Főkép

Az eredetileg színházból érkezett Sam Mendes (született: 1965. augusztus 1.) mindössze három játékfilmet tudhat magáénak, mégis, irigylésreméltóan rövid idő alatt sikerült elérnie, hogy nevére felkapják fejüket az emberek, egy-egy új munkáját ha nem is népünnepély, de legalábbis kitüntetett figyelem kíséri. A mozis bemutatkozásnak számító 1999-es, díjakkal megszórt Amerikai szépség és a 2005-ös, vegyesebb véleményeket kiváltó Bőrnyakúak között időben pont félúton helyezkedik el A kárhozat útja, mely inkább az öbölháborús krónikához áll közelebb, amennyiben ez is egy erős műfaj sajátos feldolgozását jelenti.

Kevesen tudják, pedig nem elhanyagolható tény, hogy a tárgyalt mozi valójában képregény-adaptáció, ráadásul ebben egyedülálló a gengszterfilmek között. Az Amerikában nagyon is elismert, tekintélyt parancsolóan termékeny Max Allan Collins egyfajta reneszánsz embernek felel meg. Az ötvenes évei végén járó úr írt már mindent, képregényektől kezdve (ő vette át a Dick Tracy írását a népszerű comic strip atyjának számító Chester Gouldtól) szkripteken, novellákon át fikciós-, ill. történelmi regényekig, valamint számos ún. tie-in(vagyis forgatókönyv alapján írt regény) kötődik a nevéhez. Utóbbiak közül nálunk leginkább a Helyszínelők-sorozat ilyen kötetei ismertek. Az 1998-as születésű képregény Collins és Richard Piers Rayner közös projektje, s nem is előzménytelen. Az utóbbi legkomolyabb alkotásaként számon tartott, mintegy négy évig készült munka a japán manga-klasszikus Kozure Okami („Magányos farkas és kölyke”) által ihletett, 300 oldalas gyöngyszem.

A történet valójában ifjabb Michael Sullivan visszaemlékezése 1931 teléről: a gazdasági világválság, a depresszió által sújtott Amerika egyik legkeményebb időszakáról. Sullivanék látszólag teljes harmóniában élnek: szép ház, csinos feleség, két gyerek – azonban az áldásos állapot csak addig maradhat fenn, míg a család fejének súlyos titka felszínre nem kerül, legalábbis a srácok számára. A nagyobbik fiún egyszer persze erőt vesz a kíváncsiság, hogy utánanézzen, vajon hova is megy apja, amikor szólítja a kötelesség, de kémkedése során nemcsak saját illúzióját rombolja le: olyan láncreakciót indít el, melynek következtében menekülni kénytelen bérgyilkos apjával a maffia elől.

Noha A kárhozat útja nem a gengsztermozik hagyományos „felemelkedés-bukás”-történetsémáját teszi magáévá (sokkal inkább egy lassan csordogáló üldözéses thrillerre hasonlít), a sztori mégsem okoz meglepetést, a keret megléte miatt már a film első perceiben tudni lehet a végét, és a két pont között sem lesz olyan pillanat, amikor elismerően fogunk csettinteni a csavaros forgatókönyv miatt. Ez persze nem David Self hibája, hiszen már a Collins-féle képregény sem vállalkozik sokkal többre, mint egy apa-fiú-viszony elmesélése a menekülés sztorijába ágyazva. A forrásmű különben számos ponton eltér az elkészült mozitól (előbbiben lényegesebb a vallásos vonal (ld. nevek), valamint komoly szerephez jut benne a kor meghatározó figuráját jelentő Eliot Ness; utóbbiban például teljesen új szereplő a Jude Law-karakter, de abban megegyeznek, hogy igazából mindkettő a két Sullivan utazására, valamint egymás megismerésére fókuszál.

Így annak ellenére, hogy a film pár szépen megmunkált akciójelenetével kipipálja a műfaj kötelező jegyének számító erőszakot, világosan látszik, hogy drámai réteg eluralkodása miatt A kárhozat útja nem azoknak kedvez, akik fegyverpárbajok reményében neveznek be rá – lassú tempója, cselekményvezetése homlokegyenest áll mondjuk egy Scorsese-opusz pergősségéhez képest. Persze, aki látott már Mendes-filmet, az valószínűleg tudja, mire számítson: a hasonlóság különösen a Bőrnyakúakkal él, ahol szintén egy alapvetően akciódús műfajt ad elő a rendező egy kicsit más megközelítésben – hogy ez unalmasnak számít-e, vagy sem, az mindenki egyéni megítélésére van bízva.

Aminek nagyszerűségéhez viszont kétség sem férhet, az a film képi világa. A veterán, háromszoros Oscar-nyertes Conrad L. Hall olyan kiemelkedőt vitt véghez halála előtti utolsó játékfilmes munkájában, ami ritkán tapasztalható élménnyel gazdagítja minden egyes befogadóját. Ritka az olyan film, aminél kijelenthető, hogy tetszőlegesen kiválasztott képkockája keretbe foglalható és falra függeszthető – A kárhozat útja pedig ilyen. Egészen elképesztő, hogy Hall a legegyszerűbb beállítástól a legösszetettebbig mindent ugyanolyan odafigyeléssel kezel: lágyan bevilágított, álomszép képei nemcsak a legzseniálisabban fényképezett gengszterfilmmé teszik Mendes rendezését, de olyan zsigeri vizuális élménnyel ajándékozzák meg közönségüket, mintha az mondjuk egy Park Chan-Wook-mozit nézne épp.

A fentiek figyelembevételével tehát nem az átütő alakításokra kiéhezetteknek ajánlható a film (Tom Hanksnek rengeteg mindent el lehet hinni, de azt, hogy a maffia bérgyilkosa, sajnos pont nem; Paul Newman pedig csak mint csábító név van jelen, egyedül a film óta sajnos mellőzött Tyler Hoechlinről érdemes igazán megemlékezni), sokkal inkább azoknak, akik a műfaj által biztosított sablontörténeteken túl valami sajátos megközelítésre vágynak. Ők olyan élménnyel lesznek gazdagabbak, ami mégis elsősorban vizuális: A kárhozat útja tehát ragyogó példája annak, hogy milyen, ha az operatőr egyszercsak túlnő mindenkin, és a mozi képteremtő erejét kihasználva örök emléket szerez nézőjének.

A magyar DVD-kiadás technikai adatai:
Hang: angol (DD 5.1), orosz (DD 5.1)
Kép: 2,35:1 (16:9)
Felirat nyelv: magyar, angol, bolgár, cseh, holland, észt, héber, litván, lett, lengyel, portugál, román, orosz, török
Régiókód: 2

Extrák:
Interaktív menük
Jelenetek közvetlen eléréssel
Rendezői (audio)kommentár
Kimaradt jelenet(ek) - 11 db - akár rendezői kommentárral is (kb. 23 perc)
Így készült... - HBO werkfilm (25 perc)
Képgaléria
Alkotók és szereplők bemutatása
Produkciós információk
Előzetesek - filmzene CD