Seal: Soul (CD)
Írta: Galgóczi Móni | 2009. 01. 03.
A nigériai és brazil szülők gyermekeként született Seal Henry Olusegun Olumide Adeola Samuel, közismertebb - és persze sokkal könnyebben megjegyezhető - nevén Seal legújabb lemeze, mint ahogy azt a címe is mutatja, tisztelgés a soul előtt.
Vagyis senki ne csodálkozzon azon, hogy olyan klasszikus előadók dalai kerültek rá, mint Sam Cooke, Ann Peebles, James Brown, Al Green, Otis Redding, The Impressions, Harold Melvin and the Blue Notes, Eddie Floyd, Deniece Williams és Ben E. King.
A soul története, ami az 1950-es évek második felében indult, elválaszthatatlan a rétegzeneként indult, ám egyre nagyobb rajongótáborra szert tevő R&B-től és a szigorú egyházi keretek között maradó gospeltől, hiszen azonosak a gyökereik.
Valahogy úgy történt a dolog, hogy néhányan, akikre most már úttörőkként tekintünk (pl. Ray Charles és Ben E. King), fogták az R&B feszes ritmusát, vegyítették a gospel spiritualitásával, és létrehozták azt a muzsikát, ami nem csupán szenvedélyes, de a lélekből szól. Na ez a soul, aminek igazi térhódítása a ’60-as években indult meg.
Vagyis megint csak nem véletlen, hogy a lemezre felkerült klasszikusok többsége is ebből az időből származik.
Ám mit sem érne a sok jóféle alapanyag, ha nem lennének olyanok, akik egyrészt megfelelő tisztelettel közelítenek a klasszikus örökséghez, másrészt képesek hozzáadni a XXI. század újdonságát és frissességét.
Seal, mint énekes, és David Foster, mint producer éppen ilyen emberek. Hála egymásra találásuknak és szakértelmüknek, megszületett Seal eddigi legkiforrottabb albuma.
Ami persze a maga nemében meglehetősen furán hangzik, hiszen az ő albuma ugyan, de a számok nem az ő számai. Legalábbis az eredetik biztosan nem. Még szép, hiszen ő is akkoriban született, amikor ezek a dalok.
Ám a jó zene mindig jó zene marad. Ékes bizonyítéka ennek, hogy az eredeti alkotásokat az elmúlt években, évtizedekben sokan sokféleképpen feldolgozták már. Többek között Tina Turner, David Bowie, Rod Stewart, Phil Collins, John Lennon, Christina Aguilera és Celine Dion.
Ám amit Seal most - képletesen szólva - letett az asztalra, minden eddigit felülmúl. Legalábbis szerintem. Rekedtes, szomorkás hangjától egyszerűen libabőrös lesz az ember háta. És akkor még nem beszéltem attól a rendkívüli érzelmi töltetről, amit az album számai magukban hordoznak.
Karácsony környékén mindenki a szeretetről papol, ráadásul sorra jönnek ki a különböző előadók ünnepi albumai.
Ebben a kavalkádban kell lennie egy pillanatnak, amikor megállunk, elgondolkodunk, és feltesszük magunknak a kérdést: valóban csak az ömlengő, szirupos, rózsaszín habos-babos dalok képesek kifejezni azt a valamit, amit szeretetnek hívnak?
Nem lehet, hogy rosszul közelítjük meg a dolgot? Hogy nem a szövegekre, hanem a zene által kiváltott érzésekre, hangulatokra kéne figyelni? Hogy nem is mindig a szeretet az, amiről az egésznek szólnia kell?
És főleg, miért kell másnak lennie ennek a napnak, mint bármelyik másiknak? Nem ugyanannyira kéne szeretnünk egymást az év 365 napján?
És akkor ez még csak a szeretet, szó sem esett a szerelemről és az összes többi intenzív, vagy nem annyira intenzív, mégis erőteljes érzelemről, amiket Seal legújabb lemeze magában hordoz.
Le sem tagadhatná, hogy a felvételek készítésének nagyjából minden percét élvezte. Mert ez róla, belőle szól. Mert elemi erejű, ami ha akarjuk, ha nem, magával ragad, és mindaddig el nem ereszt, míg a rabjává nem tesz.
Ám ez a rabság nem kellemetlen, nem fájdalmas, sokkal inkább hasonlít ahhoz az érzéshez, amikor annyira bevackoljuk magunkat a puha, meleg takarók közé, hogy szinte mozdulni sem tudunk.
Előadó:
Seal - ének
Közreműködők:
Marcus Brown - basszusgitár
Nathan East - basszusgitár
Michael Thompson - gitár
Dean Parks - gitár
David Foster - zongora, vonós- és fúvós hangszerek
David Sebesky - vonós- és fúvós hangszerek
Brad Dechtor - vonós- és fúvós hangszerek
Jerry Hey - vonós- és fúvós hangszerek
Teddy Campbell - dob
John Robinson - dob
Jochem van der Saag - orgona, ének
Angela Fisher - ének
Sharon Bryant - ének
Koko Barnes - ének
Toyia Barnes - ének
Nita Hutton - ének
Dameka Jackson - ének
Lawrence Dotson - ének
Tony Wilkins - ének
Brandon Winbush - ének
Keith Allen - ének
David Daughtry - ének
Jason Moralis - ének
A lemezen elhangzó számok listája:
1. A Change Is Gonna Come (Sam Cooke)
2. I Can`t Stand The Rain (Ann Peebles)
3. It`s A Man`s Man`s Man`s World (James Brown)
4. Here I Am (Come And Take Me) (Al Green)
5. I`ve Been Loving You Too Long (Otis Redding)
6. It`s Alright (The Impressions)
7. If You Don`t Know Me By Now (Harold Melvin and the Blue Notes)
8. Knock On Wood (Eddie Floyd)
9. I`m Still In Love With You (Al Green)
10. Free (Deniece Williams)
11. Stand by Me (Ben E. King)
12. People Get Ready (The Impressions)
Diszkográfia:
Seal (1991)
Seal II (1994)
Human Being (1998)
Togetherland (2001) - kiadatlan
Seal IV (2003)
Best 1991-2004 (2004) - válogatás
Live in Paris (2005) - koncert
One Night To Remember With Seal (2006) - koncert
System (2007)
Soul (2008)
Hits (2009) válogatás
Vagyis senki ne csodálkozzon azon, hogy olyan klasszikus előadók dalai kerültek rá, mint Sam Cooke, Ann Peebles, James Brown, Al Green, Otis Redding, The Impressions, Harold Melvin and the Blue Notes, Eddie Floyd, Deniece Williams és Ben E. King.
A soul története, ami az 1950-es évek második felében indult, elválaszthatatlan a rétegzeneként indult, ám egyre nagyobb rajongótáborra szert tevő R&B-től és a szigorú egyházi keretek között maradó gospeltől, hiszen azonosak a gyökereik.
Valahogy úgy történt a dolog, hogy néhányan, akikre most már úttörőkként tekintünk (pl. Ray Charles és Ben E. King), fogták az R&B feszes ritmusát, vegyítették a gospel spiritualitásával, és létrehozták azt a muzsikát, ami nem csupán szenvedélyes, de a lélekből szól. Na ez a soul, aminek igazi térhódítása a ’60-as években indult meg.
Vagyis megint csak nem véletlen, hogy a lemezre felkerült klasszikusok többsége is ebből az időből származik.
Ám mit sem érne a sok jóféle alapanyag, ha nem lennének olyanok, akik egyrészt megfelelő tisztelettel közelítenek a klasszikus örökséghez, másrészt képesek hozzáadni a XXI. század újdonságát és frissességét.
Seal, mint énekes, és David Foster, mint producer éppen ilyen emberek. Hála egymásra találásuknak és szakértelmüknek, megszületett Seal eddigi legkiforrottabb albuma.
Ami persze a maga nemében meglehetősen furán hangzik, hiszen az ő albuma ugyan, de a számok nem az ő számai. Legalábbis az eredetik biztosan nem. Még szép, hiszen ő is akkoriban született, amikor ezek a dalok.
Ám a jó zene mindig jó zene marad. Ékes bizonyítéka ennek, hogy az eredeti alkotásokat az elmúlt években, évtizedekben sokan sokféleképpen feldolgozták már. Többek között Tina Turner, David Bowie, Rod Stewart, Phil Collins, John Lennon, Christina Aguilera és Celine Dion.
Ám amit Seal most - képletesen szólva - letett az asztalra, minden eddigit felülmúl. Legalábbis szerintem. Rekedtes, szomorkás hangjától egyszerűen libabőrös lesz az ember háta. És akkor még nem beszéltem attól a rendkívüli érzelmi töltetről, amit az album számai magukban hordoznak.
Karácsony környékén mindenki a szeretetről papol, ráadásul sorra jönnek ki a különböző előadók ünnepi albumai.
Ebben a kavalkádban kell lennie egy pillanatnak, amikor megállunk, elgondolkodunk, és feltesszük magunknak a kérdést: valóban csak az ömlengő, szirupos, rózsaszín habos-babos dalok képesek kifejezni azt a valamit, amit szeretetnek hívnak?
Nem lehet, hogy rosszul közelítjük meg a dolgot? Hogy nem a szövegekre, hanem a zene által kiváltott érzésekre, hangulatokra kéne figyelni? Hogy nem is mindig a szeretet az, amiről az egésznek szólnia kell?
És főleg, miért kell másnak lennie ennek a napnak, mint bármelyik másiknak? Nem ugyanannyira kéne szeretnünk egymást az év 365 napján?
És akkor ez még csak a szeretet, szó sem esett a szerelemről és az összes többi intenzív, vagy nem annyira intenzív, mégis erőteljes érzelemről, amiket Seal legújabb lemeze magában hordoz.
Le sem tagadhatná, hogy a felvételek készítésének nagyjából minden percét élvezte. Mert ez róla, belőle szól. Mert elemi erejű, ami ha akarjuk, ha nem, magával ragad, és mindaddig el nem ereszt, míg a rabjává nem tesz.
Ám ez a rabság nem kellemetlen, nem fájdalmas, sokkal inkább hasonlít ahhoz az érzéshez, amikor annyira bevackoljuk magunkat a puha, meleg takarók közé, hogy szinte mozdulni sem tudunk.
Előadó:
Seal - ének
Közreműködők:
Marcus Brown - basszusgitár
Nathan East - basszusgitár
Michael Thompson - gitár
Dean Parks - gitár
David Foster - zongora, vonós- és fúvós hangszerek
David Sebesky - vonós- és fúvós hangszerek
Brad Dechtor - vonós- és fúvós hangszerek
Jerry Hey - vonós- és fúvós hangszerek
Teddy Campbell - dob
John Robinson - dob
Jochem van der Saag - orgona, ének
Angela Fisher - ének
Sharon Bryant - ének
Koko Barnes - ének
Toyia Barnes - ének
Nita Hutton - ének
Dameka Jackson - ének
Lawrence Dotson - ének
Tony Wilkins - ének
Brandon Winbush - ének
Keith Allen - ének
David Daughtry - ének
Jason Moralis - ének
A lemezen elhangzó számok listája:
1. A Change Is Gonna Come (Sam Cooke)
2. I Can`t Stand The Rain (Ann Peebles)
3. It`s A Man`s Man`s Man`s World (James Brown)
4. Here I Am (Come And Take Me) (Al Green)
5. I`ve Been Loving You Too Long (Otis Redding)
6. It`s Alright (The Impressions)
7. If You Don`t Know Me By Now (Harold Melvin and the Blue Notes)
8. Knock On Wood (Eddie Floyd)
9. I`m Still In Love With You (Al Green)
10. Free (Deniece Williams)
11. Stand by Me (Ben E. King)
12. People Get Ready (The Impressions)
Diszkográfia:
Seal (1991)
Seal II (1994)
Human Being (1998)
Togetherland (2001) - kiadatlan
Seal IV (2003)
Best 1991-2004 (2004) - válogatás
Live in Paris (2005) - koncert
One Night To Remember With Seal (2006) - koncert
System (2007)
Soul (2008)
Hits (2009) válogatás