Főkép

Terék Anna műve, a Háttal a napnak a tavalyi év egyik legjobb verseskötete volt – méghozzá vitathatatlanul az. Bár attól, aki korábban már megírta a Halott nőket vagy a Duna utcát, talán már el is várható ez a konstans magas színvonal.

 

Elmondható, hogy az új kötet nemcsak színvonalában, de megszólalási módjában és nézőpontjaiban is idézi a vajdasági alkotó korábbi műveit. Ugyanis ismét csak egy végtelenül személyes lírát kapunk, amely bár ezer szállal kötődik a szerző személyéhez, mégis a gyászt, a fájdalmat, a dühöt vagy éppen a pillanatokra elővillanó boldogságot és a megtörténtekbe való belenyugvást olyan természetességgel ragadja meg, hogy ezeket az univerzális tapasztalatokat minden kellően nyitott olvasó a saját életére vonatkoztatva is tudja értelmezni.

 

A kötet központi alakja – mint oly sok korábbi versben is – az apáé. Azé az apáé, aki elszakíthatatlan módon a múlthoz és a gyermekkorhoz köti az emlékezőt. Ez a múlt és ez a gyermekkor azonban minden, csak nem szép, nem jó és nem idilli.

 

Egy apát ugyanis feltétel nélkül szeretni kellene, és egy apának feltétel nélkül szeretnie kellene a gyermekét, ám a kétségkívül fel-felvillanó szeretetfoszlányok mellett az apa inkább csak a szigort, a fásultságot, a bajokat és a kötődési problémák origóját jelenti a megszólaló lírai én számára.

 

Ám a Háttal a napnak jócskán túlmutat egy valódi, ám évek óta halott szülőhöz intézett monológon, túlmutat azon, hogy a mára már felnőtt lány megmondja a magáét a folyamatosan alkoholproblémákkal küzdő apának, majd megbocsásson és elengedje a férfit; hiszen a legtöbb versben már nem egyértelműen az elhunyt apa lesz a megszólított, hanem egy mindenen és mindenkin túlnövő mitikus alak, aki szép lassan nemcsak az egész férfinemmel és a fenyegető maszkulinitással válik egylényegűvé, hanem magával az Úristennel is. Nem véletlen, hogy sokszor a megszólított pusztán csak „uram” névvel nevezhető meg. Így az itt szereplő verseknek van egy felsőbb hatalmakhoz, vagy magához a Teremtőhöz intézett olvasata is.

 

Gombostűk

 

Csak a közepe sötét az égnek.

Félni támad kedve

az embernek ilyen

délutánokon.

Mert, látja uram,

úgy sötétedik az ég,

mint bőrön az ütések nyoma.

Elég rémísztő ez,

mert most mondja meg,

ki veri ennyire a jóisten egét,

hogy így sötétedik, foltosan?

 

De egy cseppet se féljen.

Ugyan, üljön közelebb!

Csak bátran uram,

húzza ki nyugodtan

a szememből

egyenként a könnyeket!

Hagyni fogom.

Az arcomat maga felé

fordítom és többé

nem mozdítom

a nyakam.

 

Ezeken kívül kiemelten fontos szerepe van még a költőnő szövegeiben az otthon, ill. otthontalanság és az ehhez kapcsolódó határontúliság témakörének, a jugoszláviai háborúk emlékeinek és jelenünkre gyakorolt hatásának, vagy annak a folyton magunkkal cipelt hiánynak, ami minden súlyos traumán átesett ember sajátja.

 

A Háttal a napnak fontos és jó mű, viszonylag könnyen értelmezhető és letehetetlen alkotás, ami a benne szereplő illusztrációknak is hála szinte kész műalkotásként hat. Aki hozzájut, ne gondolkozzon rajta, olvassa!