Főkép

Idén lesz öt éve, hogy a Womexen élőben láttam a Karibi-térségből érkező hattagú együttest, de a mai napig emlékszem a koncertjükre, ami számomra igazi felfedezésnek bizonyult, sem előtte sem utána nem volt részem ilyen élményben. Igazi vudu varázs, rengeteg dobossal, jellegzetes hangú, énekstílusú frontemberrel és két háttérénekessel. Nem csoda, hogy ennek hatására lelkendezve írtam az akkori lemezükről (Se Nou Ki La!). Utána bevallom kicsit eltűntek a szemem elől, egészen mostanáig, az új album megérkeztéig.

 

Ami már másik kiadónál (Bongo Joe Records) más néven (korábban Chouk Bwa Libète szerepelt a borítón) jelent meg, és ami az eddigieknél is fontosabb, két vendégmuzsikussal, akarom mondani társegyüttessel készült. Ha spórolni szeretnék a karakterszámmal, akkor azt mondom, mindenki megtartotta a saját stílusát, csak most egyszerre vonultak stúdióba, és a hangsávokat szépen egymásra keverték – és ettől mindenki jól érzi magát. Ez persze túlzott leegyszerűsítés, mert azért ennél többről van szó.

 

Úgy is mondhatom, ez már a letisztult verzió, hiszen tavaly megjelent egy beharangozó kislemez (Electric Mambo), ami azért lefektette az alapokat és meghatározta az irányt, amerre a két társulat közösen megy. Számomra teljesen elfogadható gondolat, hogy a hagyományos vudu kultúrát és a hozzá tartozó afrikai zenét elektronikus dub muzsikával vegyítsék. Ez bizonyos értelemben illeszkedik ahhoz a trendhez, ami arra törekszik, hogy a hagyományokat modernizálják, naprakésszé, kortárssá tegyék. Véleményem szerint ez a lemez a jól sikerült kísérletek közé tartozik, egyszerre érzem benne a régit és az kortárs elemeket, de úgy, hogy az harmonikus, kerek egészet alkot.

 

Kifejezetten tetszik a ritmusszekció, még mindig olyan változatosan játszanak, mint annó Budapesten, Jean Claude „Sambaton” Dorvil pedig éneke alapján simán elmehetne bármely vudu szertartás főpapjának. Szerencsés döntésnek bizonyult, hogy megtartották a Chouk Bwa

eredeti tempóját, energiáját, ezekből semmi nem veszett el, a szintetizátorok inkább csak új rétegeket, dimenziókat adnak a zenéhez.

 

Azt sajnálom csak, hogy a járvány miatt biztosan nem jönnek errefelé mostanában, pedig szerfölött kíváncsi lennék, miként működik ez a produkció élőben. Illetve booklet nem került a kezembe, így továbbra is rejtve marad előttem, miről szólnak a szövegek, mennyire foglalkoznak aktuális társadalmi problémákkal, vagy vallással.

 

Meghallgatásra ajánlott számok: Vodou Ale, Odjay - Nati Kongo, Fidelite

2020-ban megjelent album (Bongo Joe Records)

Weboldal: https://www.facebook.com/choukbwa/

 

 

A zenekar tagjai:

Chouk Bwa

Jean Claude „Sambaton” Dorvil – ének

Riscot „Ti moso” Cedieu – ütőhangszerek, vokál

Yves „Tiaye” Figaro – ütőhangszerek, vokál

Sadrack „Mazaka Lakwa” Merzier – ütőhangszerek, vokál

Jean Rigaud Aimable – ütőhangszerek, vokál

Gomez „Djopipi” Henris – ütőhangszerek, vokál

Edèle „Sasufi” Joseph – tánc, vokál

Maloune Prévaly – tánc, vokál

 

The Ångströmers

Nicolas Esterle & Frédéric Alstadt

 

Közreműködő:

Michael Wolteche

 

A lemezen elhangzó számok listája:

  1. Vodou Ale
  2. Move Tan
  3. Odjay - Nati Kongo
  4. Rårå
  5. Sali Lento
  6. Kay Marasa Dub
  7. Peleren
  8. Negriye
  9. Fidelite