Főkép

Hetven éve már, hogy megjelent Bradbury hamar sci-fi klasszikussá érett könyve (mely kevéssé regény, inkább novellafüzér), és ennek örömére az Agave speciális kiadással örvendezteti meg a hajdanvolt Mester régi és reménybeli új híveit. Egyrészt újraszerkesztették Kuczka Péter egyébként remek fordítását, másrészt hozzácsapták Bradbury többi marsbéli novelláját. Köztük olyanokat, melyek magyarul még sosem jelentek meg.

 

Utóbbiak újabb, sokszor apróságokban kapcsolódó epizódokat tesznek hozzá az eredeti, amúgy tökéletesen felépített könyvhöz. Mindegyik krónikára igaz, hogy Bradbury a tudományos-technikai részletek helyett végig az emberre koncentrált. A legkülönfélébb jellemek, karakterek népesítik be az együtt egy nagy és teljes képet kiadó novellasort, mely ahelyett, hogy veszített volna súlyából, aktualitásából, csak gazdagodott az évek során. Hogy például a rasszizmust érintő novellák ma is érvényesek, azt szinte ki sem kell emelni, de hogy az író milyen jól ismerte az embert, úgy az egyest, mint a fajt, az még most is elképeszt.

 

Szintén mai olvasata lehet a Marsbéli krónikáknak az, hogy az ember elpusztítja a saját bolygóját, s közben egy másikra menekül, ahol pont ugyanezt csinálja. A hanyatlásukban is káprázatos kultúrát képviselő marslakók mintha csak mindazt képviselnék, ami az emberben nemes – miközben a kötet egyik első írása megmutatja, ők is milyen nyomorultul emberiek tudnak lenni.

 

A hozzácsatolt részben akad néhány rövidke írás is, mely olyan szép, hogy inkább prózavers, de nemcsak az úgymond „extrák” miatt ajánlom ezt a kötetet azoknak, akik már korábban is olvasták a Marsbéli krónikákat. Hanem azért is, mert jó eséllyel megtapasztalják majd, hogy az eltelt idővel a maguk felfogása, értelmezése is változott. Mást fognak megkapónak, lenyűgözőnek, porig sújtónak találni, mint korábban, ebben a néhol csodaszép, de összességében szomorú és kilátástalanságában realista könyvben.

 

További soraim a krónikákról az előző kiadásról írott cikkemben olvashatók.