Főkép

Theodora Goss magyar születésű amerikai írónő Athéné Klub című trilógiájának második része két kötetben jelenik meg magyarul (de eredetiben is két könyvre van osztva). A tavaly megjelent első résznek Az alkimista lányának különleges esete volt a címe, mely Mary Jekyllre utal, a híres-neves Dr. Jekyll lányára. Mary a regény folyamán további hasonló hölgyekkel ismerkedik meg (viktoriánus kori természetfeletti rémtörténetek mellék-, elfeledett-, vagy azokba illő, de kitalált új szereplőivel), s vérfagyasztó kalandokat követően együtt alapítják meg az Athéné Klubot.

 

A folytatás elején Mary épp Sherlock Holmes asszisztenseként dolgozik, ám hogy fenn tudják tartani a londoni Park Terrace 11 szám alatt található házukat, mindannyiuknak dolgozniuk kell. Ahogy az első részben már megszokhattuk, a történetet Catherine Moreau írja, ám a többiek is hozzáteszik a magukét. Van, akinek tetszett ez a megoldás, mások fárasztónak találták, hogy a klub tagjai rendre megakasztják a sztorit a hozzászólásaikkal – én történetesen a regény egyik legfőbb vonzerejének találtam ezt. Nemcsak, hogy egyedi, különleges megoldás, de sok esetben szórakoztató, humoros is.

 

Hogy a folytatás ilyen vaskos (s az első rész sem volt épp rövid), annak az is az oka, hogy az Athéné Klub mind az öt tagjának sok és fontos szerep jut, és ki is kell bontani a személyiségüket. S túl azon, hogy megismerjük előtörténetüket (s persze a második részben is van új, fontos szereplő, akinek van múltja), a jellemük is változik az események során. Nem mondom, hogy néha nem érződik túlírtnak a regény, de mivel annyi szálon fut, annyi szereplőt mozgat, egy pillanatig nem éreztem unalmasnak. Tény azonban, hogy a regény az első felében elég sokat alapoz, hogy aztán amikor meglódulnak az események, semmi ne legyen hiteltelen vagy indokolatlan.

 

Az események pedig többször is meglódulnak – ahogy a cím is sejteti, a hölgyek igen hosszú és kalandos utat járnak be, mire eljutunk a két kötet végére. Azt sem titkolja a fülszöveg, hogy fontos szerep jut egy bizonyos Lucinda van Helsingnek, mely név láttán a viktoriánus kori gótikus horror rajongóinak szíve bizonyára nagyot dobban. Ami számomra méginkább szívet melengető, az az, hogy a Különleges hölgyek európai utazásának végcélja hazánk fővárosa. Eddig is elbűvölőnek találtam az Athéné Klub történetét, de onnantól, hogy megérkeznek a már akkoriban is világvárosnak számító Budapestre, és ahogy bejárják a részint ismerős, részint kitalált helyszíneket, csak mosolyogva tudtam olvasni a könyvet. Ahogy az ezek után várható, ismert magyar név is bekerül a szereplők közé, újabb sajátos fűszert adva a sorozat amúgy is gazdag és színes forgatagához.

 

Akárcsak az első kötet, a második is kerek, befejezett történetet mesél el, de egyúttal elő is készíti a harmadik részt. Nagyon remélem, hogy mielőbb olvashatjuk azt is magyarul!