Főkép

Színek, formák, illatok – vagyis közvetlen tapasztalatszerzés legegyszerűbb, legkönnyebben elérhető forrásai. Ezek képezik a megismerés alapjait, és ezek maradnak meg legmélyebben az emberben. Ezek révén kezdi a vietnámi Nguyễn Ngọc Thuần Csukott szemmel nyiss ablakot című regényének gyermek elbeszélője is az ismerkedést a világgal egy család és egy erős közösség, egy kis falu védett közegében. Egészen pontosan a kertben, a család kertjében, ami varázslatos és otthonos egyszerre.


A mű egymáshoz lazán kapcsolódó rövid történetekből áll, kedves és súlyos történetekből. Nem lekerekített epizódokból, inkább töredékekből, amelyek azonban külön-külön is teljesnek tűnnek. A történetről történetre határozott haladás figyelhető meg, az elbeszélő egyre többet tud, egyre érettebbé válik, még ha nem is lépi túl a gyermeki lét határait. Nem tudjuk konkrét évhez, eseményekhez kötni a regény kissé egzotikus világát, csak az derül ki, esik-e az eső vagy sem. Ettől valami időtlenség hatja át az egész olvasmányt, lebeg valahol a múltban, a modern civilizáció kialakulásának hajnalán. Abban a közelebbről meg nem határozható időben, amikor még az emberekben megvolt az egymás iránti természetes érdeklődés, a valóban őszinte részvét és segítségnyújtás vágya, amikor a gyerekek a faluban minden háznál otthon voltak, minden felnőtt sajátjaiként bánt velük. Bátran szaladhattak, amerre a lábuk vitte őket, mindenhol óvó tekintetek követték őket. Különös, szinte valószerűtlen idillbe csöppenünk ebben a szövegben. Talán kicsit édeskésnek, sőt giccsesnek is találnánk az egészet, ha nem emlékeztetne bennünket a magyar pusztai gyerekek életére, Illyés Gyula irodalmi szociográfiájából.


A mű szövege szándékoltan egyszerű, de nem teljesen eszköztelen. Az egyszerűség a nézőpontból ered, a gyermekéből, akit folyton nevelnek: tanítgatják őt, segítenek neki érzései értelmezésében. Ő pedig tapasztalatokat szerez, ellenőrzi, hogy valóban úgy alakulnak-e kapcsolatai, olyanok lesznek-e érzelmei, ahogyan ezt mondták neki. Monológjában egyszerűen és pontosan, tényszerűen mutatja meg, amit megtud, fölfedez, elképzel magáról és környezetéről. De közben elemzi is önmagát: megpróbálja mások (osztálytársai, tanárnője, apja, barátja) szemével nézni tetteit, elképzeli azok reakcióit bizonyos cselekedeteire. Ez utóbbi alapján dönti el, mi vállalható és mi nem. Olykor vívódik, néha (bár szégyelli) hazudik, irigykedik, önző lesz. De vannak olyan ismeretei, amelyek nem írhatóak le az ő nyelvi eszközeivel, ilyenkor muszáj képet használnia. Elég csak a kertre gondolni. Amellett, hogy egy valóban létező kertről van szó, számos más jelentés is kapcsolódik hozzá, toposzként funkcionál.


Kellemes, könnyes-vidám olvasmány ez az aprócska könyv. Éppen csak egy pillantást vethetünk egy távoli kultúrára, de éppen elegendő ez ahhoz, hogy rádöbbenhessünk a gyermeki gondolkodásmód egyetemességére. Vagy nem is csak a gyermekiére…