Főkép

Ez már a hetedik darabja a Glitterbeat kiadó Hidden Musics című sorozatának, és kimondottan jó érzés azt leírnom, hogy pár lemezről korábban már írtam a rovatban. Ezek közös jellemzője az a fajta egyediség, ami elsősorban nem a résztvevő művész teremtő géniuszának köszönhető, hanem a hagyományok megőrzésének, ápolásának. Gondolok itt például a Hanoi Masters vagy a Fra Fra jegyezte albumokra, amelyeket mindig a helyszínen rögzít Ian Brennan producer.

 

Ustad Saami (teljes neve Ustad Naseeruddin Saami, és az Ustad tanárt vagy mestert jelent) abból a szempontból is különleges, hogy eleddig ő az egyetlen, aki kétszer szerepel a sorozatban, csak sajnos az előző, 2019-ben megjelent God Is Not a Terrorist korongra időhiány miatt nem jutott időm. Éppen ezért fokozott kíváncsisággal vártam a Pakistan Is for the Peacefult, hogy vajon mit tud, amiért helye van a többi előadó között.

 

Annyiban szerencsésnek mondhatom magam, hogy évekkel korábban láttam Yves Billon filmjét (Pakisztán vallási és szúfi zenéje / Balúcsisztán zenéje), ami részben felkészített arra, amit most hallottam, hiszen már akkor rácsodálkoztam Nusrat Fateh Ali Khan előadói stílusára, a vallásra, ami áthatja ezt az éneket, és látni, ahogyan a közönség számára ez mennyire fontos, illetve mennyire részét képezi a mindennapi életnek. Egészen másként élik meg ahhoz képest, ahogyan, mondjuk, mi viszonyulunk egy könnyű- vagy komolyzenei koncerthez.

 

A hallgatáshoz szükséges kellő mennyiségű szabadidő, mert az első két szám húsz perc körüli hosszúsága kizárja a háttérzeneként való alkalmazást, és azt sem javaslom, hogy több részletben próbáljuk befogadni Ustad Saami énekét, ami már azért is különleges élményt jelent, mert a nálunk megszokott modális vagy diatonikus hangsor hét hangjával szemben az ő mikrotonális surti skálája negyvenkilencet(!) használ. A zene egyébként hasonlít az indiai ragákra – csak mégis más.

 

Ennek a zenének az esszenciája maradéktalanul ott van az „Aman (Peace)” című számban, ami látszólag végtelenül ismétlődik, de közben mégis halad előre, tart valahová, és ezalatt megbékíti, összhangba hozza a hallgatót a világgal, önmagával, és a hittel.

 

Meghallgatásra ajánlott számok: az egész lemez

2020-ban megjelent album (Glitterbeat)

Weboldal: https://www.facebook.com/Ustad-Naseer-Uddin-Saami-122372124501725

 

 

A zenekar tagjai:
Ustad Saami – ének

 

Közreműködők:
Rauf – együttesvezető, harmonium, ének
Urooj – primary response vocalist, tambura
Ahmed - tambura, ének
Azeem – tabla, ének

 

A lemezen elhangzó számok listája:
1. Prayer for a Saint
2. Aman (Peace)
3. True Notes („Happy Morning”)