Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Zenék a nagyvilágból, avagy világzenéről szubjektíven – 77.

2015. november 8-án jelent meg a sorozat első cikke, és az eltelt idő alatt számomra alaposan kitágult a világ, mert a világ zenéje sokkal gazdagabbnak, változatosabbnak bizonyult annál, ahogyan azt előzetesen gondoltam. Rengeteg együttest, előadót, kiadót ismertem meg, már nincs olyan kontinens, amely ne szerepelt volna a rovatban. Külön öröm, hogy nem csak külföldi, hanem hazai lemezek is rendszeresen megfordulnak a lejátszómban, és a minőségre itt sem lehet kifogásunk – nem véletlenül kerülnek fel időről-időre a különféle külföldi sikerlistákra ezek az albumok. A világzenének köszönhetően újra elkezdtem koncertekre járni, és ezen a téren sincs okom panaszra, a Fonó vagy a Várkert Bazár, no meg a Müpa rendre érdekes programokkal kényeztet, nem beszélve a Szigetről (ahová anyagi okok miatt nem jutok el) vagy a többi rendezvényről (amelyekről időhiány miatt maradok le). Végezetül pedig már itt van nekünk a Budapest Ritmo, amely nem egyszeri alkalom volt, hanem évente megrendezésre kerülő világzenei fesztiválnak ígérkezik.

 

Mindezek fényében kíváncsian várom, a következő hónapokban milyen új lemezek, vagy a ládafiából előkerülő régebbi kiadványok nyerik el tetszésemet, és késztetnek meghallgatásra. Kívánok mindenkinek hasonlóan tartalmas szórakozást, felfedezést a Zenék a nagyvilágból, avagy világzenéről szubjektíven sorozattal.

 

 

Oumou Sangare: Mogoya (CD)

 

Elsőre nem tudtam mit kezdeni a Mali fővárosában, Bamakóban 1968-ban született énekesnő új lemezével, amely (nyolc évvel az előző után) idén tavasszal jelent meg. Afrikát hallottam benne, meg modern is volt, csak valahogy nem voltunk egy hullámhosszon – így meghallgattam még párszor (elismerem, nagyon sokszor), mert kíváncsi voltam, mi lehet az a plusz, ami a világzenei listákra jutatta ezt a zenét.

 

A májusi albumhoz márciusban jött ki az első klip (Yere Faga), a választás részben érhető, hiszen ez a szerzemény több ponton az európai ízléshez közelít, és éppen ezért szerintem ebbe jutott a legkevesebb a fekete kontinensből – persze ettől még fantasztikus darab a maga csöppet zaklatott módján. Meghatározó benne Tony Allen dobolása (afrobeat garantált), de akárcsak a korongon hallható többi számban, Oumou Sangare éneke az uralkodó, nem nyomja el semmi azt, ahogy az öngyilkosság ellen agitál. Szóval itt még nem tudtam, mégis mire számíthatok majd a teljes anyagnál. Amikor aztán elindítottam a komplett lemezt a lejátszóban, azonnal megnyugodtam, mert az első szerzemény (Bena Bena) olyan keverékkel örvendeztetett meg, amiben markánsan jelen van Mali zenéje, részben a használt hagyományos hangszereknek, részben pedig azoknak a dallamoknak köszönhetően, amelyeket álmomból felébredve, hajnali kettőkor sem helyeznék el máshova a térképen. Érdemes meghallgatni a „Kamelemba” című számot, ahol a hagyományos a n`gnoni nagyon jól elvan a basszusgitárral, és közösen olyan talpalávalót hoznak össze, amit bármelyik szombat esti dance partyra magunkkal vihetünk.

 

Sangare éneke pedig magasan szárnyal a hangszerek felett, tele energiával, érzékenységgel, erővel. A szövegeket sajnos nem értem, bár biztos vagyok benne, hogy ha vannak dalok, amelyeknek van üzenete, akkor ezek azok. Ő az, aki nemcsak saját példájával bátorítja a nőket, hanem felemeli szavát mindazon dolgok ellen, melyek változtatásra szorulnak.

 

Túl a sokadik meghallgatáson belátom, ez egy nagyon jól összerakott album, ahol fontos szempont az egyensúly, a fekete és a fehér elemek kiegészítik, erősítik egymást, a hagyományos zene amennyire lehet megtartásra került, és nem utolsó sorban Oumou Sangare éneke összefogja, irányba állítja az egész produkciót.

 

Kinek ajánlom: főként azoknak, akik kedvelik az afrikai zenét, vagy csupán élvezik, ha az énekesnő hangjában egyaránt van erő és érzelem.

2017-ben megjelent album (Nø Førmat!)

Az előadó facebook oldala: https://www.facebook.com/Oumou-Sangare-9288724562/

 

 

 

Dona Onete: Banzeiro (CD)

 

Azt nem állítom, hogy a Mais Um Discos lemezcég kifejezetten a koros énekesnőket szerződteti, de az tény, hogy Elza Soares mellett náluk jelenik meg a brazil Dona Onete második lemeze, aki 1939. június 18-án született, vagyis mostanság ünnepli hetvennyolcadik születésnapját. A szememben már az hatalmas teljesítmény, hogy valaki ilyen idősen aktívan zenél, ha mindezt kiegészítem azzal, hogy az első lemezének dátuma 2012, akkor még hihetetlenebb a sztori.

 

Hamarjában nem emlékszem, mikor hallottam olyan számot, amely azzal foglalkozik, milyen íze lehet a csóknak, és akkurátusan nekilát felsorolni a lehetséges variációkat. Ez ugyan önmagában még semmit nem mond a zenéről, ellenben jelzi, hogy Onete olyan dolgokról énekel, amelyek teljesen hétköznapiak, de mégis alapvetőek az életben, és amelyekről saját tapasztalata van, illetve amiket közvetlen környezetében lát. Ilyen felvezetés után zsigeri latin muzsikát vártam, ami mentes minden műviségtől, zeneiskolától – és pontosan ezt kaptam, legyen szó vérbő talpalávalóról, mint mondjuk a lemezindító „Tipiti”. Nincsenek szigorú szabályok, határok, különféle stílusok sorjáznak egymás után (bolero, cumbia, carimbó), erős a karibi és az afrikai hatás. Mindezekben csak az a közös, hogy ezeket szeretik és ismerik, művelik és hallgatják Onete szülőföldjén, Pará államban. Saját bevallása szerint nem az a feladata, hogy pénzt csináljon, hanem megmutassa a világnak, milyen zenéket szeretnek az itteniek.

 

Kedvenceim közé tartozik a klipes (nálunk sajnos nem elérhető) „No Meio do Pitiú”, ebben gyakorlatilag minden megvan, amiért szeretem a latin zenét. Táncra ingerlő, egyszerű, de mégis kellően rafinált ritmus, markáns ének, némi vokál (és mindez egy halpiacról szól). Itt ugyan a gitár a kiemelt hangszer, de ugyanilyen jó, ha ugyan nem jobbak azok a nóták, amelyekben a rezesek dominálnak. A címadó szerzeményben (Banzeiro) szaxofon lüktetése keveredik az ütősök brillírozásával, mindez kiegészítve Onete hangjával tényleg különleges élményt eredményez. Az albumon nemcsak ilyen energiabombák vannak, hanem olyan visszafogottabb tételek, mint a „Lua Jaci”, amelyben egy korábbi fellépésre emlékezik.

 

A Banzeiro egy különleges zenét rejtő korong, hallgatás közben legfeljebb középkorúnak, nem pedig majd nyolcvan évesnek érzem az énekesnőt, akinek sikerült az Amazonas torkolatának muzsikájából minél többet bemutatnia. Változatos, hangulatos, emberközeli muzsika.

 

Kinek ajánlom: érdes-érzelmes hang, latin hangulat – mindenkinek ajánlott.

2017-ben megjelent album (Mais Um Discos)

Az énekesnő weboldala: http://www.donaonete.com.br/

 


Galgóczi Tamás - 2017. június 11.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
Nincs találat kapcsolódó tartalomra a szerzőtől: (Oumou Sangare)

Nincs találat kapcsolódó tartalomra a szerzőtől: (Dona Onete)

  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!