Főkép

Ha korábban lett volna rá időm, akkor biztosan eljutok addig a következtetésig, miszerint az eddigi fejlődését figyelembe véve, melyik lesz majd a német Nordic Notes / CPL Music kiadópáros által „felfedezett” következő régió. Az északi (skandináv) térség előbb kibővül skót, majd balti muzsikákkal, és innen már csak egy apró lépés, hogy Christian Pliefke, aki egyszemélyben felel a kiadók megjelenéseiért, mikor látja elérkezettnek az időt Oroszország zenéjének német piacra történő bevezetésére.

 

Ez persze egy picit túlzás, hiszen nem a semmiből kell építkezni, elvégre pár együttes már évek, évtizedek óta népszerűsíti az oroszországi világzenét, elég csak a Huun-Huur-Tu, az Otava Yo (Отава ё), vagy mondjuk a Dobranotch eddigi lemezeire, turnéira utalnom. Másrészt viszont nem egyszerű vállalás bemutatni, jobban mondva egyáltalán csak kísérletet tenni arra, hogy mennyire változatos (nagyon) az ottani nép- és világzenei kínálat. Ehhez minimum orosz nyelvtudás kell, valamint rengeteg idő, amit a megjelenő lemezek, koncertek szemmel, illetve füllel tartására fordít az ember. Ez legalább annyira embert próbáló feladat, mintha az EU hasonló tematikájú megjelenéseiből szeretnénk egy átfogó, mégis érdekes válogatással meglepni a japán lemezvásárlókat.

 

Ahogyan Christian Pliefke tette, én is segítséget hívnék egy bennfentes szakértő személyében – és jó eséllyel felkérném Daryana Antipovát, segítsen a válogatásban. Őt elsősorban mint a Vedan Kolod együttes tagjaként ismerem, viszont tudom, nagyon sokat tesz a műfaj hazai és nemzetközi népszerűsítéséért, szóval tökéletes választás a feladatra. Mivel hatalmas területről beszélünk (2008-ban az Oroszországi Föderáció 21 köztársaságból, 9 határterületből, 46 területből, 2 szövetségi jelentőségű városból, 1 autonóm területből és 4 autonóm körzetből állt), rengeteg nemzetiséggel, vallási csoporttal – bőven volt miből válogatni.

 

 

Ezt a változatosságot teljes mértékben visszaadja a dupla lemezes válogatás, ahol a kiadó révén már ismert előadókon kívül (Dobranotch, Vedan Kolod), csupa ismeretlen előadóval találkoztam. Plusz pontot jelent, hogy a felvételek többsége friss, csupán pár éves (a legrégebbi 2008-as). A CD-k mellé pakolt könyvecske előszavában kapunk egy átfogó ismertetést, és pár szót az előadókról. Talán furán hangzik, de ezúttal nem nevezek meg kedvenceket, mert gyakorlatilag mindegyik szám tetszett, hol az ének, hol a dallam, hol a hangulat, hol a hagyományőrzés, hol az újítás miatt. Aki nem hiszi, az járjon utána, és vegye meg ezt a dupla lemezes válogatást – garantáltan átfogó képet a kortárs oroszországi világ- és népzenei együttesekről.

 

Egy rövid albumlistát azért összeállítottam, hogy ha lesz rá időm, vagy ha hozzájutok, akkor ezeket mindenképpen meg kell hallgatnom.

Belukha Jam: Healing music

Staritsa: Protiv testeva dvora

Alyona Minulina: Song for my great-granddaughter

Scythian Trace: Scythian Trace

Juna: Urman

Gilead: Medieval groove

 

Meghallgatásra ajánlott együttesek: Belukha Jam, Staritsa, Alyona Minulina, Karelia,

2020-ban megjelent album (CPL-Music)

Weboldal:

 

 

A lemezen elhangzó számok listája:

CD1

  1. Ayarkhaan: Orto Doydu
  2. Dobranotch: Nign (Nye Zhuritze Chloptzi)
  3. Taisia Krasnopevceva: Stradaniya
  4. Belukha Jam: Archyn
  5. Staritsa: Khodil Gospod
  6. Radik Tyulyush: Agitator
  7. Valeriya Shaportova: It’s all about love
  8. Vedan Kolod: Wreath
  9. Merema: Gorkan Nastas
  10. Alyona Minulina: Rusalka
  11. Eduard Andrianov: Kama Island
  12. Varevo: Molodaya
  13. Sage: V mire nas dvoe
  14. TurboZen: Kabany
  15. ShooDJa-ChooDJa: Akashka gur
  16. Dmitry Paramonov: Egory
  17. Nachni s nachala: Zhneyi

 

 CD2

  1. Vedan Kolod: Witch
  2. Sattuma: Way through the forest
  3. Scythian Trace: Burkhan
  4. Etnozapil: Caravan
  5. Ayarkhaan: Yrun Tyyn
  6. Beneath Clouds: Nightingale
  7. Merema: Kelgoma min inzinke
  8. Karjala: Hot Sun
  9. Radik Tyulyush: Oskus urug
  10. Zubcy: Zakl Zag
  11. Zemlya Legend: Sansara
  12. Juncti: VPM
  13. Grey-haired Ural: Alpamysha
  14. Juna: Irte
  15. Staritsa: Protiv testeva Dvora
  16. Kosmonavty: Visoko
  17. Dobranotch: Son
  18. Gilead: The Witcher