Főkép Úgy mondják, az alkotók sem sejtették, hogy a 2003-as A Karib-tenger kalózai: A Fekete Gyöngy átka című film akkora siker lesz, mint lett.
Meglehet, mindazonáltal a siker megérdemelt volt, hiszen egy rendkívül humoros, látványos és izgalmas kalózos mozit alkotott Gore Verbinski rendező és csapata. Azt hiszem, legfőbb erénye a filmnek az volt, hogy nem vette túl komolyan önmagát, avagy hogy tényleg tudott vicces és önironikus lenni.
Más szóval: a Johnny Depp alakította Jack Sparrow kapitány volt a siker kulcsa.
 
És ez a második részre mit sem változott. Sparrow emblematikus figurája egyszerűen szenzációs, szinte minden benne van, amit a legelvetemültebb kalózokról hallottunk, s mellé pont olyan szétesett és nyegle, mint Keith Richards, a Rolling Stones gitárosa, akiről Depp bevallottan mintázta a kapitányt.
Az utóbbi évek egyik legemlékezetesebb filmszereplője.
 
Természetesen, ahogy az ilyenkor illik, ez a második rész (melynek igazából, ha jól belegondolunk, nem az első rész története, hanem sikere adta a gyökerét) minden tekintetben igyekszik pár lapáttal rátenni az elsőre.
Kivéve a színészi játékot, mert az Deppet kivéve minden esetben pont olyan megteszi-kategóriás, Depp meg nem akarja túlszárnyalni (s nem is lehetne) a Fekete Gyöngy átkában látott önmagát.
Magyarán a film még látványosabb, még több benne a poén, a bonyodalom (kissé tán túl sok is), a hihetetlen – néhol már blőd – húzás (kissé tán túl sok is 2.), a borzalom (k.t.t.s.i.3.), és így tovább.
 
Ahogy az számos második résznél előfordul (pl. Star Wars, Gyűrűk Ura, Mátrix), ez a legsötétebb, legtöbb ijesztő részt felvonultató (bizony, azok a tengermélyi kalózok a maguk különféle vizilényes csökevényeivel meg átformálódásaival nem képeznek épp kisgyerekeknek való látványt).
 
És a végén ennek is úgy szakad vége, számtalan elvarratlan szállal, hogy csak pislog a néző, hogy na bakker, 150 perc után várhatunk jövő tavaszig a megoldásra… (A harmadik részt amúgy a másodikkal együtt forgatták le, és állítólag felbukkan benne maga Keith Richards is!)
 
A sztori meg, hát, tény, hogy jó sok szálat gubancolnak össze benne, tengerész legyen a talpán, aki kicsomózza, de valójában nem sokban tér el az első résztől.
Sparrow-t megint valami félig túlvilági kalózhorda üldözi holmi szerződés miatt (a rettegett Davy Jones-t alakító Billy Nighy igazán felismerhetetlen polipcsápos maszkja mögött), a többiek meg megint miatta keverednek kalamajkák tengerébe.
És aztán jön a viziszörny, meg a kannibálok, meg a tudom-is-én-kicsoda.
 
És tényleg sokat lehet rajta izgulni, nevetni, és a gyengébb idegzetűek bátran vigyenek magukkal valakit, akinek a hóna alá bújhatnak, mert lesz miért.
 
És mindezekkel együtt is ez egy igazán szórakoztató film, egyetlen valóban nagy hibájának a szinkront tartom. Úgy rémlett, az első résznél nem volt ezzel gondom, de most van, és nagyon remélem, hogy a magyar forgalmazó, mielőtt DVD-n is kihozza, elgondolkodik egy új verzión.
Mert ezt alighanem kutyafuttában fércelték össze, és nem elég, hogy Davy Jones inkább érzelgős és málészájú lett tőle, de abból az élvezetből is elvesz a magyar hang, amit Sparrow kapitány jelez. Ez pedig vészesen nagy probléma!