosakat mondani.

A DVD korong megjelenésének apropóját az együttes megalakulásának huszadik évfordulója adja.
A háttérről az énekes, Nick Holmes így nyilatkozott: Húsz évvel és tizenegy albummal a hátunk mögött már úgy gondoltuk, ideje volna az első koncertlemezünket is megjelentetni. A közönségkedvenc, élőben jól megszólaló számainkat úgy válogattuk, hogy közben a lemezeink többségéről felcsendülhessen egy-egy dal. Szerintem a DVD-re felkerült dalok nagyon jól megférnek egymás mellett egy koncerten, noha igen eklektikus volt zenei pályafutásunk. Már most vannak olyanok, akik kritizálják a merítésünket, de ha ez azt jelenti, hogy sok jó számunk van, akkor nincsen vele semmi baj.”

Az biztos, nem lehetett könnyű feladat az albumok legjobb felvételeiből kimazsolázni egy koncertre valót.
Egyrészt ugye ott vannak a kikerülhetetlen opusok, amelyek generációm metalkedvelőinek slágerlistáin biztosan szerepelnek: „Embers Fire”, „Gothic”, „One Second”, „True Belief” - és sorolhatnám.

Ezekben nagyjából minden ott van, amit szeretni érdemes a Paradise Lost zenéjében. Persze (miként az Holmes is mondta) a zenei pályafutásuk nem volt egyenletes, és bizony a szintis, Depeche Mode ízeket rejtő lemezek nem arattak osztatlan sikert a rajongók körében.
De az efféle művészi útkeresés kesernyés ízét ugye már átéltük a Metallica esetében, szóval a Paradise Lost esetében ez csak csalódás volt, nem a világ vége.

Szerencsére a régi (és mondjuk az utolsó) albumok a mai napig árasztják magukból azt a szavakkal nehezen leírható, de első hallásra azonnal felismerhető hangulatot, ami annyira jellemző rájuk.

Elvégre a Paradise Lost zenéjére a legjobb pillanatokban az erő és a melankólia kifinomult keveréke jellemző, ami nem csak fellelkesíti a hallgatót, hanem egyúttal meg is nyugtatja.
A szövegek pedig kellőképpen „agyasak”, hogy ne csak a koncert alatt dalolja a hallgatóság, hanem később is eltöprengjen rajtuk.

Azt eddig is tudtuk, hiszen az angol brigád gyakran megfordult errefelé, hogy színpadi megjelenésük sosem a rohangálásról szól - bár a nekik jutott, többnyire klubszínpadok nem is igazán teszik lehetővé a sportolást.
Nos a The Anatomy of Melancholy című koncertfelvétel, amit 2007 áprilisában rögzítettek a londoni Koko klubban, csak megerősíti az eddigi tapasztalatokat.

Bár vitathatatlanul profi és jókedvű buliról van szó, a zenészek ezúttal sem a szaladgálásba fáradtak el. Esetükben nem túlzás profizmusról beszélni, elvégre zenélni korábban is tudtak, a két évtizedes gyakorlás pedig egyértelműen látszik játékukon.

A közönség jól nevelt rajongó módjára élvezi az előadást: énekel, kurjászik, bólogat, integet - egyszóval jól érzi magát. Ahogyan azt kell.

A vágószobában kellő számú kamera felvételeit használták fel a végleges filmnél, a képek ritmusa talán valamivel lassabb, mint egy kortárs videóklipben, de ez inkább erény a szememben, semhogy hátrányként megemlítsem.
A világítás mindenképpen dicséretet érdemel, mivel átgondolt használata dinamizmust ad a békésen „álldogáló” muzsikusoknak.

A végeredmény ismerős lehet mindazoknak, akik kint voltak a 2008-as Zöld Pardonos fellépésen (baráti körben a mai napig nem tudunk megegyezni a „hakni” jellegű koncert miértjében), hiszen számlistában és látványban nagy eltérés nincs, hacsak Holmes hajának rövidülését nem tekintem annak.

A kiadvány füzete a jellegzetes Paradise Lost képi világot idézi (Seth Siro Anton műve), tartalmát tekintve a koncertfotón kívül a legérdekesebbek benne Nick és Greg széljegyzetei az elhangzó számokhoz.

A második korong már csak a „szokásos” levezetést tartalmazza: interjú, videók, ez+az. A lényeg az ezt megelőző bő másfél órás örömteli szomorkodáson van.

Természetesen a DVD hangzására nem lehet panasz (hamarjában nem is emlékszem pocsékul megszólaló Century Media-s DVD-re). Szóval bár kerüljön többe, a kiadvány megéri az árát. Különben is, ez az első Paradise Lost koncert DVD.

Az együttes tagjai:
Nick Holmes - ének
Gregor Mackintosh - szólógitár
Aaron Aedy - ritmus- és akusztikusgitár
Steve Edmonson - basszusguitár
Jeff Singer - dob

Közreműködők:
Leah Randi
Heather Thompson

A lemezen elhangzó számok listája:
DVD1
1. Intro
2. The Enemy
3. Grey
4. Erased
5. Red Shift
6. So Much is Lost
7. Sweetness
8. Praise Lamented Shade
9. Pity The Sadness
10. Forever Failure
11. Once Solemn
12. As I Die
13. Embers Fire
14. Mouth
15. No Celebration
16. Eternal
17. True Belief
18. One Second
19. The Last Time
20. Gothic
21. Say Just

DVD2
Paradise Lost interjú (14:27)
Koko klubbéli rajongók (8:48)
Lost In Europe (rövidfilm a 2007-es turnéról) (27:30)

Videóklippek:
1. The Enemy (3:39)
2. Praise Lamented Shade (4:05)
3. Over The Madness - documentary trailer (1:31)

Diszkográfia:
Lost Paradise (1990)
Gothic (1991)
Shades of God (1992)
Icon (1993)
Draconian Times (1995)
One Second (1997)
Host (1999)
Believe in Nothing (2001)
Symbol of Life (2002)
Paradise Lost (2005)
In Requiem (2007)
Over The Madness (2007) DVD
The Anatomy of Melancholy (2008) DVD
Faith Divides Us - Death Unites Us (2009)
Draconian Times MMXI (2011) DVD
Tragic Idol (2012)