Lize Spit: Olvad

Így, az év végi újkönyv-dömping idején az a furcsa és kicsit meglepő helyzet állt elő, hogy pár hét alatt két egymásra több szempontból is (mind szerzőjüket, mind témájukat, mind tartalmukat, mind motívumaikat illetően) kísértetiesen hasonló könyvet olvastam el, és bár más és más módon, de mindkettő egyaránt lenyűgözött. Ez a két könyv pedig Az este kín volt a holland Marieke Lucas Rijneveldtől, és a most bemutatandó Olvad a flamand Lize Spittől. A szerzők nemzetisége mellett még közös az is, hogy mindketten tehetséges, fiatal alkotók, akik már rögtön az első regényükkel a nemzetközi figyelem középpontjába kerültek, és mindketten olyan történetet írtak, amelyben központi szerepet kapnak olyan, a szüleik által elhanyagolt gyerekek, akik furcsa magánmitológiákba, képzelgésekbe, erőszakba és tabudöngető szexualitásba menekülnek a világ elől.

 

Spit vaskos regénye bár egyszerre három idősíkon játszódik, amelyek egymástól viszonylag távol állnak, ám végül – ahogy sejthető – mégis összeérnek. Az első a jelen, melyben elbeszélőnk, a húszas éveiben járó Eva meghívót kap egy bő egy évtizede kamaszként elhunyt ismerőse tiszteletére rendezett megemlékezésről, melyet a család „stílszerűen” összeköt tejgazdaságuk büszkeségének, az új fejőrobotnak a bemutatásával. Bár Eva eleinte vonakodik elmenni, de végül mégis autóba száll, hogy visszaautózzon aprócska szülőfalujába, és talán ennek apropóján szembe nézzen régóta nem látott szüleivel és egykori ismerőseivel is. Hogy mégis miért visz magával egy jégtömböt kocsija csomagtartójában, csak találgatni tudjuk.

 

A második szál 2002 fülledt nyarán játszódik, mikor a friss gimnazista Eva és két legközelebbi (igazából egyetlen) barátja, Pim és Laurens próbálják meg elütni az időt a nagy tragédia után (Pim bátya, az első síkon emlékestet kapó Jan valamikor a közelmúltban hunyt el egyelőre az olvasók számára ismeretlen okokból), és ahogy egyre inkább a nyílt szexualitás felé kezd eltolódni hármójuk (és az általuk kiszemelt és behálózott lányok) időtöltése, érezzük, hogy itt bizony semmi jó nem fog kisülni.

 

A harmadik szál pedig Eva kisgyerekkorától kezdve fejezetenként ugrálva tárja fel előttünk a lány családi hátterét (alkoholista és lelki-fizikai terrort alkalmazó szülők, egy magának való báty, és egy minden bizonnyal kényszerbeteg húg, akiket Eva, bár szeret, de többnyire lehetőleg messze elkerül), hogy lassan körvonalazódjon előttünk a lány és két fiúbarátjának, illetve a falu legszebb és mindenki által elérhetetlen lányának igen-igen torz kapcsolata, valamint az is, hogy mégis mi történhetett Jannal…

 

Az Olvad nem hiába bő félezer oldal, jut benne idő mindenre, a flamandnak bőségesen van ideje építkezni. Spit szövege emiatt több szempontból is dicsérhető. Az egyik ilyen az írónő karakterábrázolási készsége. Eva ugyanis egy kimondottan mesteri módon megírt figura. A fiatal, mindenki által elhanyagolt lány bár ránézésre (szinte) teljességgel normális (legalábbis nincsenek vele olyan nyilvánvaló problémák, mint az egész nap mezőn kóborló és állati tetemeket gyűjtő bátyjának, vagy egyre inkább saját érthetetlen rituáléiba menekülő húgának), de mégis érezhető, hogy milyen komoly nyomot hagyott rajta az otthon és a normális család hiánya, és milyen elkeseredett módon akar kapaszkodni a két fiúba, akiknek azonban ő nem több, mint egy egyszerű pótlék, egy elengedhetetlenül szükséges eszköz arra, hogy becserkészhessék a lányokat az egyre durvuló szexuális játszadozásaikhoz. Az egyedülléttől rettegő Eva pedig mindent megtesz a kedvükért…

 

A másik, amit ki tudok, sőt ki kell emelnem, az az olvasók bizonytalanságban tartása és a titkok folyamatos lebegtetése, amit Spit tényleg zseniálisan csinál. Nem értjük, hogy mire kell a csomagtartóban olvadó jégtömb, nem tudjuk, hogy miért halt meg Jan, nem jövünk rá, hogy mi az a találós kérdés, amivel Eva lépre csalja a gyanútlan (ám sokszor korántsem ártatlan lányokat), nem tudjuk, hogy mégis mi történhetett, ami miatt a lány egy évtizede nem beszél szüleivel és egykori barátaival (jó, ezt azért sejtjük), gyakran nem értünk lényeges dolgokat, de a történet és az elbeszélés ereje sodor magával bennünket. És bár – valljuk be – a fiatal írónő több ponton is hatásvadász, de világszínvonalúan az. Ezt pedig könnyű megbocsájtani neki.

 

Az elsőkönyves, ám roppant tehetséges Lize Spit nagyregénye, az Olvad egy kimondottan érett és kiforrott alkotás, amely minden olyan erénnyel rendelkezik, amelyek szerethetővé teszi a történetközpontú művek kedvelői számára (jól felépített karakterek, fordulatok, titkok, fokozódó feszültség, végül egymásba érő történetszálak), de olyanokkal is (mélyreható pszichológiai megfigyelések, írástechnikai finomságok, gondosan felépített motívumháló), amelyeket az igazán színvonalas szépirodalmat kedvelők keresnek. Igazán ritka kombináció, azt hiszem, mindenképpen megéri elolvasni.