Főkép

Az idei WOMEX előtt és alatt nagyon sok hallgatnivalót kaptam, amelyek egy részéről önálló cikket írok majd, de van pár, amelyekre időhiány miatt csak rövidített formában kerítek sor.

 

 

Krononaut: Krononaut

 

Ez az album azért került ide, mert nagyon sok jazz, és ha lehet, még több pointillizmus van benne. Ez utóbbi elnevezés alapban egy festészeti irányzatot jelent, művelői az impresszionizmuson túllépve, apró pontokból állítják össze képeiket, optikai keverést alkalmazva a festőpalettán történő színkikeverés helyett. Ez szerintem elsőre elképzelhetetlen zenében, de ha úgy fogjuk fel, hogy ez egyfajta kísérlet, ahol a kósza hangokból próbálják a különféle hangszereket kezelő zenészek megalkotni az adott számot, akkor már igazán közel jutottunk a megfejtéshez.

 

A kísérletező kedv oltárán sajnos fel kell áldozni a dallamokat, a megszokott ismétlődő ritmusokat, és helyette egyfajta káosszal elegy jazzt kapunk, amit szerintem nem érdemes túl közelről hallgatni, inkább lépjünk hátrébb, és próbálkozzunk a holisztikus megközelítéssel. Ami alatt azt értem, hogy ne a hangszerekre figyeljünk, hanem inkább az összképre, és az így kialakuló hatással barátkozzunk.

 

Az egész produkció meghatározó muzsikusa Martin France dobos és Leo Abrahams gitáros/ producer, ők felelnek az elképzelés megvalósulásáért; a meghívott vendégek, illetve néhány számban közreműködők az optikai kiteljesedés hangi megvalósulásában segédkeznek. A lemez második felében a nyugisabb kompozíciók uralkodnak, bár harmóniára, hagyományos értelemben vett dalokra ne számítson senki. A kakukktojásnak személy szerint az Arve Henriksen hangjával kiegészített „Visions of The Cross”-t tartom. Viszont el kell ismerjem, ez a művészi koncepció csak a jazz keretein belül megvalósítható, mert szerintem egyedül itt lehetséges az ilyen mértékű egyéni szabadság (improvizáció) és az elképzelt végeredmény közötti egyensúly, ami elválasztja a hallgathatatlan és a hallgatható zenét.

 

Meghallgatásra ajánlott számok: Visions of The Cross, Jena, Power Law

2020-ban megjelent album (Glitterbeat, tak:til)

Weboldal: https://www.facebook.com/Krononaut-830295093974992/

 

 

 

Malick Pathé Sow: Annoore

 

Csak nyolc évet kellet várni a Brüsszelben élő szenegáli énekes, gitáros és hoddu zenész soron következő lemezére. A hoddu egy pengetős hangszer, amit általában nyugat-afrikai bendzsóként emlegetnek, és ezen játszik Malick Pathé Sow a mellékelt videóklipben. Nekem legjobban a barátságos és lélekteli énekhangja tetszik, ráadásul ez nagyon szépen harmonizál Bao Sissoko korajátékával. Amennyire sikerült értelmeznem a szövegeket, az énekesnek még mindig van mit mondania a környező világról, és úgy él a jelenben, hogy a múltját, a hagyományait sem felejti el.

 

Kedvenceim közé tartozik az utolsó szám (Joljole), mert ez foglalja össze a legjobban mindazt, amit Malick Pathé Sow több évtizedes pályafutása után fontosnak tart. Nyugodt és laza muzsika, amiben semmiből sincs sok, de mégis gazdagon hangszerelt, amelyben jut idő szólókra, nem sietünk sehova, viszont megadjuk a módját.

 

Tetszik, ahogyan a címadó dalban a kora és Sow éneke vezet bennünket végig. Hallgatás közben olyan érzésem volt, hogy itt egy griot szól hozzám vagy a múltról regélve, vagy csupán nagyobb társadalmi aktivitásra ösztönözve, miközben a háttérben álló kórus halkan válaszol neki.

 

Meghallgatásra ajánlott számok: Joljole, Annore, Africa mamam

2020-ban megjelent album (Muziekpublique)

Weboldal: -

 

 

 

Quartetoukan: Whom My Soul Loveth

 

Miközben a politikusok szemlátomást nem boldogulnak a közel-keleti tartós béke megteremtésével, addig a művészek a saját eszközeikkel igyekeznek közelebb hozni az egymás mellett élő népeket. Így tesz a arab-zsidó Quartetoukan együttes, amely tagjai különféle kultúrákból és zenei közegből érkeztek, és ezt a különbözőséget sikeresen megőrzik a koncertek és persze a lemezfelvételek során is.

 

Második albumuk (Whom My Soul Loveth – Akit a lelkem szeret) ennek köszönhetően egyfajta zenei körutazásra invitálja a hallgatót, amely során Spanyolországtól egészen Izraelig eljutunk. Miriam Toukan, aki arab énekesnő létére egészen jól boldogul, ha klezmert vagy spanyol dallamot kell prezentálnia, de említhetem a zsidó altatódalt (Epele) vagy a záró dalt (A Traveler’s Prayer), ahol hangja érdekes kontrasztot képez az imát mormoló másik két hölgy (Noa Vax – ütőhangszerek és Racheli Galay – cselló) beszédével.

 

Nekem legjobban a spanyol témák tetszettek, amelyeket, gondolom, Idan Toledanonak (gitár, úd, ének) köszönhetünk. Véleményem szerint egyfajta átmenetet képvisel az „Asfour (Bird)” című szám, mert ebben jól elférnek egymás mellett az arab és a spanyol motívumok (ének, ritmus, dallam). A lemez legrövidebb és egyben leggyorsabb tétele az instrumentális „Onshikenish”, csak hogy a klezmer se maradjon ki a körutazás hallgatnivalói közül. Az abszolút kedvencem a latinos lüktetéssel induló „I loved you, Haifa”, ami aztán átvált arab dallamra.

 

Meghallgatásra ajánlott számok: Lorca, Onshikenish, I loved you, Haifa

2019-ben megjelent album (szerzői)

Weboldal: https://www.quartetoukan.com