Főkép

Megmondom őszintén, hogy a meglehetősen „női téma” miatt kicsit félve kezdtem bele ebbe a műbe, ám végül az idei év egyik legjobban összerakott és legfigyelemreméltóbb kötetéhez lett szerencsém. Ugyanis bár Czakó Zsófia második alkotása, a Szívhang a felszínen őszinte és megrázó módon meséli el egy vetélés történetét - annak minden keserűségével és fájdalmával együtt -, de mégis sokkal több mint egy személyes dráma szépirodalmi feldolgozása, hiszen az írónő rengeteg égetően fontos témát érint ezen a szűk 170 oldalon: legyen az a magyarság és cigányság viszonya, a folyamatosan változó emberi kapcsolatok bonyolultsága, a vidéki és fővárosi élet közötti különbség, a kis magyar valóság alul- és felülnézetből, és különösen az egyéni önértékelés fontossága.

 

Bár azt hiszem, hogy már maga a vetélés története is megért volna egy önálló kötetet, de szerencsére Czakó sokkal szélesebb spektrumot ragadott meg - mégpedig meglehetősen biztos kézzel -, hiszen a terhesség és a gyermekvállalás tényleg egy olyan kérdés, amely szinte mindent befolyásol a világon. Ilyenkor óhatatlanul felvetődnek többek között a személyes példák (azt csináljam, amit a szüleim?, azt, amit a testvérem?, azt, amit a barátok, szomszédok mondanak?, vagy azt, ami a prospektusokban van?), vagy az önértékelési kérdések (milyen leszek szülőnek?, elég leszek-e hozzá?, hogyan fog ettől változni az életem?), és ezenkívül ott van még számos más fontos téma is ragyogóan kifejtve.

 

Hiszen a mindvégig névtelenül maradó és a fővárosból a COVID járvány miatt egy kis borsodi faluba költöző elbeszélőnk nagyon úgy tűnik, hogy tényleg megtalálta a nagy Ő-t Lajos személyében, akivel tökéletesen megértik és kiegészítik egymást. Vajon a gyermekvállalás után tényleg örökre el fog múlni a szerelem, és csak egymás mellett fognak létezni bármiféle egymásra, vagy önmagukra fordítható szabadidő nélkül, mint ahogy a többiek mondják? A kötetben rendszeresen visszatérő szólam a sokaknak ismerős „majd megtudod, ha gyereked lesz”- féle „bölcsesség”. Vajon tényleg megtudod? Vajon mitől lesz család egy család? A gyerektől? Tényleg?

 

Az időben, térben és témákban folyamatosan ugráló Szívhang ezeknek a kérdéseknek is köszönhetően tele van ragyogó életképekkel, melyek többek között a nagyon is realistán ábrázolt családi idillt, a kissé furcsa, ám azért szerethető vidéki valóságot és a Budapestről nézve világvégi környezetet mutatják be, hogy aztán a következő oldalon átadják a helyüket a vetélés sokkoló képeinek. Elbeszélőnk ugyanis mindössze hat napig élvezhette ki a terhesség okozta örömöket, és egy rutinvizsgálaton arról értesül, hogy a magzatnak nincs szívhangja, így jön a „kaparás”. Mivel a fiatal párnak fogalma sincs a kórházi körülményekről, kenőpénz híján elbeszélőnk a C, vagyis cigány szobába kerül, ahol többnyire sokadik abortuszukra váró roma lányokkal, nőkkel kénytelen várakozni bő egy napot, mely során kénytelen újra átértékeli helyét a világban. Vajon miért jobb, több ő, mint a meglehetősen vulgárisan beszélő és viselkedő szobatársai? Vajon ez egy társadalmilag kódolt és megváltoztathatatlan dolog, amely így lesz, míg világ a világ? De vajon miért alakult így, és miért nem próbálunk meg változtatni rajta? Miért lehet megvenni pénzért a jobb ellátást egy fővárosi magánkórházban? Miért ilyen igazságtalan az élet?

 

Egyáltalán nem lepett meg a könyv eddigi sikere, hiszen Czakó Zsófia elbeszélője bár enyhén ironikus hangnemben, ám meglehetős érzékenységgel és a legérzékenyebb témákat is felvállalva mesél nekünk egyetemes, ám közben nagyon is mai magyar dolgokról, amelyeket érző és gondolkodó emberként nem igazán kerülhetünk ki. Nincs mese, a Szívhang egy jó és fontos kötet, olvasni kell.