Főkép

Csabai László néhány éve a Száraz évszak című művében már meghonosította a „duovellákat”, mostani kötetében, A vidék lelkében pedig a „triovellák” is megszülettek, hamarosan bekerülhetnek a szótárakba. Hét történetet olvashatunk a könyvben, minden sztorihoz három-három novella kapcsolódik, különböző szemszögből megmutatva a teljes képet vagy továbbmesélve a megkezdett cselekményszálat. Csupa mesebeli szám, ám a vége mégsem mesés, hanem kőkemény valóság kisemberekről, akik csak sodródnak az eseményekkel.

 

A különleges forma jól átgondolt, izgalmas vállalkozás, olvasóként folyamatosan járt az agyam és kerestem az összefüggéseket. A helyszín megint Nyárliget és a környéke, a tanyavilág, melyet a Szindbád-sorozatból már megismerhettünk korábban (sőt, még Szindbáddal is összefuthatunk egy pillanatra). A szereplők is ugyanazok a karakterek, akiket már megszokhattunk: kisemberek, akik képtelenek kitörni a komfortzónájukból, fejlődésre képtelenek, ezáltal determinált a sorsuk.

 

Az 1900-as évek elejéről indulnak a figurák, hogy aztán megérkezhessenek napjainkba az utolsó oldalakon, de csak időben lépnek előre, valójában egy mókuskerékben vannak, amelyből képtelenek kitörni. A történelem alakítja körülöttük a díszletet, ehhez minimálisan igazodva rendezkednek be, de valódi életcélokkal elvétve találkozunk, mint ahogy őszinte, tiszta érzésekkel, örömmel sem túl sűrűn. Az egész novellafolyam egy dagadó folyó, ami sötét, szennyezett, és elsodorja az útjába kerülőket. Hétköznapi hősök, erős lámpafényben, mely a legkisebb bőrhibát is kíméletlenül megmutatja. És (jellem)hiba van itt bőven, szinte minden oldalra jut egy kis emberi gyarlóság, számítás, gonoszság.

 

A kíméletlen realizmusban ábrázolt szürke hétköznapok novellái mégis érdekesek, hitelesek és jó olvasni őket. Talán a váratlan helyen felbukkanó humor miatt, talán a mesteri történetvezetés miatt. Amennyire reménytelen a karakterek élete, annyira letehetetlen a kötet, és beszippantja az olvasót. Néhol még fantasztikus elemek is színesítik a történeteket. De a látszólag egymásnak ellentmondó elemek nem oltják ki egymást, tökéletes harmóniába simulnak össze.

 

Csabai László stílusa összetéveszthetetlen, ha valaki már olvasott tőle, megismeri a szövegei hangulatáról. Hiteles, minden jelzőjét fenntartás nélkül elhiszem neki, mert a szereplők mellől mesél, közeli barátok. Annyira erőteljesen ábrázolja az ott élőket, hogy néha az az érzésem, személyesen én is ismerem őket. Szeretnék még több tanyavilágról szóló kötetet kézbe venni, előrevetítve a jövőt (ifjabb Schiffer nyomozóval) még nagyon sok történetnek lehetünk hamarosan részesei, úgy hiszem. Nagyon várom, akár regény, akár „quatrovellák” formában érkezzen a folytatás.