Főkép

Eva, a regény huszonhét éves főszereplője kényelmes, de nem túl izgalmas életet él Londonban. Legalábbis a környezetében lévő emberek így látják az életét. Az édesanyja halála után azonban talál egy érdekes bakancslistát, amely megmozgatja a lány fantáziáját. No meg a megörökölt pénzről nem is beszélve, ami lehetővé teszi, hogy elinduljon az álmok nyomába... Az már „csak” hab a tortán, hogy a sors kit sodor Eva mellé útitársnak – bár végül ez egy nagyon is fontos, kicsit sem elhanyagolható részletnek bizonyul.

 

A sorokat olvasva mi is eljuthatunk Ausztráliába, Dániába, New Yorkba, Amszterdamba, Párizsba és sok más helyre is, persze csak képzeletben, és inkább csak érintőlegesen, mert ez nem egy útikönyv, nem olvashatóak benne részletes leírások egy-egy országról, városról, hanem inkább csak felkelti az érdeklődésünket a Föld egyik-másik szeglete iránt az, amit Holly Martin tolla által megtudhatunk róla. Bár azért azt be kell vallanom, hogy emiatt kerestem ki az interneten például azt, hogy mi is az a „Poffertjes” és miből készül a „Stroopwafel”, mert úgy említette meg ezeket a szerző, hogy tudni akarjam, pontosan mik is ezek az édességek, és persze utánanéztem néhány város építészeti stílusának is, és sok egyébnek.

 

Eltöprengtem azon, hogy vajon miért akarja (akarhatja) valaki megvalósítani egy már elhunyt szerette fiatalkori vágyálmait? Miért akarja ez a lány mindenáron valóra váltani a tőle merőben más személyiségű, korán elhunyt anyja bakancslistáján szereplő pontokat? Lehet álmokat örökölni? Avagy az egyén megvalósíthatja-e a saját életében másvalakiét, és ha igen, van-e ennek értelme? Előfordulhat-e az, hogy valaki más álmai időközben a sajátjainkká váljanak? Előfordulhat-e az, hogy az ember ezalatt rájön arra, hogy igenis az ő vágyai is olyanok, mint a véletlenül megtalált bakancslista? Létezik-e olyan, hogy a gyerek ábrándjai ugyanolyanok, mint a szüleié? Vagy pont az a helyzet, hogy ezek a legtöbb esetben igenis passzolnak egymáshoz?

 

Kell a teljes élethez a kaland, a mozgalmas és sokszínű program, vagy igenis jó lehet a nyugalmas életvitel, jó-e, ha semmi sem mozdíthat ki a megszokott komfortzónából? Ki mondja meg, hogy milyen a „jó” életmód? Már a könyv elején elgondolkodtam, hogy vajon mit is jelent az izgalmas vagy éppenséggel a nem túl izgalmas élet – és vajon ki mondhatja azt meg, hogy a saját életünk izgalmas-e?

 

Kell-e, jó-e, tanácsos-e, hasznos-e bakancslistát írni, és ha igen, akkor azt csakis saját magunknak írjuk és véletlenül se olvashassa más, vagy nem kell titokban tartani? Felülvizsgáljuk-e időről időre a saját bakancslistánkat, változtassunk-e rajta, vagy sok év elteltével is ragaszkodjunk az eredeti pontokhoz? Tényleg minden egyes pontját mindenáron ki kell(ene) pipálni? Csak akkor mondhatjuk el magunkról idősen, hogy boldog életet éltünk, ha fiatalkori bakancslistánkon szereplő kívánságainkat megvalósítottuk?

 

Holly Martin regénye egy olyan történetet varázsolt elém, ahol az álmok tényleg valóra váltak, de úgy, hogy időközben a hajdani anya réges-régi vágyai a lánya sajátjai is lettek. Thor pedig pont olyan útitársnak bizonyult Eva mellett, akire a női olvasók azt mondhatják: túl szép, hogy igaz legyen – de azért titokban bizonyára felkerül sok bakancslistára „egy saját Thor”... Majd azon kapjuk magukat olvasás közben, hogy de igen, létezik, és Eva megnyerte...

 

Holly Martin egy igazán romantikus regényt alkotott. Az Egy nyár az álmok nyomában egy csodás, mesébe illő, szórakoztató történet. Talán nem is kell semmiféle kérdést megfogalmazni magunkban a regény olvasása közben, hanem csak olvasni kell, hagyni azt, hogy magával sodorjon távoli tájakra, merész álmok megvalósításába, engedni kell, hogy kirántson a hétköznapi problémák és gondok sokaságából, és repítsen a szép álmok világába. Elgondolkodni, töprengeni pedig ráérünk később is a saját bakancslistánkkal kapcsolatos kérdéseken és egyebeken – már ha akarunk.