FőképForgatókönyv: Kurosawa Akira és Ide Masato
Főszereplők: Nakadai Tatsuya, Yamazaki Tsutomu, Otaki Hideji, Murota Hideo, Shimizu Koji, Shimizu Noburo

A Rejtett erőd című 1958-as darabjában Kurosawa Akira (1910. március 23. – 1998. szeptember 6.) a szélesvászon adta lehetőségekkel kísérletezik.
És bár a film népszerűsége nem érte el a Hét szamurájét, története, szereplői emlékezetesek. No meg pár jelenete is, mint például a fogságban fellázadt szamurájok rohama a lépcsőn lefelé, miközben muskétákkal lövik őket.
Na erre hasonlít nyomokban az 1980-as mozi azon része, ahol a csatornától mocskos katona teljes erőbedobással rohan lefelé, az ostromló had lépcsőkön és udvarokon heverésző (pihenő, várakozó) emberei között.

Az időközben eltelt két évtizedet nem csupán a színek jelzik (az 1958-as opusz fekete-fehér), és pusztán a filmkészítői készség fejlődéséről sem beszélhetünk, sokkal inkább arra utal a részletgazdag „festményeken” átsuhanó hírnök, mennyit változott Kurosawa látásmódja, miként alakult vonzódása a régmúlt iránt.

Korabeli nyilatkozatában ezt így fogalmazta meg: „Amikor a történelemmel foglalkozom, azt látom, hogy a mai emberek világa egyre silányabb. A múltat végtelenül szebbnek tartom, szebbnek erkölcseit, szokásait, öltözékeit, életstílusát; úgy vélem, hogy régen többet értek az emberek. Sokkal érdekesebb, sokkal ragyogóbb kultúrát teremtettek, mint amilyen a mi huszadik századi kultúránk.”

Ez a múltdicsérő elképzelés végig érezhető a filmben, ami több szempontból is érdekes alkotás.

Kezdjük mindjárt azzal, hogy a szó klasszikus értelmében a történetnek nincs főszereplője. Takeda Shingen (a Takeda klán feje) rövid ideig marad életben, így mire jobban megismernénk, már el is temetjük.
Hasonmása (akiről elvileg az egész film szól) ugyan időről-időre felbukkan, ám mégsem kerül tartósan a középpontba.
A többiek pedig (Nobukado, Shingen fivére és korábbi hasonmása, valamint Katsuyori Takeda, Shingen fia, a klán tábornokai, vagy a vetélytárs Oda Nobunaga) nem kapnak kellő súlyt.

Ezért aztán olyan érzést keltenek a képsorok, mintha nem is az egyén lenne fontos ebben a történelmi filmben, hanem maga a történelem, a változás, az átalakulás. A nép hétköznapjai szóba sem kerülnek, annál idealizáltabb, tisztább Kurosawa látomása.
A hajdan volt dicsőség felidézése varázslatos tájak bemutatásával, szépséges ruhákat és páncélokat viselő egyének/tömegek mozgásával történik (mintha pazar fotóalbumot nézegetnénk).
Ezt az érzést kiemeli az a tény, hogy a tömegjelenteket távolról látjuk, nincs egyetlen zavaró közeli sem, ami egyéni érzelmekkel bontaná meg az összképet.

A film cselekménye a XVI. század vége felé játszódik, amit kimondottan véres korszakként ismerünk, hiszen az egymással harcoló daimyók állandósult háborúi nem csak a lakosságot tizedelték meg, hanem a közbiztonság is mélypontra került – s nem utolsó sorban megerősítették a kiváltságos osztály, a szamurájok helyzetét is.

Ám Kurosawa nem a harcra helyezi a hangsúly, a majd három óra alatt gyakorlatilag egyetlen vérontást sem mutat nekünk.
Ostromlókat látunk, csatákról számolnak be lihegő hírnökök, de ennél közelebb nem jutunk – a két kiemelten kezelt összecsapás közül az első éjszaka zajlik, és a hasonmás közvetlen kíséretén kívül minden mást eltakar az éj.

A filmet lezáró 1575-ös nagashinói ütközetben a rohamra induló csapatok eltűnnek a szemünk elől, a tulajdonképpeni összecsapásnak csak a hangja jut el hozzánk. Ezt a távolságélményt művészien kiemeli a később láttatott halálba dermedt vagy agonizáló testek látványa.

Egyes kritikusok Dosztojevszkij hatását látják a történetben, mivel a hasonmás (az eredetileg halálra ítélt tolvaj) miután heves kirohanása során párhuzamot von saját ténykedése és Shingen nagyúr hódítása között (mindketten tolvajok, csak a lépték más), rálép arra az útra, amely a japánok számára annyira fontos fogalmak (közösség és kötelesség) megértéséhez vezet.

A folyamat része, hogy mindenkivel elhitesse, az „eredeti” Shingent látják. A külső megjelenéssel, gesztusokkal hamar boldogul, de a belső átvétele már jóval komolyabb kihívást jelent számára.
És itt jöhetne Dosztojevszkij, de a rendező nem él a lehetőséggel. Inkább azt hangsúlyozza, miként teszi tönkre generációk közös építőmunkáját egyetlen, hatalommal bíró ember, köszönhetően negatív tulajdonságainak.

Egy rossz szavam sem lehet a színészekre, európai szemmel nézve teljesen japános, amit művelnek. Nakadai Tatsuya (ő a Harakiri főszereplőjeként lett ismert világszerte) kettős alakítása markánsan eltérő – de mivel ez a mozi (elsősorban) nem az emberekről szól, túl sok lehetőséget ő sem kap tehetsége bemutatására.

Az biztos, hogy a szamurájfilmeket kedvelőknek az Árnyéklovas nem a legjobb választás péntek estére. Akik azonban vonzódnak a kényelmes tempójú keleti filmekhez, értékelik a pazarul fényképezett, gondosan megtervezett jeleneteket, azok számára nem okoz csalódást a japán film császárának kikiáltott rendező ötéves hallgatás után, külföldi tőkével elkészült remeke.

A magyar DVD-kiadás technikai adatai:
Hang: japán (4.0), lengyel (Mono)
Felirat: magyar, angol, arab, cseh, görög, héber, izlandi, lengyel, portugál
Képformátum: 16:9, 1.85:1

Extrák:
Filmelőzetes
Werkfilm (így készült...)
Audiokommentár (Stephen Prince)
Interjú George Lucas-szal és Francis Ford Coppolával Kurosawáról
Dokumentumfilm - Akira Kurosawa: Az alkotás csodálatos dolog
Képgaléria
Storyboard - Megvalósult vízió: Kurosawa storybord-festményei jelenetek látványával

Kapcsolódó írásunk:Harakiri (DVD)