Főkép

Lufti Amang Balázs egy rendkívül sokoldalú ember. Magam közel húsz éve ismerem, amikor még a Vian nevű zenekarban énekelt, és a népzenét keverték rockkal, kiválóan. Azóta Amang még sokkal szélesebbre járta világát, így ez a dupla szólólemeze rendkívül változatosra, színesre sikeredett.

 

A dalolás és dalszerzés mellett emberünk jógaórákat tart, harcol az emberi jogokért, és még polgári állása is van. Ez talán részben magyarázat arra, miért ennyire eklektikus az anyag a felvételek, ill. vendégmuzsikusok tekintetében. Számos különféle helyen és közreműködővel rögzítette Amang a dalokat, és úgy döntött, hogy úgy hitelesebb, ha a hangzásképet nem egységesíti. Ezzel csak egyetérteni tudok, mindazonáltal tény, hogy olyan különbségek vannak a dalok között, melyek bárkinek fület szúrnak. Van egy-két szám, ami szerényebben szól, mint a többi, ezt azonban feledteti az anyag gazdagsága.

 

Mely oly mérvű, hogy még nekem sem tetszik mindegyik szerzemény, de egy sincs, ahol Amang gondolatébresztő, művészi, leginkább az alternatív zenei irányzatokhoz illő szövegei ne érintenének meg. A zene azonban nemcsak alterock, az csak egy a számosból, ami itt előfordul. Van, hogy Amang rappel (ott jellemzően Kowalskyhoz hasonlít, ami nem is csoda, hiszen orgánumuk, egész karakterük is hasonló), van, hogy rockosabb, punkosabb témákat hoz a zene, de musicalnek beillő részek is akadnak, nem szólva a poposan slágeres melódiákról. És olyan is van, nagy örömömre, ahol utat enged kurd gyökereinek is (ugyanis édesapja révén kurd származású), tehát hovatovább világzenei momentumokat is rejt a két Balance Trans CD.

 

 

Jó pár szerzemény nem Amang sajátja, hanem átdolgozás. Például a két verzióban is hallható „Szabad az Á…”, ill. „I’m not like everbody else...” egy Ray Davies and The Kinks szám átirata, egyben az anyag egyik legnagyobb slágere. A Cage The Elephant nevű amerikai alterock csapattól több dalt is a maga képére formált Amang, ezek közül a „Trainspotting 3” címre keresztelt nóta az egyik legrockosabb az albumon. A bluesos „~Exit Jesus~” viszont a Depeche Mode „Personal Jesus” c. dalának Johnny Cash-féle verzióját vette alapul. A „Partisan” kevésbé rugaszkodik el a Leonard Cohen-féle eredetitől, kivéve, hogy Amang tett bele egy kurd nyelvű, iszonyú erős részt is. A „Fals” c. dalt Zselenszky Tamás (ex-Eleven Hold) Baba Entelecheia c. albumáról már ismertem, ez azért került fel ide is, mert Amang szerepel benne, és megrázó erejű dal.

 

Az album azonnal ható, leginkább fülbemászó dalai közé tartozik még a szintén két verzióban hallható „NemzedÉkek!”, avagy „Vadiúj Nemzedékek”, előbbiben Lőrincz Lönczi Zoli (Rebelfools, Flúg), utóbbiban Szekeres András (Junkies) vendégszereplésével. De a vonóssal díszített „Chakra-hekker” / „Instant déja vu” kettős is nyomban beépül.

 

 

Nagy kedvencem még a „Cosmupuritan”, Baranyai Rita Veronika (EtnoBazár) lenyűgöző énekével és a Pink Floydot idéző, finom gitárszólókkal. Aztán az „Együtt utazunk?” c. dal, mert tényleg utazós a hangulata, kicsit countrys, de épp úgy elmenne Black-out, mint Guns N’ Roses szerzeménynek is. De a „Hostel Ravi Shankar”-t is nagyon szeretem a közel-keleti varázsa miatt (érdemes megnézni a klipjét is).

 

És még számtalan csemege várja a hallgatót az összesen 24 tételes duplaalbumon. Amang valami egészen rendkívülit alkotott számos barátjával, mely amennyire változatos zeneileg, annyira egyöntetűen pozitív, segítő, bátorságot-erőt-szeretetet adó a szövegek, az üzenet terén. Nem is érkezhetett volna jobbkor.

 

 

A lemezen elhangzó számok listája:

Balance Trans I.

  1. Balance_intro
  2. Oasis Sauna
  3. Geneviéve
  4. Közös Terveink
  5. ~Exit Jesus~
  6. Igenis NemzedÉkek! feat. Lőrincz LÖNCZI Zoli (Rebelfools, Flúg)
  7. Szabad az Á...
  8. Csakra-hekker
  9. Fals (Zselenszky feat Amang)
  10. Csempésszünk valamit át!
  11. Partisan
  12. Cosmupuritan feat. Baranyai Rita Veronika (EtnoBazár zenekar)

Balance Trans II.

  1. Trans_intro
  2. Trainspotting 3.
  3. Instant déja vu
  4. Instant Karma
  5. Együtt utazunk?
  6. I’m not like everbody else...
  7. ... (Namaste, Joey Ramone!)
  8. Sorsjegyesem
  9. Hostel Ravi Shankar
  10. Hazatalálok. feat Joker
  11. Samsara
  12. Vadiúj Nemzedékek feat Szekeres András (Junkies)