Főkép

Így, az év vége felé járva már épp elkönyveltem volna magamban, hogy az összes fontosabb könyvmegjelenés mögöttünk van, és már nem lesz semmi váratlan, amikor megtudtam, hogy szép csendben, különösebb hírverés nélkül a boltok polcaira került Rakovszky Zsuzsa új novelláskötete, a Boldog vég is. A főként költőként, ám az utóbbi két évtizedben már prózaíróként is jelentős alkotó könyvét természetesen nem hagyhattam ki.

 

Persze viszonylag nehéz egy olyan kisprózakötetről írni, amely nem egy központi vezérmotívumra épül, vagy amelynek történetei nem kapcsolódnak egymáshoz, de az elmondható, hogy a Boldog vég novelláiban így is közös az a precíz, sallangmentes, sok jelzővel dolgozó és lassan építkező költői hang, amely soha sehol nem bicsaklik meg (egy eredendően lírai beállítottságú szerzőtől ez persze nem is meglepő). Emellett közös az is, hogy bár a legtöbb történet kiindulópontja a jelen, de valamilyen módon – visszaemlékezések, elbeszélések formájában – mindig visszatérünk a múltba, amely ezer szállal kapcsolódik a jelenhez, és meghatározza azt.

 

Az első darab, a „Piroska”, bár csalóka egyszerűséggel indul (egy negyvenes nő kezdi el mesélni barátnőjének, hogy mi miatt lett vége kapcsolatának egy jó karban lévő ötvenes, Bécsben élő férfival), de mégis nagyon messzire vezet mind időben, mind mondanivalóban egyaránt. Rakovszky érdekes narrációs technikát alkalmaz (ez még több más novellájára is igaz lesz), az elhagyott nő gyakorlatilag egyes szám első személyben meséli el a férfi történetét, amely az ’50-es évek Rákosi fémjelezte Magyarországába, vagyis a saját gyerekkorába vezet vissza. A kezdetben még tejben-vajban fürösztött és gondtalan Tamáska és az édesanyja a családfő váratlan halála után belecsöppen a szocialista valóságba, ám nemcsak az ebből fakadó nehézségekkel kell szembenézniük, hanem azzal is, hogy a nyakukba ültetnek egy rendkívül szigorú, vonalas gondolkodású fiatal lányt, a címszereplő Piroskát, aki hamarosan egy egyre fokozódó lelki-pszichikai terrort kezd alkalmazni a kisfiú és a helyét nem találó özveggyel szemben.

 

Bár ahogy láthatjuk, adott lenne egy ragyogó pszichothriller szituáció, amelyben a két védtelen, szelíd, gyenge akaratú embernek esélye sincs a hideg, számító jövevénnyel szemben, ám az írónő számára nem ez a lényeg. A helyzet túlnő a csonka családon és a négy szűk falon, a Piroska által alkalmazott terror az egész ’50-es évekbeli magyar valóságot képezi le, melynek utóhatásai még manapság is érződnek szerte az országban, és sokak életét befolyásolják – ahogy a történetben szereplő Tamáska későbbi felnőtt, ötvenes változatáét is.

 

Ehhez képest a második történet, „Az égő sün” teljesen más alapokról indul. A főszereplők, egy fiatal, huszonéves pár (nem tudom, hogy lehet-e őket egyáltalán annak nevezni) már egyértelműen a mai kor gyermekei. A fiú mindenben el akar szakadni az őt terelgetni próbáló apjától (persze némi anyagi segítséget azért nem utasít vissza), ám hogy konkrétan mit is akar kezdeni az életével, fogalma sincs, a lány életében pedig leginkább olyan modern, kortárs témák kapnak központi szerepet, mint például a genderkérdés. A fiatal hölgy gyakorlatilag minden történésben és megszólalásban a saját ideológiája elleni támadást látja (jogosan-jogtalanul), ám Rakovszky ezt az egészet olyan gondosan, kiegyensúlyozottan tálalja, hogy nem billen el semerre sem a mérleg serpenyője, nem lesz sem ennek a kérdésnek a paródiába hajló kritikája, de nem állítja azt sem, hogy a lánynak lenne megfellebbezhetetlenül igaza.

 

A címadó történet elbeszélője egy középkorú anya a hetvenes évek végéről, aki egy nap kénytelen azzal szembesülni, hogy egyetlen, bálványozásig imádott fia disszidált az országból, így életének értelmét már nagy valószínűséggel nem fogja látni ebben az életben. Mit tehet ilyenkor egy nő? Hogyan néz szembe a valósággal? Hogyan végzi el a „gyászmunkát”? Erről szól ez a meglepő dramaturgiai csavarokkal operáló alkotás.

 

Bár nem állítanám, hogy a Rakovszky-életmű legjobbja lenne ez a bő kétszáz oldalas kötet, de aki viszonylag hosszabb (némelyik írás több mint ötvenoldalas), plasztikus hangon megszólaló és főként női témákat érintő történeteket akar olvasni, az válassza nyugodtan az Osiris Kiadó gondozásában megjelent Boldog véget. Ajánlom!