Főkép

Olvasás közben azon gondolkoztam, hogy mi köthetne össze még ennyire elválaszthatatlanul egy gazdag, keresztény családba születő, majd zsidó szerelméért mindent maga mögött hagyó és már majd’ ezer éve halott nőt egy 21. századi francia faluban élő férfival a szépirodalmon kívül, de bizony semmilyen másik válasz nem jutott az eszembe.  

 

Ez a két ember között szövődő – és jelen ismertető témájául szolgáló kötetben ábrázolt – kapcsolat az idők során olyan szorossá vált, hogy a saját nagyapja sorsát középpontba állító I. világháborús regénye miatt (Háború és terpentin) idehaza is ismert Stefan Hertmans nem kevesebb mint huszonkét évet áldozott az életéből arra, hogy megírhassa annak a Vigdis Adelais Gudbrandrnak (alias Szarának, alias Hamutalnak) az élettörténetét, akinek az emlékét mindössze egy kairói geniza (egyfajta zsidó irattár) őrizte meg egyetlen megsárgult, hiányos, szakadozott levél formájában, hogy végül a hányatott sorsú nő életre kelhessen a flamand szerző legújabb kötetének, A fordult szívnek a lapjain.

 

Bár maga a történet – a keresztény lány és a zsidó fiú románca – sokféle interpretációt tenne lehetővé, de a bőséges történelmi ismeretekkel rendelkező és kiterjedt kutatásokat is folytató Hertmans realizmusa gondoskodik arról, hogy ez a bő négyszáz oldal ne egy újabb Rómeó és Júlia-történet legyen, hanem maga a valódi, megelevenedett horror.

 

Ugyanis a rövidebb történelmi esszébetétekkel is megtűzdelt szöveg a lehető legélethűbb és legéletszerűbb módon mutatja be, hogy mekkora árat is kellett fizetniük a társadalmi konvenciókat felrúgó fiataloknak ebben az éppen egyre eszkalálódóbb és egyre erőszakosabbá váló világban, ahol az addigi viszonylagos békét és toleranciát egyre inkább felváltotta a (főleg zsidóellenes) gyűlölködés, amely párhuzamosan vezetett a zsidók zaklatásához, elűzéséhez és meggyilkolásához, illetve az Isten nevében meghirdetett I. keresztes hadjárathoz is, amely – paradox módon – életre keltette a máig tartó és értelmetlenül pusztító iszlám dzsihádot is.

 

A szerző, aki az egyik szálon maga is bejárja a szökevény pár, majd a meggyilkolt férje után egyedül maradó és elrabolt gyermekei nyomába szegődő Hamutal útját szerte Európában és Egyiptomban, folyamatosan szembesül azzal, hogy ezen a majd’ ezeréves, szűkszavú és foszladozó papírdarabon kívül alig akad valódi fogódzója. Hiszen ennyi idő után szinte semmi sem maradt érintetlen és változatlan, így hiába járja be maga is az eredeti helyszíneket, mindenütt csak a pusztulással, változással és felejtéssel szembesül, ezért nem marad más választása, mint bőséges történelmi ismeretei mellett segítségül hívni saját alkotó képzeletét, amely révén újrateremtheti és életre keltheti a fiatal nővel történteket, és elmesélheti, hogy milyen lehetett a zavaros világba vetett és még saját identitását sem találó (ki ő? normann? flamand? keresztény? zsidó?) Hamutal rövid, ám annál fájdalmasabb élete. 

 

Hertmans, aki kutatásai során szinte valóban látni véli maga előtt a lány alakját (így néha a két világ, a 11. és a 21. századi, egy-egy pillanatra egymásba csúszik), nem kegyelmez teremtményének, így arra mindenki készüljön fel, hogy a kötet lapjain főleg egy vérben és egyéb testnedvekben bővelkedő történelmi regény fog megelevenedni (például a keresztes seregek által végrehajtott zsidóellenes pogrom az egyik legerősebb jelenet volt, amit az utóbbi időkben olvastam), így A fordult szív minden bizonnyal egy olyan regény, amely olyan közel állhat a valósághoz és a valóságban történtekhez, amennyire csak az irodalom révén ez lehetséges. Ez utóbbi persze köszönhető a tökéletesen hihető módon életre keltett középkori világ mellett annak a csupa fényből és árnyékból, színtiszta költészetből és merő realizmusból álló, zökkenőmentesen magyarra ültetett nyelvezetnek (Fenyves Miklós nagyszerű munkája), amely megint csak a most hetvenesztendős flamand szerző sajátja. Ha már ennyire dicsértem ezt a kötetet, nem maradhat más, mint hogy bízzak abban, még sokak felfedezik maguknak ezt brutális, fájdalmas és emlékezetes történetet.