Főkép

Valószínűleg a legtöbbünk életében van valami olyan tevékenység, amit arra használunk, hogy elmélkedjünk az élet nagy kérdésein vagy akár a saját életünk történésein – Ilma esetében ez az úszás, eközben emlékezik vissza. „Az úszást pedig télen-nyáron arra használta, hogy a víz felszíne alatti suhanás másodperceiben szaggatottan és szigorúan végiggondolja az életét.”

 

Vajda Ilma és Gavenda Péter (becenevén Gerenda) 1964-ben ismerkedtek meg Szegeden. Szerelmük ekkor kezdődött, és meg is maradt egész életükre – legalábbis Ilma részéről egészen biztosan. A regény mindegyik fejezete ebből mutat be egy-egy évet, 1964 és 2019 között.

 

Nagyon vártam a könyv megjelenését, mivel korábban már olvastam a szerzőtől, és kifejezetten tetszettek a művei. Számomra meglepő és érdekes, hogy Szilasi László e műben gyakorlatilag egy nő bőrébe bújt – a szerelemi történetet ugyanis legfőképpen a női főszereplő szemszögéből mutatja be –, ráadásul zseniálisan tette ezt, ugyanis ha nem tudnám, hogy férfi tollából származik a regény, teljes mértékben elhinném, hogy nő írta.

 

Nagyon szimpatikus, hogy szinte mindegyik fejezet elején olvashatunk az adott év fontos történelmi, politikai, közéleti vagy valami miatt fontos eseményei közül legalább egyre való utalást. Számomra pont ezek a kis hivatkozások teszik hihetővé, hogy ez a történet valós, és minden megtörtént, pontosan úgy, ahogyan azt a szerző leírta – eszembe sem jut, hogy ez akár kitalált is lehet.

 

Úgy éreztem, Ilma minden egyes mondatából, cselekedetéből, hogy képes lenne akár az idők végezetéig várni Gerendára. Talán ez a végtelen, feltétel nélküli és majdnem örök várakozás a valódi szerelem? Ilma számára az út vagy a megérkezés okozott boldogságot? Boldog volt valóban? Mindketten boldogok voltak? Én azt gondolom, ezekre a kérdésekre választ kaphatunk, ha figyelmesen olvassuk a regény sorait, még ha minden olvasó akár más és más választ is kap esetleg. Ugyanakkor a férfi érzéseiről, gondolatairól nem sokat tudtam meg, igazából csak sejthető, hogy Gerenda hogyan állt ehhez a kapcsolathoz. Néha azon gondolkodtam, vajon Gerenda is várt volna annyit és úgy Ilmára, mint amennyit és ahogyan a nő várt rá? Mert ez a nő bizony feltétel nélkül szerette a férfit, én úgy érzem. Bármennyire is csalódott és szomorú volt, amikor Gerenda először, majd másodszor is megnősült és egyik esetben sem ő állt menyasszonyi ruhában az oldalán, mégis rendületlenül szerette és hitte, hogy egyszer majd nemcsak a szeretője lesz, hanem a hites házastársa is.

 

Vajon Ilma örök második volt Gavenda Péter életében, vagy Ő volt számára az igazi? Mert tulajdonképp Gavenda is kitartott Ilma mellett évtizedekig – csak valahogy másképp, mint a nő. Elképzelhető, hogy ha mégis Ilma lett volna az első felesége, akkor a hétköznapok megölik a szerelmüket? Vagy akkor lettek volna csak igazán boldogok, ha fiatalkoruk óta együtt élték volna meg a mindennapjaikat házastársakként, jóban és rosszban egyaránt? Időnként sajnáltam, néha irigyeltem, sokszor csodáltam Ilmát; volt, amikor megértettem, és volt, amikor kétségeim voltak a döntéseivel kapcsolatban, de mindenképpen azt éreztem, hogy bármit és bárhogyan cselekedett és döntött az évtizedek alatt, ez valóban az Ő élete, az Ő sorsa, minden egyes jó és rossz döntésével együtt, ahol nem tudhatjuk melyik volt jó vagy rossz, sőt azt sem, hogy ezeknek a döntéseknek van-e ilyen jellegű minőségük.

 

Kicsit sajnáltam, hogy Gerenda szemszögéből keveset láthattam, és azt is, hogy a két főszereplő életében résztvevő más személyek nézőpontjait, érzéseit, döntéseik indítékait nem ismerhettem meg a műből – de valószínűleg ez mégiscsak pont így volt jó. A Kései házasság egy elgondolkodtató, néha szomorú, néha vidám, de valójában szép szerelmi történet.