Főkép

Egy, az internet angolszász könyves berkeiben terjedő idézet szerint az olvasás azért szürreális tevékenység, mert az ember tulajdonképpen órákon át mered egy fa élettelen, összefirkált darabjaira, és közben hallucinál – olyan dolgokat lát, amelyek valójában nem léteznek. 

 

A látomásokat pedig a szöveg szerzője hozza létre - egy író szavakkal teremt

 

Moskát Anita az utóbbi idők egyik legeredetibb magyar teremtője. Már három regénnyel (Bábel fiai, Horgonyhely, Irha és bőr) bizonyította, milyen borzongató, félelmetes, mégis felfedezésre csábító hely a fantáziája, ahol a mi valóságunkhoz képest csupán egy-egy esemény, mozzanat változik; máris egy alternatív univerzumban találjuk magunkat, ahol az emberi gyarlóság fájdalmasan ismerős. Ezúttal azonban novellákkal jelentkezik, és számomra ezzel méginkább felerősítette az érzést, hogy amit művel, az nem csupán írás. Míg a regényeiben aprólékosan kidolgozott társadalmi konstrukciókkal, törvényszerűségekkel és karakterekkel találkozunk, amelyek mögött láthatóan komoly agymunka és tervezés van, addig rövidebb történetei mintha szinte maguktól jöttek volna a világra. A szereplők és a valóságok, amelyekben mozognak, vázlatosan vannak elénk tárva, éppen annyi információval, amennyi szükséges ahhoz, hogy értsük és élvezzük a történetet. Mintha csak gondolt volna egyet Anita: “Tudjátok mit? Tegnap fogmosás közben eltűnődtem, mi lenne, ha mágikus szerződésekkel lehetne szabályozni az egyes országokra jutó gravitáció mértékét. Tessék, itt az eredmény.”

 

Az igy teremtett univerzumok meglehetősen színesek es szerteágazóak. Nyomtatással készült beültethető emberi szervek; hazugság erejével épülő városok; egyetemi tananyagot szó szerint felfaló diákok; a monitor sötétjében önazonosságukat elvesztő munkavállalók – ezekkel mind találkozhatunk a szövegekben. A mi valóságunk fizikai törvényeit felülíró elemek miatt egyszerű a fantasy műfajába sorolni őket, pedig a hangsúly egyáltalán nem ezeken van; az emberi kérdések teszik igazán átérezhetővé ezeket  a novellákat. Milyen erkölcsi határt vagyunk hajlandóak átlépni a szeretteink érdekében? Milyen áldozatot hozunk azért, hogy a látszólag előre eldöntött sorsunktól szabaduljunk? Enyhíti-e egy szerettünk elvesztését, ha nap mint nap látjuk a arcképét, halljuk a hangát?

 

A sokszínusegnek köszönhetően természetesen nem érintett meg egyformán minden történet. Irodai dolgozóként tudtam azonosulni a Fekete monitor kiégés-történetével, bár a "lapozgatós" műfaj nem vált kedvencemmé; a kötet majd' felét kitevő Szerződési szabadság már az elején magába szippantott gyorsan pörgő eseményeivel és a világ legnagyobb természetességével főszereplő meleg párral (a kisregény világából talán csak ezt a természetességet érdemes irigyelni a többi konstrukciót nem). A Gumicukorszívben ábrázolt család - meglepően realista - története és fájdalma azonban messze a legmellbevágóbb és legemlékezetesebb mind közül. 

 

Bár maga az íroi stílus, amit Moskát Anitát és műveit jellemzi, nem áll hozzám maradéktalanul közel - néhol többet szeretnék tudni, mint amennyit hajlandó elárulni, mashol kicsit elunom a részleteket -, nemrég mégis hipersebességgel került a kedvenc szerzőim közé. Biztos vagyok benne, hogy ez azért van, mert valahol, egy párhuzamos univeryumban ő maga egy fantasy történet főszereplője, akinek mágikus képessége, hogy a szavak erejével világokat teremt.