Főképwww.multimediaplaza.com
 
Az itáliai késő barokk kétségkívül leginkább meghatározó muzsikusegyénisége a piranói születésű hegedűs, komponista, oktató és teoretikus Giuseppe Tartini volt. Pályájának korai szakaszáról ugyan meglehetősen hézagosak az ismereteink, annyi bizonyos, hogy 1716-ban már Velencében tevékenykedett, méghozzá egy Stradivari-hegedű birtokosaként. Nem csoda, hogy meghatározó mértékben hatottak rá Antonio Vivaldi és Pietro Antonio Locatelli concertói, ám e kiváló mesterek hagyatékét Tartini a pre-klasszika irányába fejlesztette tovább, és mind művészetével, mind kurzusaival jelentős befolyást gyakorolt az őt követő, a barokk tradíciókat részben vagy végleg feladó nemzedékekre.
 
Tartini hegedűversenyei viszonylag könnyen felismerhetők, hiszen bennük az olasz nagybarokk energiája, életigenlése és virtuozitása egy kifinomultabb, visszafogottabb, alapvetően szimmetrikusabb kompozíciós elvvel egyesül, amely helyenként már a klasszika kéttagú szerkezeteit előlegezi meg. Szélső tételei egyértelműen monotematikusak, a kidolgozás, vagyis a szólórészek kiindulási alapja mindig a jól elkülöníthetően két részre bontható, egymástól mégis elválaszthatatlan főtéma – legtöbbször egyszerű ismétléssel indítva a gondosan kimunkált és ízléses modulációk és variációk sorát.
 
Vivaldi közvetlen hatása legtisztábban a D-dúr (D. 34) concertóból kihallható, melynek záró, Allegro assai tételében a tutti egy helyütt fúgaszerűen, majdhogynem strettát idézőn hozza vissza az alaptémát. Ugyancsak a nagybarokk fúgás kompozíciós gyakorlata jelenik meg nyomokban az E-dúr (D. 47) versenymű lassú tételében. Ám leszámítva az átgondoltságot és megfontoltságot (melyek cseppet sem vonnak le a művek virtuóz jellegéből), pusztán a ritornello mint építkezési elv átvétele is Vivaldiéval rokonítja Tartini műveit.
 
Sokkalta klasszicizálóbbnak tetszik az F-dúr (D. 69), s különösen az A-dúr (D. 101) concerto, melyben a virtuozitás viszonylagosan háttérbe szorul, és a kettősfogásoktól eltekintve talán kevesebb nehezen megvalósítható elemet tartalmaz, kiegyensúlyozottságának és tündöklő témáinak köszönhetően páratlan szépségű darab, amely abszolút nélkülözi a korai klasszicisták esetleges modorosságait.
 
Jóllehet az olasz L’Arte Dell’Arco zenekar összkiadása mára hozzáférhetővé tette Tartini teljes hegedűre komponált oeuvre-jét, Paulik László és az Orfeo Együttes utolérhetetlen szépségű felvétele – ha nem is hiánypótló – mindenképp minimum meghallgatásra érdemes. Paulik játéka nem tolakodó, ugyanakkor fenséges, intonációja és vonókezelése csak a legkiválóbb, autentikus hangszereken játszó előadókéhoz mérhető, a zenekar pedig tökéletes partnere az andalítóan kifinomult, ám ezzel együtt briliáns technikát igénylő concertók előadásában.
 
Előadók:
Paulik László – hegedű
Orfeo Együttes
Vashegyi György – karmester
 
A lemezen elhangzó művek listája:
1-3. Concerto for Violin in E major D. 47
4-6. Concerto for Violin in F major D. 69
7-9. Concerto for Violin in A major D. 101
10-12. Concerto for Violin in D major D. 34