Főkép

A regény főszereplője két férfi és egy nő. Gondolhatnánk, hogy ez egy tipikus szerelmi háromszögről szóló kisregény. Valóban az – és mégsem...

 

Az 1960-as és az 1970-es évek időszakában játszódik a történet java része. Iza, a táncosnő, Elemér, a táncmester és Jenő, a zongorakísérő különböző karakterek, akik furcsa háromszöget alkotnak. Sorsuk szerencsés és balszerencsés események kapcsán örökre összefonódik – az már más kérdés, hogy ebben mennyi a véletlen és mennyi a sorsszerű.

 

Miközben mindhármuk szemszögéből megismerhetjük e furcsa triumvirátus életének fontosabb eseményeit, a kapcsolatuk megélését, elgondolkodhatunk azon, hogy mennyire szövetség és mennyire egymás elleni harc az, ami a három embert összeköti. Gyakorlatilag mindvégig próbálnak valahogy szabadulni egymás szorításából, de mégsem látják, vagy nem akarják meglátni, hogy mikor és hol lehetne széttépni azt a bizonyos láthatatlan fonalat. Valójában nem is akarják eltépni az idők során már inkább kötéllé vastagodott zsinórt, ami már nemcsak összefűzi, hanem szinte gúzsba köti őket? Az olvasó persze megtalálhatja a történetben azokat a pontokat, melyeknél egyik vagy másik szereplő kiléphetett volna ebből a bizonyos édesen keserű vagy keserűen édes háromszögből, de kívülállóként persze sokszor sokkal könnyebb „megmondani a tutit”.

 

Hármuk közül ki az erős és ki a gyenge? Ki irányítja és befolyásolja a másikat? Szokatlan kapcsolatuk hogyan hat az őket körülvevő emberekre? Ki tart fogva kit, mindannyian rabok vagy épp ellenkezőleg: mind szabadok? Melyikük mit nyer és mit veszít e fura háromszög egyik tagjaként? Mindhárman őriznek titkokat a lelkük mélyén, hordoznak talán soha be nem gyógyuló sebeket, bár igaz, hogy hárman háromfélét, teljesen más eredetűeket. Tulajdonképpen kik és mik voltak ők hárman egymásnak, hogyan élték meg egyénenként a trióban betöltött szerepüket? Egymás végzetei voltak ők? Iza önbizalmára, lánykori, majd fiatal női mivoltára hogyan hat a szülői ház légköre? Iza szüleinek mennyi szerepe van a lányuk későbbi sorsának alakulásában? (Izáról eszembe jut az Ecetudvar főszereplője, Lantos Mari. Nyilván egyik művében sem véletlenül ábrázolja a szerző olyannak a főszereplő gyermekkorát és szüleit, amilyennek. A szülői szeretet, törődés, illetve annak hiánya nyilvánvalóan nagy jelentőséggel bír a gyermek fejlődése szempontjából.)

 

Miközben megismerkedünk Iza, Elemér és Jenő nem mindennapi hármasával, bepillantást nyerhetünk a színházi élet bizonyos részleteibe, és megtudhatjuk, hogy a politikai és egyéb érdekek bizony a színjátszásra is rányomták a maguk bélyegét. Hatalmi harcok kicsiben és nagyban egyaránt fellelhetőek a könyv sorai közt. Mennyi minden történhetett a korabeli Magyarországon a valódi és a képletes színfalak mögött, amiről a nagyközönség nem tud?

 

Kálmán Mari most is ugyanolyan pontosan és részletesen ábrázolja a karaktereket, mint ahogyan azt a Talyigás Irma és az Ürdög megalkotásakor tette – a főszereplők és a mellékszereplők megformálásakor is ügyel erre. Személyiségük, belső tulajdonságaik, lelkiviláguk mellett az összes szereplő külsejéről is pontos képet kapunk; minden egyes szereplő ott állt előttem olvasás közben: ha az utcán velem szembe jönne valamelyikük, szinte biztos, hogy azonnal felismerném.

 

A Háromszög másképp teljesen más hangvételű, mint az Ecetudvar vagy a Talyigás Irma és az Ürdög. Itt nincsenek olyan részek, melyeknél úgy éreztem, mintha „népmesét olvasnék”, de nekem nagyon tetszett ez a mű is, a maga komolyabb hangvételével ez is érdekes és elgondolkodtató témát dolgoz fel.