Főkép

Magam sem értem, miként maradhatott ki a rovatból eddig az ukrán DakhaBrakha együttes, amikor már többször felléptek a Szigeten. Oké, eddig még nem láttam őket élőben, és időhiány miatt a korábbi lemezeiket sem hallgattam, így az idén márciusban megjelent Alambari korong az első találkozásom velük.

 

Természetesen már láttam pár klipet tőlük, így a védjegyüknek számító fejfedőkön kívül azért volt elképzelésem a zenéjükről, azonban ezek az élmények túl szétszórtnak és rövidnek bizonyultak, ezért igazából nem tudtam teljes képet alkotni a saját maguknak adományozott ethno-káosz muzsika mibenlétéről. Mert a hivatalos megfogalmazással nem lettem okosabb: két alapvető anyag kombinációja, létrehozva a zene világát különféle népi dallamokkal, ritmusokkal.

 

Első hallásra legalább annyira zsigeri, amit csinálnak, mint amit annak idején a Vágtázó Halottkémek művelt. Ez nem gátlástalanság, inkább olyan ösztönös megnyilvánulás, melynek során visszaadják mindazt, amit az évek során magukba szívtak. Itt van példának rögtön az első nóta (Dostochka), ami szerintem echte blues. Fáradt, szomorkás csellóval feleselnek a sóhajtozó nők, aztán belép Marko Halanevych éneke, a szünetben a cselló-sóhaj duóhoz csatlakozik egy dob, és így haladunk tovább, míg be nem lép a szláv női kórus, hogy átadja a helyét a zongorának, majd a harmonikának, és lassan hömpölygő, örvénylő módon eljussunk a nagy fináléhoz. Ez a kompozíció bármely blues válogatásra felkerülhet, egyáltalán nem lóg majd ki a sorból.

 

Az egész lemezre vonatkozóan igaznak érzem a kísérletező, avantgárd megközelítést, minimalistának tűnő módon, miközben azért helyenként kifejezetten gazdag a hangszerelés, és telt a hangzás. A minimalista vonalat képviseli a második dal (Vynnaya ya), amiben ének-taps-cselló hármas dominál, némi dob-harmonika kiegészítéssel, és csodás vokállal. Érdemes megnézni a cikk végén a klipet, élőben még jobban szól.

 

Mielőtt azt hinnénk, hogy minden számuk lassú felvezetésből és gyors tempójú befejezésből áll, érkezik a harmadik tétel (Khyma) – és ez egészen más. Olyan, mintha színházban ülnénk valami zenés darabon, esetleg filmzeneként tudom még elképzelni – és közben egyre inkább úgy érzem, ez tulajdonképpen tangó (klip a cikk végén). Másik végletként ott a „Lado”, a maga féktelenségével, egyfajta ethno-punk érzésével. A három hölgy igyekszik rendre maximálisan kihasználni a vokális lehetőségeket (Torokh), aminek eredményeként időnként olyan, mintha bolgár női kórust hallanék, szláv dallamokkal, megoldásokkal. Az őket ért hatások felhasználására jó példa az „Im Tanzen Liebe”, amiben nem csupán németül énekelnek, de Heine Loreley című versét használták fel hozzá.

 

Mindenképpen szót érdemel az utolsó szám, a maga tíz percével. Egy lassú, meditatív kompozíciót kapunk, ismétlődő hangokkal, amelyek tényleg képesek elcsendesíteni az érzelmeket (erre csak ráerősít a hozzákevert eső). Amikor végre felhangzik az ének, már tényleg olyan állapotban vagyunk, amire az ellazult a legjobb kifejezés.

 

Nekem tetszik ez a lemez, tele tempóváltással, energiával, jazz, blues, rock és népzenei elemekkel, rengeteg énekkel, kísérletezéssel. Cseppet sem érzem unalmasnak, hiába hosszúak a számok, mindegyik érdekesnek, izgalmasnak bizonyult. Egyedül az nem érződik a zenében, hogy Brazíliában vették fel – talán majd a következő alkalommal az ottani dallamok, ritmusok bevonására is sor kerül.

 

Meghallgatásra ajánlott számok: Dostochka, Vynnaya ya, Lado

2020-ban megjelent album (szerzői)

Weboldal: https://www.facebook.com/DakhaBrakha/

 

 

A zenekar tagjai:

Marko Halanevych – ének, harmonika

Nina Garenetska – ének, cselló

Iryna Kovalenko – ének és sok minden más

Olena Tsubylska – ének, ütőhangszerek

 

A lemezen elhangzó számok listája:

  1. Dostochka
  2. Vynnaya ya
  3. Khyma
  4. Sonnet
  5. Torokh
  6. Lado
  7. Im tanzen liebe
  8. Ya siv ne v toy litak
  9. Alambari