Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Zenék a nagyvilágból, avagy világzenéről szubjektíven – 91.

2015. november 8-án jelent meg a sorozat első cikke, és az eltelt idő alatt számomra alaposan kitágult a világ, mert a világ zenéje sokkal gazdagabbnak, változatosabbnak bizonyult annál, ahogyan azt előzetesen gondoltam. Rengeteg együttest, előadót, kiadót ismertem meg, már nincs olyan lakott kontinens, amely ne szerepelt volna a rovatban. Külön öröm, hogy nem csak külföldi, hanem hazai lemezek is rendszeresen megfordulnak a lejátszómban, és a minőségre itt sem lehet kifogásunk – nem véletlenül kerülnek fel időről-időre a különféle külföldi sikerlistákra ezek az albumok. A világzenének köszönhetően újra elkezdtem koncertekre járni, és ezen a téren sincs okom panaszra, a Fonó vagy a Várkert Bazár, no meg a Müpa rendre érdekes programokkal kényeztet, nem beszélve a Szigetről (ahová anyagi okok miatt nem jutok el) vagy a többi rendezvényről (amelyekről időhiány miatt maradok le). Végezetül pedig már itt van nekünk a Budapest Ritmo, amely nem egyszeri alkalom volt, hanem évente megrendezésre kerülő világzenei fesztiválnak ígérkezik.

 

Mindezek fényében kíváncsian várom, a következő hónapokban milyen új lemezek, vagy a ládafiából előkerülő régebbi kiadványok nyerik el tetszésemet, és késztetnek meghallgatásra. Kívánok mindenkinek hasonlóan tartalmas szórakozást, felfedezést a Zenék a nagyvilágból, avagy világzenéről szubjektíven sorozattal.

 

 

Trio Da Kali and Kronos Quartet: Ladilikan (CD)

 

Még nem telt el két hónap, és már új Kronos Quartet lemez szól a lejátszómban, amely a változatosság kedvéért megint egy koprodukció eredménye. Ezúttal nem angolszász népdalok biztosítanak alapot a klasszikus zene felől érkező négyesnek, hanem Afrika, azon belül Mali volt az ihletadó. Ez azonban csak a történet egyik fele, hiszen ők mindig partnereket keresnek aktuális zenei kalandozásukhoz, olyanokat, akik nem csak tehetségesek, hanem értő módon művelik és őrzik a helyi hagyományokat. Most a Trio Da Kali társult hozzájuk, és a közös muzsikálás eredménye véleményem szerint még jobb lett, mint az előző, Folk Songs album.

 

Egyrészről ott van a girot hagyomány, ami évszázadokkal korábbra nyúlik vissza az időben, és ennek köszönhetően megvan benne mindaz a romlatlanság, tisztaság, ami a tágabban vett „nyugati” zenéből hiányzik. Na meg persze jókora adag egzotikum, elvégre a poliritmika, az ének (kórus) hangsúlyos jelenléte tényleg a fekete kontinensre jellemző, és akkor még nem beszéltünk a dallamokról. Másrészt semmit nem csökkent a vonósnégyes kalandvágya, az új hangzások és stílusok felfedezésének igénye, amit saját zenéjük folyamatos megújulására használnak fel.

 

Ennek az alkalmi társulásnak lett az eredménye ez a zavarba ejtő lemez, ahol úgy sikerült összegyúrni a két felet, hogy a megszólalás a lehető legtermészetesebb legyen. Jó átgondolt produkció, ahol mindennek megvan a pontos helye – elég csak meghallgatni a „Kanimba” című számot, ahol a vonósok hol csak kísérnek, hol vezetik a dallamot, hol feleselnek a balafonnal. Ahogy haladunk előre a Ladilikan számai között, úgy válik mind gazdagabbá a zene, a vonósok tapogatják és tolják ki a határokat, töltik meg hangokkal a rendelkezésre álló teret. Hawa Diabaté hangja nagyon illik a zenéhez, kellőképpen erőteljes, érzelemdús és lélekteli (még gospelt is énekel). Esetében fel sem merül a mesterkéltség, ez az ének évszázadokkal korábban sem szólhatott másként. A klipes „Eh Ya Ye” egyszerre rendelkezik az általam Afrikához kapcsolt ismétlődésekkel, a helyenként kaotikus hangokkal keltenek feszültséget, hogy az ének aztán mindent a helyére tegyen. Számomra ez az album csúcspontja (a gospel mellett), újfent bizonyság a közös munka teremtő erejére, és arra, hogy az egymástól távoli zenei kultúrák keresztezése csak közelebb hozza az embereket.

 

Kinek ajánlom: újabb együttműködés, ezúttal a Kronos Quartett és a Trio Da Kali közös zenéje hozott létre egy sűrű, de izgalmas hallgatnivalót.

2017-ben megjelent album (World Circuit Records)

Az együttesek közös weboldala: http://triodakali-kronosquartet.com/

 

 

 

Rahim Alhaj: Letters from Iraq (CD)

 

Úgy tűnik, bizonyos albumok összevárják egymást. Másként nehezen tudom megmagyarázni, miként történhetett meg az, egymás után vonósnégyessel és vonósötössel készült világzenei album került a rovatba. Tényleg semmi tudatosság nincs benne, beérkezési sorrendben hallgatom őket és írok róluk, szóval én sem értem. Ettől függetlenül persze örülök, mert a maga módján mindkét lemez kivételes darab, míg az előzőnél két kultúra keveredett egymással, itt egészen másról van szó. Rahim Alhaj már évek óta szülőhazájától távol él, mivel az első Öbölháború után távoznia kellett Irakból. Pár kitérő után az USA-ban telepedett le, és azóta rendszeresen jelennek meg lemezei. Zenéjét mesteri úd (arab lant) játéka és zeneszerzői tevékenysége határozza meg, ez utóbbiban úgy ötvözi az arab és a nyugati hatásokat, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne.

 

Levelek Irakból mondja az album címe, és valóban erről van szó, mert minden kompozíció történetet mesél az ottani életről – háború alatt és után. A Smithsonian jó szokásához híven ezúttal sem spórolt a CD mellé csomagolt füzeten, így két nyelven kellő részletességgel megismerjük az előadót, és az egyes szerzemények történetét. Ezzel még nincs vége, mert Riyadh Neama festményei, kivált színhasználata érzésekkel tölti meg a képeket, kapcsolja azokat a lemezhez.

 

Az elejétől a végéig instrumentális zene legalább annyira meghitt és bensőséges, mint amilyen egy távolba szakadt rokontól kapott levél felolvasása családi körben. Ezért plusz pontokat kap tőlem a zene, elvégre ki ír manapság kézzel levelet, ki veszi a fáradtságot, hogy billentyűzet helyett papírt és tollat vegyen igénybe? Alhaj komponálás közben legalább olyan műgonddal építkezik, mint a keleti kalligráfusok. Nem siet, bőven hagy időt a hallgatónak az adott hangulat átélésére, és az arab-nyugati részből mindig azt részesíti előnyben, amit az általa elképzelt megszólaláshoz a legjobbnak tart. Nyolc levél, nyolc szám, nyolc pillanat Irakból, a háborúnak a mindennapi életre gyakorolt hatásáról. Mindazonáltal azt javaslom, hogy elsőként a történetek ismerete nélkül hallgassuk végig a lemezt, majd újra, de már a háttér ismeretében – mert igazából így mérhető fel teljes nagyságában, mennyire komplex zenét írt Rahim Alhaj, illetve az érzéseket mennyire tudta lekottázni. Ez egyébként szerintem legjobban a negyedik levélben (Letter 4. The Last Time We Will Fly Birds – Riyadh) sikerült, ahol a vonósok adják a madarak röptét, az úd pedig a bánatot, a veszteség érzését képviseli (szerintem).

 

Kinek ajánlom: klasszikus nyugati és kortárs arab zene keveredik a szerzeményekben, az újdonságokra kíváncsiaknak kötelező, akárcsak az odafigyelést igénylő muzsika kedvelőinek.

2017-ben megjelent album (Smithsonian Folkways)

Az előadó weboldala: http://www.rahimalhaj.com/home.html

 

 

 

 Out Of Nations: Sellem / Fiebre (Single)

 

A héten immáron harmadszor esik szó olyan formációról, ahol a tagok különféle nációkhoz tartoznak. Az egyiptomi-mexikói-ammerikai származású Lety ElNaggar zeneszerzőként (és zenészként) modern, az arab és a latin örökségéből merítő, de a jazz, a funk, a rock, és a pop elemeit felhasználó kompozíciókban gondolkodik. A megvalósításban közreműködött Khalil Chahine producer, így aztán már csak a muzsikusokat kellett találni a felvételekhez. A válogatásban – jellemező módon – nem az útlevél, hanem az ember milyensége volt a meghatározó (személyesen csak a stúdióban találkoztak). A később megjelenő kilencszámos albumról eddig három kislemez jelent meg, ez alapján kifejezetten ígéretesnek tűnik az Out Of Nations együttes muzsikája.

 

Az arabos hangulatú intró után egyiptomi népdal következik (Sellem Alay), amit „csupán” modernizáltak. Vendégül meghívták Dina El Wedidit aki egyszerre modern és hagyományos módon énekel ebben a számban. A hangsúly, mint mondtam, a modernizáláson van, de közben figyeltek a felismerhetőségre, így számos helybéli segédkezett a stúdióban (úd, ütősök, stb.), míg a modernség főként a fúvósok játékában érhető tetten. A második, „Fiebre” című szerzemény latinos hangulattal indít, majd a vendég Juan Ospina (M.A.K.U. Soundsystem) nyugodt énekével folytatódik, és tovább gazdagodik Charis Karantzas gitárjával. Mindez fokozódik, amikor kisebb nagyzenekar csatlakozik a társasághoz, és végre kiderül, mire képes Lety ElNaggar – ezúttal klarinéton (ami egyáltalán nem megszokott a latin zenében, de ennek ellenére ide illik). Fülbemászó dallam, lágy, helyenként nagyívű zene, életteli kompozíció, tehetséges és alázatos zenészek – sorban egymás után ezek jutottak eszembe a zenéről hallgatás közben. Kíváncsian várom, hogy a három kontinensen, öt stúdióban felvett album többi száma milyen érdekességeket rejt.

 

Kinek ajánlom: az újdonságokra vágyók nyugodtan tegyenek próbát az Out Of Nations kislemezeivel.

A 2017-ben megjelent album (Szerzői kiadás).

Az együttes weboldala: www.outofnations.com

 


Galgóczi Tamás - 2017. szeptember 24.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
Nincs találat kapcsolódó tartalomra a szerzőtől: (Trio Da Kali)

Nincs találat kapcsolódó tartalomra a szerzőtől: (Rahim Alhaj)

Nincs találat kapcsolódó tartalomra a szerzőtől: (Out Of Nations)

  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!