Főkép

A gondolkodó ember egy bizonyos életkoron túl már hajlik arra, hogy a jelen helyett a múltba tekintsen, és számot vessen egész korábbi életével, meghatározza a főbb sarokköveket, felidézze a nagyobb sorsfordulatokat és persze azokat a személyeket, akik így vagy úgy, de sokat jelentettek számára. A gondolkodó ember tehát emlékezik, számot vet, és végül mérleget készít, és ha ez az ember foglalkozását tekintve mellesleg író is, akkor természetszerűleg le is írja, hogy mire jutott. A lassan kilencvenéves Gergely Ágnes pedig egy ilyen ember. Az ő életéből vett néhány „metszet” (új kötetének alcíme szerint így nevezi ezeket az emléktöredékeket) alkotja legújabb, a tavalyi év vége felé megjelent karcsú kötetének, a Mozdonygyári éjszakáknak szövetét.

 

A szerző ebben az alig 72 oldalban 17 rövid szöveget állított össze, amelyek bár terjedelemre nem jelentősek, de így is reprezentálni tudják a Kossuth-díjas alkotó egész életét. Ezek az alig pár oldalnyi egységek pedig érezhetően a tiszta emlékezet, emlékezés logikája alapján íródtak, hiszen valljuk be, nem kerek egész, összefüggő és könnyedén lezárható emlékeink vannak, hanem nagyon is homályosak, töredékesek, összefüggéstelenek, amelyek azonban néha elképesztő részletességgel és élénkséggel jelennek meg előttünk.

 

A könyvben szereplő „metszetek” alapján világosan látszik, hogy Gergely Ágnes életében a zsidó származása, a korán elvesztett édesapja emléke, valamint a hamisítatlan és nagybetűs értelmiségi volta egy korántsem értelmiségieknek való világban (a szocializmusban) voltak talán a legmeghatározóbb sarokpontok, amelyekre évtizedek múltával is visszatekinthet, és amelyek a mai napig meghatározzák őt.

 

Elmondható, hogy bár ezeknek a rövid történeteknek a velejét könnyedén össze tudjuk foglalni, de a hatásuk még az olvasás után is velünk marad meglepően sokáig. Ennek oka pedig nem más, mint a metsző őszinteség, a pontos, lírai megfogalmazás, és az egyszerre tragikus, humoros, ironikus és önironikus elbeszélésmódban rejlik. „A fogolylista” alig három oldalon eleveníti fel az újságíró apa emlékét, aki annyi más hozzá hasonlóval egyetemben nyomtalanul eltűnt valamelyik koncentrációs tábor poklában, hogy ez a nyomnélküliség még nyolcvanon túl is fájó pont legyen a lánya számára.

 

„A november 3-i beszéd” egy családi anekdota, amely az I. világháborúból indulva mond el egy jó negyvenéves történetet az egész életében a saját szótárán dolgozó nagyapáról és egy tőle hátramaradt ’56-os témájú beszédről. A „Hazafelé a hóban” a szerző bakfiskori emlékeit idézi, amikor a II. világháború végén hazafelé tartott a szétbombázott és tönkretett országon át a talán még álló, létező otthona felé. De például a „Montefiore szélmalma” már egy későbbi emléket idéz meg, mely során Gergely a neves költőtárssal, Csoóri Sándorral utazott Izraelbe az Első Jeruzsálemi Nemzetközi Költőfesztiválra, hogy éppen ők képviseljék Magyarországot, egy zsidó asszony és az a Csoóri, aki nem sokkal később egy meglehetősen megbotránkoztató esszét közöl a hazai zsidóságról…

 

Gergely Ágnes vékonyka kötete tehát kimondottan megkapó és az olvasóval maradó mű, és meglepő módon rövidsége ellenére is többet mond ezen a 72 oldalon, mint sok más, közelmúltunkkal vagy a 20. századunkkal foglalkozó, több száz oldalas alkotás. A költőnő kedvelőinek és a történelemmel behatóbban foglalkozóknak is ajánlható kötet. Méltó az eddigiekhez.