Főkép

A legkedvesebb íróim között már egy jó ideje ott van az ír származású zseniális stílusművész, Colum McCann, akinek olyan ragyogó köteteket köszönhetünk, mint a Hadd forogjon a nagyvilág, vagy az Apeirogon, így természetesen a világért sem hagytam volna ki legújabb könyvét, a Levelek egy ifjú íróhoz-t sem, amely – ahogy az alcím is sugallja – gyakorlati és filozófiai tanácsok összessége kezdő írók számára.

 

A cím természetesen nem véletlenül utal Rainer Maria Rilke ismert kötetére (Levelek egy ifjú költőhöz), hiszen bár az ötlet és az első esszé egy felkérés nyomán született meg, de McCann-t is nagyjából ugyanaz vezérelte, ami a híres osztrák elődöt: iránytűként és mentorként szolgálni fiatal tehetségek számára. Ez persze nem túl idegen szerzőnktől, hiszen már több évtizede egyetemen tanít, és többek között volt már Booker-díjas növendéke is.

 

McCann érezhetően nem akar bölcs Gandalfként tündökölni az olvasói előtt, és nem is akarja túlbeszélni a dolgokat, így rendszerint a világszerte ismert íróktól származó bevezető idézetek után rögtön a dolgok közepébe vág, és mindössze alig három-négy velős, gondolatébresztő oldalt szán egy-egy témának. Témái viszont kimondottan sokfélék, így mesél a karakteralkotás buktatóiról, a forma megtalálásának fontosságáról, a nyelvezet és cselekmény összefüggéseiről, vagy éppen az író számára folyamatosan jelentkező frusztráció kezelésének módjairól, valamint a pihenés és a kikapcsolódás elengedhetetlen voltáról. McCann nem akar mást, mint hogy megértsük, minden rajtunk, a saját kitartásunkon és saját tehetségünkön múlik, na meg azon, hogy tényleg belefektetünk-e annyi energiát a munkánkba, amennyit feltétlenül szükséges.

 

Bár alapvetően szkeptikus vagyok az írás taníthatósága iránt (általában jókat szoktam derülni az itt-ott meghirdetett több százezer forintos író-tanfolyamokon), de abban viszont hiszek, hogy kellő tehetség mellett néhány kellően pontos gyakorlati tanács és sok-sok kitartó munka segíthet abban, hogy valaki (jobb) íróvá váljon. Így a magam részéről azt tudom tanácsolni, hogy aki igazán kacérkodik az írással, az McCann könyvébe fektessen bele, mert az ír számos okos és meggondolandó ötlettel szolgálhat a lelkes amatőrök számára.