Főkép

A Monstress sorozatának ötödik része nem okoz meglepetést annak, aki eddig követte a képregényeket: a stílus ugyanaz, a történet halad, a képi világ ugyanolyan gazdag. Ami újdonság lehet, hogy a korábbi részekben felépített történetszálak mozdulni látszanak, ezért érdekes olvasni ezt a részt.

 

A háború, amely a történet kezdete óta fenyegetett, most kitört. Emberek támadnak az arkánokra, akik régóta készültek már az összecsapásra. Az első csata helyszíne Konstantin: ide érkezik Maika, és mialatt zajlik az ostrom, a párbeszédekből, a visszatekintésekből, az időbeli visszaugrásokból megismerhető, hogyan is vesztette el a karját.

 

Egészen elfáradtam mostanra a történetben. Túl van a befogadóképességemen, olyan sok szálon fut. Ez már önmagában is megnehezíti, hogy a főszál haladjon, vagy hogy egyáltalán lássam, melyik a történet főszála. Tovább nehezíti a dolgot, hogy Liu az időben is ugrál, a flashbackekkel igyekszik árnyalni a történéseket, magyarázni, indokolni. Ez az időbeli ide-oda mozgás végső soron tovább lassítja a történetet, és mire az olvasás végére értem, nem emlékeztem, miért is volt fontos ez vagy az. Ezt a nagyon sűrű történetszövést Liu is érezheti, mert alkalmanként magyarázatképpen olyan képeket, történetszálakat vesz elő, amelyek segíthetnék a megértést. Azonban mivel ezek is újabb események, a történet újabb részletei, csak bonyolítják a helyzetet. Összességében az a benyomásom, hogy a szerző becsülettel verekszik a történet hidrájával, amelynek valóban mintha új és újabb fejei nőnének.

 

Ennek a sűrű történetszövésnek köszönhetően számos eseményt is kapunk, és valóban megismerhető például a küméik indítéka és működése, vagy Maika és Zinn történetének újabb elemei. A nagy csata egyúttal lehetőség is arra, hogy rendeződjenek a viszonyok, rendeződjön a történet menete. Mert az érzékelhető, hogy Liu haladni szeretne: mintha a korábbi részekhez képest több lenne az egy oldalra eső képkocka, vagyis a hangulatot átadó nagytotálok helyett a sok mindent bemutatni alkalmas sok kép lenne a jellemző erre a részre. A Monstress ötödik része tehát a sorozat szerves része, és bízom benne, hogy tisztább képet kapok utána a következő kötetben.