Főkép

Azt ugyan egy pillanatig sem mondhatom, hogy korábban sosem hallottam erről a lett női kórusról, mivel két számmal szerepeltek a Folk and great tunes from Latvia című válogatáslemezen, csak mivel akkor és ott túl sok hasonló formáció versengett a figyelmemért, a háttérbe szorultak. Egészen mostanáig.

 

Igazából az idei albumukat sokkal inkább mondhatom népzenének, mintsem világzenének, hiszen nem csinálnak semmi mást, csak régi dalokat adnak elő változatlan formában. Ez pedig manapság egyáltalán nem számít különlegesnek, nagyon sokan csinálják ugyanezt szerte a világon. Ami miatt mégis érdemes meghallgatni ezt a dupla albumot, az nem más, mint a körítés.

 

Illetve az ötlet, hogy megkeressék azokat a helyszíneket, ahol ezek a dalok a lehető legjobban szólalnak meg. Nem templomokat, arénákat, koncerttermeket próbáltak ki, hanem kivonultak a szabadba, ami alatt erdőket, völgyeket, vizes élőhelyeket kell érteni. Ha jól emlékszem, az egyik arab lemezen, amit a városszéli alkalmi stúdióban rögzítettek, szóval ott fordul elő, hogy a ház előtti fán csivitelő madárhangok is rögzítésre kerültek. Pontosan ez ismétlődik meg a Dabā (magyarul: A természetben) című lemezen, elsősorban különféle madarak járultak hozzá a hangulat megteremtéséhez, de vannak itt békák, és persze a természet hangjai sem hiányoznak.

 

Gyakran úgy éreztem, egy misztikus filmet nézek, és az öreg erdei fák között csak a távoli énekszót hallom, de az énekeseket nem. Így nem tudom eldönteni, az ősök szellemei szólnak hozzám ezen a módon, vagy csak a hely akusztikája szórakozik velem, és még bentebb kell mennem az erdőben, hogy rátaláljak a hölgyekre. Viszont ha az első verzióra szavazok, és leülök egy fa tövébe, akkor olyan, mintha egyenesen a múltba fülelnék bele.

 

Ez azonban nem való mindenkinek, ezért félreteszem a miszticizmust, és elsősorban azokat invitálom a lejátszó elé, akik szeretik az a cappella kórusműveket, a polifóniát, a kérdés-felelet formát (és ezen kívül van még pár előadói megoldás, amiket nem tudtam beazonosítani) – nekik ez a két lemez biztosan tetszeni fog. Ráadásul az együttes nemcsak érintetlen helyszíneket keresett fel a felvételekhez, hanem a különféle lett régiókra jellemző stílusban énekeltek.

 

Nem vitatom, ez a 60 nóta túl tömény lehet egyszerre, célszerű legalább két részre bontani az ismerkedést, bár tény, ha van rá időnk, akkor egyfajta meditációs kúrának is felfogható.

 

Meghallgatásra ajánlott számok: az egész dupla album

2021-ben megjelent album (CPL Music)

Weboldal: https://saucejas.lv/en

 

 

A zenekar tagjai:

Iveta Tāle (zenekarvezető)

Elīna Ellere

Kristīne Jansone

Janta Meža

Vineta Romāne

Signe Pujāte

Justīne Jaudzema

Indra Mētra

Anna Paula Pujēna

Vija Babre

 

A lemezen elhangzó számok listája:

CD1

  1. Ar Dziesmiņu Laukā Gāju
  2. Aiz Daugavas Melni Meži
  3. Puri, Puri, Meži, Meži / Ganiņš Gana Ceļmalā(i) / Bitīt, Tavu šuvumiņu
  4. Ūsi, Ūsi, Kod Lapuosi
  5. Aiz Upītes Ūzulini
  6. Nakūko(i), Dzaguzīte
  7. Es Dziedāju, Gavilēju / Aiz Upītes Kalniņā(i) / Ē, Citi Gani!
  8. Dziediet, Meitas, Vokorā
  9. Es Pazinu Bārainīti
  10. Kiukoj, Uoru Dzagiuzeite
  11. Bitīt, Tavu šuvumiņu
  12. Nakūko(i), Dzaguzīte / Aiz Daugavas Melni Meži
  13. Ganiņš Gana Ceļmalā(i)
  14. Kiukoj, Uora Zagiuzīte
  15. Iz Pīguli, Iz Pīguli
  16. Puri, Puri, Meži Meži / Bitīt, Tavu šuvumiņu
  17. Viņpus Upes Ozoliņi
  18. Kiukoj Dzagiuze, I Dzīd Laksteigola
  19. Ai, Jel Manu Skaņu Balsu / Nākat, Puiši, Nelepojat / Tumsīnāji, Naksnīnāji
  20. Sīneņu guoju kasdama. Līnītis
  21. Ai Ganiņi, Nedzeniet / Tad Talka Diža, Talka Maza / Gosniņ, Mana Raibulīte
  22. Gotiņ, Gotiņ!
  23. Oi, egle, egle. Nirza
  24. Ūgu, Ūgu, Sēņu, Sēņu
  25. Oi, egle, egle. Viļaka

 

CD2

  1. Kas Visiem(i) Bāriņiemi
  2. Kā Tā Māva Raibuliņa / Ko Gavilē, Tautu Meit
  3. Ik Vakara Dziedāt Gāju
  4. Skaņu Balsini Palaidu
  5. Pļaunit, Bruoļi, Pūrva Pļovas / Zīdi, Zīdi Popuvīte
  6. Aiz Upeitys Meitys Dzīd(i)
  7. Tak Upeite Pret Upeiti
  8. Ai Ganiņi, Nedzeniet / Gosniņ, Mana Raibulīte
  9. Gotiņ, Mana Raibaliņa
  10. Jauna Gāju Tautīnās(i)
  11. Kas Gribēja Baltaitiņu
  12. Vokars īti, Vokars īti
  13. Elo, Paelo!
  14. Ganiņš Gana Ceļmalā(i) / Ar Dziesmiņu Laukā Gāju
  15. Klusiņām(i) Izganiju
  16. Oruojeņi, Acātuoji
  17. Kas Jānīti Ieleiguoja
  18. Jāņi Nāca, Jāņi Nāca
  19. Es Atradu Siera Dūci
  20. Zīdi, Zīdi, Lynu Druva
  21. Ē, Citi Gani!
  22. Dyuce Bite, Kamaneite
  23. Ēluja, ēlu!
  24. Ko Gavilē, Tautu Meit'
  25. Bolta Eju, Bolta Taku
  26. Sīneņu guoju kasdama. Rožu purvs
  27. Man Patika Mīžu Druva
  28. Kur, Jumeiti, Tu Gulieji
  29. Tolka Lila, Tolka Moza
  30. Ai Dzeltena Linu Druva
  31. Atīt Zūses Klaiguodamas
  32. Nākat, Puiši, Nelepojat
  33. Dziedātāju Māsu Devu
  34. Skaņi Dziedu, Gavilēju
  35. Gavil’ Pieci, Gavil’ Seši / Rāmi, Rāmi Es Dziedāju