Főkép

Az utóbbi időkben egyre inkább az érdeklődés középpontjába került a klímaváltozás, így nem meglepő, hogy az elmúlt években több fajsúlyosnak mondható szépirodalmi kötet is íródott ebben a témában, gondoljunk talán Maja Lunde A méhek története című regényére vagy (a jobbak közül) Wu Ming-Yi Rovarszemű emberére.

 

Természetesen egy ilyen bevezető után sejthető, hogy a most bemutatandó kötet – A Puskakereskedő legendája – is (egyebek mellett) főként a környezetszennyezésre helyezi a hangsúlyt. Bár a téma nem érdekel sokkal jobban, mint bármelyik átlagembert, de kimondottan nagy reményekkel vágtam bele az olvasásba, hiszen a kötet írója nem más, mint Amitav Ghosh, aki korunk egyik legismertebb és legfelkapottabb (ám idehaza korábban soha meg nem jelenő) indiai írója, aki, hogy mást ne mondjak, többek között Booker-jelöléssel is büszkélkedhet. Már csak az a kérdés, hogy a könyve a jobban vagy rosszabbul sikerült öko-regények közé tartozik? Véleményem szerint valahol a két kategória közé tehető, ám a jobbaktól azért távolabb…

 

Maga a történet pedig kimondottan jól indul: egy öregedő, szerelmi csalódáson frissen áteső és elég teszetosza indiai származású könyvkereskedő, ha kénytelen-kelletlen is, de elvetődik egy régóta elfeledett, ám legendák övezte templomba a mangroveerdők sűrűjében, hogy ott pár különös emberrel találkozzon és néhány kalandon is átessen.

 

Elmondható, hogy Ghosh jól, könnyen olvasható módon ír, leköti az olvasója figyelmét, és olyan emberekkel, olyan témákról beszélteti hősét, amelyek nagyon is aktuálisak és komoly érdeklődésre tarthatnak számot. Ráadásul teszi ezt úgy, hogy az első százharminc oldalon megágyaz egy kalandregénynek, egy öko-regénynek és egy misztikus regénynek egyaránt, és az olvasónak fogalma sem lehet, hogy a történet második fele melyik irányba indul majd el igazán. Eddig kimondottan remek volt.

 

Ám úgy gondolom, hogy a könyv második része minőségében, összefüggéseiben és kidolgozottságában jóval elmarad az elsőtől. Ghosh ugyanis nem akar választani a szálak között, hanem gyakorlatilag mindet végig akarja vinni, azonban ezek az oldalak fogyásával egyre inkább kioltják és összezavarják egymást. Az indiai író szavakból szőtt építménye egyre jobban meginog, és ennek köszönhetően a hibák jóval szembetűnőbben bukkannak elő.

 

Kiviláglik, hogy a nyugdíjhoz közeledő könyvkereskedő hősünk – aki egyébként szinte semmit nem ért ahhoz a témához, amiről a könyv szól – mindig éppen abba az emberbe botlik bele, akibe kell, hogy aztán ezek a szereplők előadhassák mondókájukat az éghajlatváltozásról, a környezetszennyezésről vagy épp a migrációról, ám ennek köszönhetően A Puskakereskedő legendája mindinkább kezd egy programregényhez hasonlítani, ráadásul úgy, hogy a mondanivaló – kellő és sikeres ellenpontozás híján – egyre didaktikusabbá és egysíkúbbá válik, ráadásul sokszor megmosolyogtató módon. Csak hogy egy példát említsek: a Földközi-tengeren Olaszország felé közeledő, illegális bevándorlókat szállító lélekvesztőt többek között magyar (!) felségjelzésű hajók kívánják feltartóztatni, amelyeket (valószínűleg náci érzelmű) focidrukkerek irányítanak…

 

Összességében azt tudom mondani, hogy Amitav Ghosh egy jó, tehetséges író, aki fontos témákat igyekezett középpontba állítani, de A Puskakereskedő legendája a fent említett hibák miatt maximum csak félsiker. Így elsősorban azoknak ajánlanám, akiket fokozottan érdekel a klímaváltozás, a migráció vagy a misztikum, és akik úgy érzik, hogy kellően nyitottak egy ilyen kevert műfajú kötetre.